A gyilkos gumiabroncs ámokfutása

Hatalmas várakozás előzte meg a Rubber című film cannes-i bemutatóját, amiről elöljáróban annyit tudtunk, hogy a francia technozseni Mr. Oizo (polgári nevén Quentin Dupieux) rendezte, és főhőse egy telekinetikus képességekkel rendelkező autógumi (igen, konkrétan egy gumiabroncs), aki egy csomó embernek felrobbantja a fejét. A kezdés előtt háromnegyed órával érkeztünk a vetítésre, de már így is akkora sor állt a terem előtt, hogy csak maximális pofátlansággal tudtunk bejutni. A sor elejére való befurakodásnak az a bevált módja, hogy csak akkor szabad beoldalogni, amikor már elkezdik beengedni az embereket, mert ha valaki már háromnegyed órája áll a tűző napon, sokkal kevésbé lesz ideges, ha mozgás közben lépsz be elé, mintha ugyanezt álló helyzetben teszed meg.A Rubber elején öntudatára ébred egy autógumi, elkezd gurulni a nagy amerikai prérin, és először egy üres üveget robbant fel, aztán egy madarat, majd egy nyulat, onnantól kezdve pedig az összes szembejövő ember fejét (robbantás előtt elkezd remegni, és fokozatosan erősödő sípoló hangott hallat). A helyzet abszurditását csak fokozza, hogy a gyilkos gumi kalandjait egy csapat távcsöves ember is figyelemmel kíséri, akik folyamatosan kommentálják az eseményeket, mintha ők is egy filmet néznének. Érezhető, hogy a Rubber nagyon próbál formabontó lenni, és az értelmetlenség anarchiáját hirdetni, de a gumi sorozatos fejrobbantgatása hamar repetitívvé válik, és a kommentálgatós meta-szállal együtt sincs az egészben annyi szufla, hogy indokolttá tegye a több, mint másfél órás játékidőt.Egy korai jelenet azonban megragadt bennem a filmből (az alkotók is érezhették, hogy ez sikerült a legjobban, mert a végefőcím alatt még egyszer megismétlik), amelyben a gumi megfékezésére kirendelt seriff azt fejtegeti, hogy mindig a megmagyarázhatatlan momentumok a legizgalmasabbak a filmekben. Ennek a tézisnek az alátámasztására olyan abszurd példákat hoz fel, hogy az E.T.-ben semmi értelme, hogy barna színű a földönkívüli, vagy a JFK-ben, hogy egy ismeretlen lelövi a szimpatikus elnököt, valamint, hogy A zongoristá-ban vajon miért kényszerül bujkálni és éhezni az a fiatalember, amikor amúgy olyan ügyesen játszik a zongorán.