Vágólapra másolva!
Egy interjúban beszélt a múltbeli olimpiai tapasztalatairól a német kézlabda-válogatott izlandi szövetségi kapitánya, Alfred Gislason.

Alfred Gislason 2020 óta irányítja a német válogatottat, amellyel ez idő alatt nem sikerült világverseny dobogójára állnia. A tokiói olimpiai játékokon hatodikként, a tavalyi kézilabda-világbajnokságon ötödikként, az idei (hazai rendezésű) Európa-bajnokságon pedig negyedikként zárt a német együttes, amelynek az éremszerzés a célja a párizsi olimpián. Az izlandi szakemberrel a nyári ötkarikás játékok apropóján a Bild készített interjút, amelyben a korábbi emlékeiről kérdezték.

Alfred Gislason, német válogatott, szövetségi kapitány, kézilabda
A férfi kézilabda izlandi legendája, Alfred Gislason jelenleg a német válogatott szövetségi kapitánya
Fotó: Ronny Hartmann / AFP

Gislason edzőként a német SC Magdeburg és a THW Kiel csapataival is komoly sikereket ért el, azonban már játékosként is világhírű volt. Az izlandi válogatott színeiben 190 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 542 gólt szerzett, a csapattal pedig többek között két olimpián is részt vett. Az 1984-es, Los Angeles-i játékokon Izland a hatodik, négy évvel később, Szöulban pedig a nyolcadik helyen végzett – mindkét együttesnek alapembere volt Alfred Gislason, aki így összességében a negyedik olimpiájára készül.

A kézilabda-legenda Alfred Gislasont a német válogatott sörkészlete mentette meg Szöulban

A német válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy az eddigiek közül az 1984-eset élvezte a legjobban, ugyanis szabadidejükben rendszeresen buliztak az izlandi csapattársaival, kínálták nekik a steaket és a kolbászt, és a malibui tengerparton pihentek. Ellenben az 1988-as olimpiával több problémája is akadt. Gislason elsősorban a szöuli játékok szervezésére panaszkodott, és arra, hogy sehová nem tudtak kimozdulni a szabadidejük alatt. Ám az azon az olimpián negyedik helyen végző nyugatnémet vízilabda-válogatott játékosai okoztak neki boldog pillanatokat Dél-Koreában.
„Hála istennek találkoztam a német vízilabdázókkal, akik a szomszéd épületben laktak. Bementem hozzájuk, és 

az egész szobájuk tetőtől talpig tele volt sörrel, amit folyamatosan ittak."

Gislason hozzátette, ma az ilyen aligha elképzelhető, mert ugyan ő nem ódzkodna egy játékosaival közös ivászattól, de a fiúk nagyon-nagyon ritkán merik megkérdezni erről.
„Az idők megváltoztak. Amikor a TUSEM Essen csapatában játszottam, 

zavargás tört ki a buszon, ha nem volt ott legalább három rekesz sör."

A német válogatott a párizsi olimpián Svédországgal, Japánnal, Horvátországgal, Spanyolországgal és Szlovéniával mérkőzik meg a férfi kézilabdatorna csoportkörében.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!