Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

De Niróval ünnepeltük a karácsonyt

Vágólapra másolva!
A magyar mozilátogatók Robert De Niróval ünnepeltek: a 30 kópián forgalmazott Utódomra ütök 29 842 nézővel szerezte meg az első helyet a hazai nézettségi listán. Akárcsak az USA-ban, nálunk is jelentősen csökkent az előző rész óta a vígjátéksorozat népszerűsége: a Vejedre ütök-öt 2005 februárjában 69 686-an nézték meg első hétvégéjén. Igaz, hogy az e hétvégi eredményeknek valószínűleg nem tett jót, hogy 24-e péntekre esett.Robert De Niro és Ben Stiller az Utódomra ütök című filmbenAz Üvegtigris 3 második hétvégéjén csak egy kicsivel maradt le De Niróéktól: 27 311-en nézték meg most a vígjátékot, amely összesen már több mint 113 ezer nézőt szerzett.Az Arthur 3 felkerült ugyan a toplistára, de nem rúgott labdába a hetek óta műsoron levő animációs- és gyerekfilmek mellett: 2941 nézőjével nem sikerült legyűrnie az Aranyhaj, a Narnia és a Harry Potter trióját, de még a Megaagy-at sem.A három kópián forgalmazott Fényes csillag-ra 328-an voltak kíváncsiak, Sas Tamás Presszó 10 év-ét pedig Budapesten négy előadáson mindössze nyolcan nézték meg.A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Utódomra ütök (29 842 / 29 842)2. Üvegtigris 3 (27 311 / 113 328)3. TRON: Örökség (14 313 / 50 959)4. Aranyhaj és a nagy gubanc (14 678 / 136 987)5. Narnia krónikái 3 - A Hajnalvándor útja (8589 / 62 559)6. Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész (8503 / 350 266)7. Megaagy (5397 / 22 769)8. Arthur 3 - A világok harca (2941 / 2941)9. Red (2427 / 25 939) 10. Ilyen az élet (1893 / 47 585)
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről