Kőrösi Zoltán: Legyen vége a borongásnak

Nem lesz több szakadt pulóverben megjelenő rendező a Filmszemlén, és nem popcornárusok szegélyezik majd utunkat a vetítőterem felé. Ez is kiderült a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriuma elnökének, Kőrösi Zoltánnak a szavaiból, aki a Szemle radikális átalakítását tervezi. Emellett Kőrösi elmondta a véleményét az elkényeztetett magyar filmszakmáról, elmesélte, hogy mik azok a súlyos problémák, amikre a nagyhangú játékfilmes lobbi mellett nem irányul kellő figyelem, és elárulta azt is, hogy honnan lesznek filmek a 2012-es Szemlére.

- A Filmszemle átfogó megreformálására készülnek. Kérem, meséljen az elképzeléseikről.

- Meglehetősen szűk a szervezésre szabott időnk és sok kérdés vetődik fel. Szakítani szeretnénk a Magyar Filmszemle nagyon sok hagyományával. Szerte a világon nemigen létezik ilyen típusú belső, éves termést felvonultató, országos filmmustra. Mindenütt filmfesztiválokat rendeznek, igazi filmünnepeket, olyat, ami felé mi is szeretnénk elmozdulni. Célunk a nemzetközivé válás, két szempontból is. Rossz gyakorlatnak tartjuk, hogy a magyar filmszemlén kizárólag magyar zsűri van, jövőre már mindenképpen tekintélyes nemzetközi zsűrit szeretnénk meghívni, olyan filmeseket, akik valamiképpen kapcsolódnak a magyar kultúrához. Megpróbáljuk megnyerni Andrzej Wajdát, de felmerült például Krzysztof Zanussi neve is. Szeretnénk, ha ők is rangot adnának az eseménynek.

Nyitni akarunk abban az értelemben is, hogy már most, az átmenetinek számító 2011-es Filmszemlén szeretnénk versenyen kívül bemutatni külföldi filmeket is. Figyelembe véve a telített fesztiválnaptárt és Budapest regionális szerepét, látszik, hogy nemzetközi rangot szerezni valamiféle specifikáció révén van esélyünk, ezért a tágan értelmezett Közép-Európára koncentrálnánk a válogatásban. Szeretnénk meghívni az elmúlt év legjobb filmjét a környező országokból, ezeket egy párhuzamos programban tárnánk a magyar közönség elé.

- Jól értem, hogy ez átmeneti megoldás lesz, és a távlati cél, hogy a verseny nemzetközi szelekcióból álljon össze?

- Egy komoly nemzetközi fesztivál felépítése legalább négy-öt év, de meg kell kezdeni a nyitást. Szerintem meg kell tartani a Magyar Filmszemle jó hagyományait, például azt, hogy az éves filmtermésünk java egy helyre koncentrálódik, de ezt össze kell vetni a nemzetközi trendekkel. Szakítani akarunk azzal a hagyománnyal, hogy az egész Filmszemle egy helyre összpontosul. A világon mindenhol városokhoz kapcsolódnak a jól működő filmfesztiválok, Budapestnek nagyon jó adottságai vannak, ezért egy budapesti filmfesztivál irányába akarunk elmozdulni. Magát Budapestet is meg akarjuk mutatni az ideérkező külföldi filmeseknek és újságíróknak, társrendezvényeket szeretnénk fölfűzni a Filmszemlére. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy lesz egy központi fesztiválhelyszín, ahol a főprogram kap helyet, és a város különböző pontjain zajlik a többi vetítés - akár műfaji megoszlás szerint. Erre fantasztikus lehetőséget kínál az épületekben is megtestesülő magyar filmes tradíció az Uránia filmszínháztól a Corvin moziig.

- A főhelyszínt már kiválasztották?

- Nem titok: addigra átadásra kerül a CET, ez lesz a fesztiválközpont, a tervek szerint a több mint hatszáz fős dísztermében vetítik majd a versenyprogram filmjeit. De kifejezett szándékunk a budapesti artmozihálózat bevonása is, az eddigi plázakörnyezetből szeretnénk tradicionális mozikörnyezetbe átvinni a filmfesztivált. Szerintem ez az artmoziknak és a közönségnek is egyértelmű érdeke. Azt akarjuk, hogy a fesztivál megjelenjen a mozikban és a város arculatában is, azt szeretnénk, ha a fesztivál hete alatt nem lenne olyan magyar és olyan budapesti polgár, aki nem tudja, hogy filmfesztivál van.

Kőrösi Zoltán | Fotó: Hajdú D. András

- Felmerül bennem a kérdés, hogy - ha hosszú távon ez a terv szépen hangzik is - most, amikor a magyar filmek finanszírozása éppen fel van függesztve, nem fog-e ellenérzést kiváltani a magyar filmesekből, hogy külföldi filmeket is bemutat a Filmszemle, illetve, hogy a korábbiaknál látványosabb külsőségek közepette rendezik meg?

- Nem tagadom, hogy sokat vitatkoztunk ezen. Valóban fontos szempont, hogy nem válik-e visszatetszővé, hogy egy finanszírozási gondokkal küzdő filmszakma egy sokkal csillogóbb, látványosabb filmfesztivált állít ki, mint korábban. De két nagyon fontos érv szól emellett. Az egyik az, hogy új utat találni, fejlődni csak előremenve lehet. A problémákra nem lenne helyes válasz adott esetben a Filmszemle elmaradása vagy egy szegényes kiállítású Filmszemle megrendezése. A másik, hogy nem is kétséges, hogy új financiális alapokra kell helyezni a filmfesztivál létrehozását. A Filmszemle eddig lényegében az MMKA keretéből, komolyabb szponzorpénzek bevonása nélkül működött. A filmfesztiválok a világon mindenhol jelentős szponzorkereteket tudnak megmozgatni, és szerintem egyértelműen ez a feladat. Erős vállalati közreműködést kell létrehozni, és ezen az új alapon egy európai típusú, mind külsőségeiben, mind a dress code-ban valóban világvároshoz méltó fesztivált rendezni. Számítunk az új partnerekre. Tárgyaltunk már minderről azokkal is, akik vélhetően Budapest vezetői lesznek, hiszen a városmarketing-érdekek és egy jó filmfesztivál érdekei evidensen összekapcsolódhatnak.

- Lesz egy ember, akinek a szponzorok bevonása a feladata?

- Egy egész csapat lesz, ami a designtól kezdve minden kreatív aspektusért és a pénzszerzésért is felelős. Erre kiírunk egy - az idő rövidsége miatt valószínűleg belső, meghívásos - pályázatot. A kreatív cég kiválasztásában fontos szempont lesz, hogy a társprogramok tekintetében mit tud ajánlani. Mondok egy példát a felmerült ötletek közül: a Filmszemlére bérletet váltó néző kap egy karszalagot, amivel azon a héten a budapesti fürdőkbe is ingyen beléphet. Szerintem ilyen típusú megoldásokkal lehet egy fesztivált valóban budapesti ünneppé, és mind a külföldi, mind a belföldi néző számára vonzóvá tenni.

- Reálisnak tartja, hogy ezek a tervek már 2011-ben megvalósuljanak?

- Nem kérdés, hogy bizonyos alapelemei meg kell valósuljanak. Ilyenek a nemzetközi mustra, a helyszínváltás, a külsőségek és a társult programok. Még egy olyan kizárólag belső fogyasztású Filmszemlét rendezni, mint amilyen eddig volt, nem szabad.

- Jelenleg befagyasztották a játékfilmes támogatásokat. A 2012-es Filmszemlén mit fognak vetíteni?

- A játékfilmes és filmes támogatásokat nem mi fagyasztottuk be, hanem az a pénzhiány, amit a szakmát sújtó másfél milliárdos zárolás és az elmúlt években felhalmozott adósságállomány együttesen okozott. Hozzáteszem, a jelen pillanatban körülbelül tizenöt-tizenhat nagyjátékfilm van, ami bemutatásra kerülhet a következő filmszemlén, és bőven tíz fölött lesz a 2012-re elkészülő produkciók száma. Tizennyolc olyan film van, ami szándéknyilatkozatot kapott az MMKA-tól, és 2011-12-ben fog elkészülni.

Kőrösi Zoltán | Fotó: Hajdú D. András

- Kérdés, hogy ezek eljutnak-e a megvalósulásig.

- Nyilvánvalóan ezeknek csak egy része valósul meg, hiszen a szándéknyilatkozat erről szól. És lesznek közben új pályázatok és új filmes projektek is.

- A kuratórium korábbi közleménye szerint a támogatott nagyjátékfilmek számát körülbelül egyharmadára csökkentik. Ezt továbbra is megvalósíthatónak látja?

- A jelen keretek közt - márpedig reálisan két évig nem nagyon lehet forrásbővülésre számítani - nem helyes stratégia ennyi játékfilmet támogatni. Túlságosan elaprózódnak a támogatások és nem valós költségvetések létrehozását eredményezik. Évente körülbelül harminc játékfilmet támogatni ekkora keretből gazdasági értelemben egyszerűen tarthatatlan. Ugyanakkor azt is hozzáteszem, hogy a támogatott játékfilmek számának csökkenése nem járhat azzal a következménnyel, hogy elsőfilmesek és fiatalok nehezebben jutnak filmhez, vagy, hogy az örvendetes módon feléledt low budget-kategória háttérbe szorul.

- A filmes lobbival majd keményen meg kell küzdenie, amikor ezt meg akarja valósítani. Korábban azt nyilatkozta, hogy teljes mértékben hidegen hagyja önt a filmes lobbi, ezt az állítását még tartja?

- Amennyiben ez alatt a játékfilmes lobbit értjük, akkor igen. Nem is igen tehetek mást. Az a "szerencsés" helyzet alakult ki, hogy kizárólag rosszul tudok kijönni ebből. Teljesen nyilvánvaló, hogy csaknem minden szeretettartalék elfogyott ebben a játszmában. A politika és a közvélemény bosszús a filmes túlköltések miatt és nem is oktalanul. A filmesek nem szoktak hozzá a szigorhoz, új nyelvet kell tanulniuk. Számomra némileg meglepő módon a játékfilmesek közt pillanatok alatt kialakult az a hozzáállás, hogy az elmúlt évek túlköltését és a jelen helyzetet a mi négy hónapja hivatalban levő kuratóriumunkon kérik számon. Egy másik művészeti ágban magam is a másik oldalon ülve pontosan értem, hogy milyen rettenetes szenvedés egy alkotónak, ha nem alkothat, ezért a legmesszemenőbben empatikusan próbálok viszonyulni ehhez. De meggyőződésem, hogy hosszú távon az ő érdekeiket szolgáljuk azzal, ha nem "egy vagyok közülük", nem elvakultan csak az osztogatásra, csak a közvetlen problémamegoldásra koncentrálunk, hanem egy új, felelős és működőképes konstrukció kialakításáért dolgozunk.

- Tudják már, hogy gyártási pályázatot mikor fognak kiírni?

- A parlament idén elfogadott egy törvényt, ami azt irányozza elő, hogy a közalapítvány mint gazdasági társasági forma megszűnjön. Ezért a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban jelenleg az MMKA jogi átvilágítása zajlik, szeptember 30-ai határidővel, és erősen valószínűsíthető, hogy ennek az lesz az eredménye, hogy nem a közalapítványi formát fogják javasolni a kormány számára. Ezt a döntést meg kell várnunk. Terveink szerint szeptember végén vagy október elején írjuk ki a következő szelektív játékfilmgyártási pályázatot, aminek a beadási határideje valószínűleg januárban lesz, az elbírálása pedig március-áprilisban. És abban a pillanatban, hogy megismerjük a költségvetési keretet, koprodukciós pályázatot is kiírunk.

Kőrösi Zoltán | Fotó: Hajdú D. András

- Amikor producerekkel beszéltem arról, hogy hogyan érinti őket a mostani helyzet, elmondták, hogy azok a filmes cégek, amelyek nem gyártanak reklámfilmeket, nem biztos, hogy mind át tudják hidalni ezt az időszakot, és bedőlhetnek.

- Igazuk van, bedőlhetnek. Magyarországon az állami filmfinanszírozás kerete rendkívül alacsony nemzetközi összehasonlításban is - töredéke, mint a környező országoké - és rendkívül alacsony a magyarországi egyéb művészeti ágakhoz képest is. Körülbelül az egynyolcada, mint a színházi struktúra támogatása, és nem több, mint például az Operaház állami forrása. De tény az is, hogy ehhez a kerethez nem aránylik jól azoknak a cégeknek a száma, amelyek az elmúlt években, káros folyamatok miatt egyre inkább az MMKA-ra támaszkodtak. Rengeteg produceri cég jött létre Magyarországon, az összes fenntartására ez az állami finanszírozási keret nem alkalmas. Káros folyamatok alatt azt értem, hogy az elmúlt években eltűnt a filmfinanszírozásból a köztelevízió. Az egyik legbiztatóbb fejlemény, hogy januártól vélhetően működni kezd az új köztelevízió, ahol tudomásom szerint egy nagyon komoly anyagi bázissal rendelkező dramaturgiai osztály kezdi meg a működését. Új lehetőségek nyílnak a magyar filmkultúra számára, pontosan olyan műfajokban, amik eddig hiányoztak. Nagyon bíztató tárgyalásokat folytatunk az együttműködésről, koprodukciókról, feladatmegosztásról, együttes finanszírozásról. Nem normális dolog, ha a nemzeti filmalap és a nemzeti köztelevízió nem működik együtt.

- Nem csak olyan cégekről van szó, amelyek kizárólag az MMKA-ra támaszkodnak: azokat a cégeket, amelyek jelen vannak a nemzetközi porondon, nagyon érzékenyen érinti, hogy nem írtak ki koprodukciós pályázatot. Ezek a producerek azt mondják, hogy ez olyan súlyos bizalomvesztési állapothoz vezethet, hogy a külföldi partnereik esetleg kihátrálnak, és évek alatt felépített szakmai kapcsolatok vesznek kárba.

- A kuratórium négy hónapja van hivatalban, azóta nem írtunk ki koprodukciós pályázatot. Tudom, hogy annak, akinek pénz kell, négy hónap is nagyon hosszú idő, de azért a nemzetközi filmgyártás folyamatában ennyi talán áthidalható. És ugyan koprodukciós pályázatot nem írtunk ki, de tizennyolc film kapott szándéknyilatkozatot, aminek pont az a célja, hogy koprodukciós partnereket szerezhetnek vele. Azt kell mondjam, anélkül, hogy bárkit bántani akarnék, hogy a magyar filmes szakma jelentős része erősen el van kényeztetve. Két dologra szocializálódtak az elmúlt években, évtizedekben: az egyik, hogy valamilyen módon - akár törvényességet feszegető szisztéma révén is - mindig megoldódott a pénzhiány, a másik pedig, hogy mindig központi irányból érkezett a megoldás. Talán ezért is van, hogy bizonyos vágyak és tervek közvetlen nem teljesülése esetén már katasztrofista világképet vetítenek. A helyzet egyáltalán nem jó, de azért messze nem olyan súlyos, ahogyan egyesek tolmácsolják. Érdemes figyelni azért azokra a fiatalabb producerekre is, akik okosan és eredményesen kapcsolódtak be a nemzetközi vérkeringésbe, és akik már más magatartásmintákat képviselnek.

- Amikor a múltról beszél, rendszeresen céloz törvénytelenségekre. Fölmerül a kérdés, hogy ha ez a helyzet, akkor nem lenne-e elvárható valamiféle felelősségre vonás?

- Ellentmondásos helyzetről van szó, de azt hiszem, aki az elmúlt tíz évben Magyarországon élt, az pontosan érteni fogja, hogy miről beszélek. Abban az esetben, ha például egy kormányzat parlamenti határozatok alapján, törvényesen hatalmas adósságokba sodorja az országot, akkor gondolhatunk a működéséről rosszat, de a törvényességét megkérdőjelezni nemigen lehet. Abban az esetben, ha egy kuratórium a minisztérium és az ellenőrzőbizottság által minden évben ellenőrzötten és elfogadottan túllépi a rendelkezésére álló keretet, akkor törvénytelenségről nem beszélhetünk, hanyag gazdálkodásról és felelőtlenségről annál inkább. Ebben a rendszerben egy összekacsintás működött annak érdekében, hogy a külvilág ne szerezzen tudomást a problémahalmazról, és a politikai akarat sajnos találkozott a közvetlen filmes érdekekkel. És a filmesek természetesen nem is hibáztathatók azért, hogy a rendelkezésükre álló forrásokat kihasználták, ám a következmények rájuk is hárulnak.

Kőrösi Zoltán | Fotó: Hajdú D. András

- A legjobb fiatal rendezőink egy része olyan helyzetben van, hogy akár külföldre is elmehet dolgozni, ha itthon nincs lehetősége filmet forgatni. Akár egy ilyen átmeneti pénzhiányos időszak is ahhoz vezethet, hogy a következő pár évben francia, angol, német filmeket fognak csinálni, ami nem feltétlenül baj, de a magyar filmkultúrának mégiscsak veszteség.

- Abban az égvilágon semmi kivetnivalót nem látok, ha a tehetséges fiatal rendezők nem csak koprodukciós szinten csatlakoznak be Európa filmes vérkeringésébe, hanem adott esetben máshol rendeznek egy-egy filmet, ami egyébként Európában teljesen bevett dolog. Természetesen ez nem járhat azzal, hogy kiiratkoznak a magyar nemzeti filmgyártásból, de nem is tudok arról, hogy ez bárkinek szándéka volna. Az nem kétséges, hogy a magyar nemzeti filmfinanszírozásnak lehetőséget kell adnia arra, hogy ezek a fiatal rendezők a magyar nemzeti filmkultúra érdekében folytathassák a pályájukat. A két dolog nincs ellentmondásban egymással. Az elmúlt évek talán legfontosabb fejlődése a magyar filmben annak az új generációnak a megjelenése volt, aminek a tagjai immár nemzetközi értelemben is sikeresek. Szerintem nagyon fontos figyelni rájuk, segíteni a további pályájukat és persze lehetőség adni a mögöttük jövőknek is.

Ugyanakkor hadd hangsúlyozzam, hogy mi is itt folyamatosan a játékfilmekről beszélünk, miközben a nemzeti filmkultúrát és a Mozgókép Közalapítvány feladatait tekintve sokkal súlyosabb problémák is vannak Magyarországon, mint hogy évi tizenegy, tizenkettő vagy tizennyolc játékfilm készül. Sokkal égetőbb kérdés például a filmterjesztés és a mozitámogatás problémája. És legalább ilyen súlyos gondok vannak a dokumentumfilm és az animáció területén. Kicsit félrevezető, hogy mindig a nagy lobbierővel és érdekérvényesítő képességgel bíró játékfilmesek problémái kerülnek előtérbe.

- Akkor beszéljünk a filmterjesztés problémáiról. Hogyan látja a helyzetet és milyen terveik vannak?

- A világon nem létezik felelőtlenebb rendszer, mint közpénzt kulturális termékekbe fektetni, és közben nem gondolkodni azon, hogy ezek a közpénzből létrejövő termékek hogyan jutnak el a közhöz. Magyarországon jelen pillanatban sajnos ez a rendszer működik. Az elmúlt években szép csendben összeomlott a magyarországi filmforgalmazás, és leépült a magyarországi filmkultúra érdekeit szolgáló mozihálózat. Magyar átlagmoziban a magyar néző nem találkozhat magyar dokumentum- vagy animációs filmmel. Egy közepes nagyságú településen nem létezik ma olyan mozi, ahova el lehetne menni és egy magyar filmet meg lehetne nézni. Már két vagy három generáció nőtt fel úgy, hogy ezt az evidens élményt nem ismeri, és ennek a következményei beláthatatlanok. Ez két fő kérdést vet fel: az egyik, hogy kik azok, akik eljuttatnák a filmeket a közönséghez, a másik pedig, hogy hol vetíthetnék ezeket az alkotásokat.

- Azért ez nem csak a hazai filmterjesztés problémája, hanem egy sokkal összetettebb jelenség része, ami magában foglalja a művészfilmek iránti érdeklődés világszintű csökkenését, a filmfogyasztási szokások megváltozását, és nem független attól sem, hogy a magyar filmesek egy része már lemondott a hazai közönségről és a külföldi fesztiválpiacra dolgozik.

- Ez valóban összetett kérdés, de nem is művészfilmekről beszélek, hanem a nemzeti filmkultúráról. Látni kell, hogy Európában a kulturális kormányzatok mindenhol foglalkoztak ezzel a problémával és léptek e tekintetben. Természetesen nem azt tartanám helyesnek, ha a Vörös Csillag mozit visszaépítenénk a hatszázötven fős termével. Európában sem ez történik, hanem az, hogy éppen a változásokat figyelembe véve a digitális technika révén változtattak. Létező közösségi tereket, például kultúrházakat és könyvtárakat szereltek fel ma már könnyen elérhető digitális technikával, amely révén az adott ország és Európa filmkultúrája e-kópiák segítségével eljuttatható ezekre a helyekre. És ennek nem csak közönségtermelő, hanem közösségteremtő hatása is van.

Kőrösi Zoltán | Fotó: Hajdú D. András

- Konkretizálva hogyan látja az MMKA szerepét ebben?

- Ez egy olyan nagyságrendű probléma, amelynek a megoldására egy filmes alapnak sem elegendő eszköze, sem hatóereje nincsen. Legfeljebb javaslatot tehet vagy lobbizhat, hogy összeálljon egy központi akaratot, önkormányzati érdekeket és a nemzeti kultúrát egyesítő változás. Ha létrejönne egy nem túl nagy, mintegy egymilliárd forintos központi alap, ami pályázati úton lehetőséget adna arra, hogy az önkormányzatok a meglevő közösségi tereket, könyvtárakat és kultúrházakat digitális technikával szereljék fel, akkor három-négy év alatt átfordítható lenne az ország. Ez onnantól komoly spórolást is jelentene, hiszen kevesebb kópiát kéne gyártani, illetve olyan helyekre juthatnának el magyar és más, értéket képviselő filmek, ahova most nem. Érdemes megnézni a skandináv példát, ott hogyan hajtották végre ugyanezt a változást, hogyan éledtek fel az ottani kisközösségek.

- Ez az egyik oldala a kérdésnek, de elsősorban nem a forgalmazás támogatásának megreformálása felől kéne megközelíteni a problémát?

- Nagyon sok terv van, nem utolsósorban a forgalmazók is erősen mozgolódnak, hiszen számukra ez élet-halál kérdése. Sajnos, világos összefüggés van aközött, hogy az elmúlt években az MMKA-n belüli döntések nyomán körülbelül a negyedére csökkent a filmforgalmazás állami támogatása és aközött, hogy csökkent a magyarországi mozinézők száma.

- Nyilván kevés a pénz, de nem csak mennyiségi, hanem minőségi problémáról is szó lehet. Foglalkoznak az olyan alternatív filmforgalmazási modellekkel, mint például az online filmterjesztés vagy a közösségi alapú filmforgalmazás?

- A pályázati szisztémának tükröznie kell azokat az utakat, amelyek segítik a megoldást, ez nyilvánvaló. A normatív támogatási rendszert például meg kell változtatni úgy, hogy az alternatív terjesztési módok is belekerüljenek. A közalapítvány lehetőségei rendkívül korlátozottak, ez a probléma régen meghaladta azt a nagyságrendet, hogy az MMKA egyedül meg tudja oldani. Az első és minimális lépés a támogatás növelése volna, reméljük, hogy erre lesz mód. Ha nem történik javulás, akkor a veszteségek sokkal súlyosabbak lesznek, mint egy-egy mozi eltűnése vagy a nézőszám további csökkenése. Nemzeti kultúránk rendkívül fontos része süllyedhet el, úgy, hogy a most felnövekvő generációk már nem is érzékelik a veszteségüket. De ismétlem, léteznek európai példák, és ha lépünk, van megoldás. Ideje, hogy vége legyen a borongásnak, kétségbeesésnek, most már cselekedni kell. Európai példák nyomán, a magyar filmkultúra, s legfőképpen a magyar nézők érdekében.