Az ártatlanság korának vége

Az Egy lányról egyszerűen imádnivaló film: kedves, könnyed és mégis bekúszik a bőrünk alá. Anglománoknak és tinilányoknak kötelező!

Akárkinek pattant is ki a fejéből az ötlet, hogy összehozza Nick Hornbyt és Lone Scherfiget, az illető egy zseni. Nem állítom, hogy Hornby regényeinek (pl.: Egy fiúról, Pop, csajok, satöbbi) világa, stílusa vagy akár hangulata különösebben hasonlítana Scherfig filmjeire (Olasz nyelv kezdőknek, Wilbur öngyilkos akar lenni), viszont a brit író és a dán rendezőnő nagyon is hasonló érzékenységgel tekint a világra. Mindketten végtelen szeretettel és derűvel figyelik az embereket, és nagyon értenek ahhoz, hogy a lélek finom rezdüléseit nem drámai, hanem hétköznapi történéseken keresztül tárják fel. Ez a mindkettőjükben meglevő érzékenység teszi kedves és könnyed, de lappangva a bőrünk alá bekúszó filmmé az Egy lányról-t.

A 60-as évek elején, London egy kispolgári külvárosában játszódó történet alapdilemmája ma már igencsak ódivatú: az a nagy kérdés, hogy a gimnazista kislány, Jenny (Carey Mulligan) férjhez menjen vagy egyetemre. A szülők (Cara Seymour és Alfred Molina) számára a két dolog lényegében egyenrangú, a cél ugyanis az anyagi biztonság, amit tanulással és házassággal is meg lehet teremteni, de azért az utóbbival egyszerűbb és olcsóbb.

A beatkorszak és a szexuális forradalom még épphogy nem köszöntött be, de Jenny azért már egészen más fogalmakban gondolkodik, mint a szülei, ő tapasztalatot és izgalmakat akar. Lélekben már csak félig kötődik a szülői házhoz, napi huszonnégy órában arra vár, hogy elkezdődjön az igazi élete, amit okos emberek, érdekes könyvek és szépséges zenék népesítenek majd be.

Aztán felbukkan a színen a Jennynél idősebb és tapasztaltabb David (Peter Sarsgaard), aki valami ennél is izgalmasabbat kínál, méghozzá azonnal. Jennyt hurrikánszerűen kapja fel és sodorja magával a sármos és jól eleresztett férfi világa: az iskolapadból kiesve egy csapásra csodás koncerteken, menő éttermekben és hétvégi utazásokon találja magát. Naná, hogy amit tüchtig irodalom tanárnője (Olivia Williams) nyújtani tud, az már nem is tűnik olyan izgalmasnak.

A szigorú igazgatónő (Emma Thompson) kurta intésén kívül Jenny nem kap figyelmeztetést senkitől, mert David Jenny szüleit is leveszi a lábukról, akik örömmel ringatják bele magukat az álomba, hogy a fess fiatalember jelenti a kulcsot lányuk jövőjéhez. Annak ellenére, hogy ez a helyzet egy mai családban szinte elképzelhetetlen, a probléma egyáltalán nem hat idegennek és távolinak. Ahogy az eredeti cím - An Education, egy tanítás - előre figyelmeztet, a film arról szól, Jenny hogyan kapja meg élete első komoly leckéjét, ami, ha nem is pont ugyanígy merül fel ma, lényegét tekintve épp olyan érvényes, mint fél évszázaddal ezelőtt.

Peter Sarsgaard, Carey Mulligan, Cara Seymour és Alfred Molina az Egy lányról-ban

Merthogy persze Davidről kiderül, hogy közel sem az, akinek a naiv Jenny látta, és akinek a szülei látni akarták, és a film végére Jenny megtanulja, hogy nincsenek kiskapuk a boldogsághoz és csak saját magára számíthat. Sarsgaard fantasztikusan jó David szerepében, teljesen hihető, hogy mindenkit elbódít a környezetében, mégsem egy undok kartonsármőr, hanem egy gyengeségei miatt néha (le)sajnálható, máskor szinte szimpatikus, komplex figura. Mulligan is tökéletes, tétova gesztusaiban, nyílt tekintetében hordozza az ártatlanságot, de ezt egy pillanatra sem játssza túl, és már a magabiztos felnőtt nő is benne vibrál félreérthetetlenül.

Talán a mellékszereplők kerekségén lehet a legjobban lemérni, milyen kiválóan dolgozott össze az író és a rendező: Molina, Williams, Thompson és a David barátait alakító Dominic Cooper és Rosamund Pike olyan pontos szövegeket és vezetést kaptak, hogy néhány rövid jelenetben is egész életeket tudnak sejtetni és figuráik mind gyönyörűen megelevenednek. Ezek után azt talán már mondani sem kell, hogy az apró részletességgel kidolgozott korabeli kosztümök és díszletek, a friss, ropogós képek és a soundtrack milyen szépen párnázzák ki komfortosra a film világát.