"Tisztában voltunk vele, mi vár ránk" - nézői vélemények A torinói lóról

Kedden délután volt Tarr Béla A torinói ló című filmjének világpremierje a Berlinalén. A moziból kifelé ballagó nézők véleményét kérdeztük az első vetítés után. A többség a képeket dicsérte, volt aki egyenesen André Kertészhez hasonlította a film látványvilágát. Többen nem értették, hogyan kapcsolódik Nietzsche a két szegény ember történetéhez, néhányan sokallták a játékidőt és többent kijelentették, hogy még el kell gondolkodniuk azon, hogy mit is láttak.

"Lesokkolt a film, totál extrém élmény volt, pont az ilyen extremitásokat értékelem a filmekben. Azok, akik nem jöttek ki a felénél, elmondhatják magukról, hogy nagyon bátrak, ők az igazi túlélők. Tarr Béla részéről meg értékelem, hogy veszi a bátorságot és úgy ábrázolja a világot, amilyennek látja, és nem érdekli, hogy ez másoknak kellemes látvány vagy sem. Ő a világ egyik legjobb filmrendezője." - Ula (Lengyelország)

"Tetszett, de nagyon erős és kemény a látvány. Ugyanakkor gyönyörű is. Ez a filmje az előzőekhez képest sokkal szigorúbb és koncentráltabb."

"Az biztos, hogy ez nem az a film, amit mindenki képes befogadni. Ismerjük Tarr Bélát, úgyhogy tisztában voltunk vele, mi vár ránk." - Julia és Aurora (Spanyoloroszág)

"Lenyűgöző és fantasztikus film. Hosszú volt, de szerintem teljesen rendben volt ez a hosszúság. Hallottam Tarr Béla munkásságáról, de eddig nem láttam egy filmjét sem, úgyhogy érdekelt, milyen. Ezután a többi filmjét is megnézném." - Lars (Németország)

"Unalmas volt, ennél többet nem is tudok mondani." - középkorú hölgy (Olaszország)

"Csodálatosan volt fényképezve, de nekem borzasztó lassú. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy tetszett-e. Olyan ez a film, amit meg kell emésztened, és utána tudod csak eldönteni, hogy teszik-e." - Aurelian (Svájc)

"Lenyűgözött, hogy ez a film üresen kezdődik és üresen is végződik. Nincs semmi a végén, még fény sem." Timoty (Svájc)

"A képek a régi nagy fotósok fekete-fehér képeire emlékeztet, például André Kertészre; ezek nagyon lenyűgöztek. Művészeti oldalról megközelítve, nagyon szépnek találtam a filmet, de nézőként nagyon megerőltető volt, főleg a hosszúság és a feszültség. Az utolsó fél órában többször éreztem azt, hogy nem bírok tovább maradni, de végül kibírtam. Fél órával kevesebb pont elég lett volna. Az hogy a jelenetek ennyire hosszúak, eléggé szembe megy a mai mozival, amikor minden egyre gyorsabb. De persze megértem, mert az első fél óra után az ember megtalálja valahogy a nyugalmát. Azért felmerült bennem a kérdés, hogy csak magának forgat-e az ember. Szerintem nem árt szem előtt tartani, hogy a filmek voltaképp a közönségnek készülnek." - Tanja (Anglia)

A torinói ló előzetese

"Csodás képek, csodás felvételek, de semmi vagy szinte semmi nem történik; csak megbüntetik azt a két szegény embert. Ugyanakkor az nem nagyon derül ki, mivel érdemelték ki, hogy éhezniük kell és azon is elgondolkodtam, mi történhet velük azután, hogy véget ér a film. Egy dolgot viszont pláne nem értek: hogy jön ide Nietzsche lova? Én torinói vagyok, nálunk egy csomó utalás van a városban erre az eseményre. Részben emiatt is néztem meg a filmet, de most nem értem a párhuzamot." - Paula (Torinó, Olaszország)

Gyenge Zsolt filmkritikussal hosszabban elbeszélgettünk arról, hogyan értelmezi és értékeli Tarr Béla alkotását.

- Mit gondolsz A torinói ló-ról?

Gyenge Zsolt: Világvége. Vagy a film vége. Abszolút érthető módon zárja le mindazt, amiről Tarr Béla eddig beszélt, és visszamenőleg is értelmezi az előző filmekben megjelenő jelzéseket vagy gesztusokat, amelyek innen visszanézve mind ugyanerről szóltak, vagy ezt építették fel.

- Mire lyukadt ki Tarr a végén?

- Két értelmezési szintet látok ebben a filmben. Az egyik nyilvánvaló: hat nap volt a Teremtés, itt pedig egy anti-teremtés történetet látunk, vagy kipusztulás-történetet, amely azzal végződik, amivel a teremtés kezdődött, vagyis lőn világosság. Itt pedig lőn sötétség. Ez az első biblikus vagy transzcendens szint számomra inkább csak a nyilvánvalóbb, banálisabb része az értelmezésnek. A másik szint, ami miatt úgy gondolom, hogy az életmű méltó lezárása az az, hogy igazából a film a képi világ végéről beszél A torinói ló-ban Tarr. Nála a szavak világa szemben áll a képek világával. A szavak ugyanis rendszert, egyértelműséget hoznak a világba. Ha képen ábrázolunk valamit, sokminden lehet homályos vagy nem nyilvánvaló, vagy sokfajta módon megnevezhető. Gondoljunk például a színekre. Van, aki azt mondja, hogy türkizkék, van aki azt mondja, hogy türkiz zöld, de szóban el kell dönteni, hogy az zöld vagy kék. Ugyanilyen módon a szónak is mindig döntenie kell. A szó az, ami valamire azt mondja, hogy jó vagy rossz. Ha csak látom, nem tudom, hogy jó vagy rossz. A szó rendszerezi az egész világot. Morális rendszert visz bele, de értelmet ad a mindennapjainknak, megszabja, hogy mi a cél, mi az ok. A képek világában ezek nincsenek eldöntve. Ezek a szűkszavú emberek, akiket itt végig látunk, inkább csak mordulnak egymásra egyet-egyet, ha már nagyon muszáj. Számukra azt jelenti a világ vége, hogy a szavak vették át az uralmat. Tarr Béla a dühöngő képkorszak közepén azt mondja, hogy már nem lehetséges képeket készíteni, már a képekről sem képi módon gondolkodunk, a képeket is csupán információnak, adatnak használjuk. Taggeljük a képeinket, olvassuk a képeinket, ahelyett, hogy néznénk őket. Mit tehet a képek világának végén egy filmrendező, mint hogy abbahagyja a munkát.

- Rengetegen feladták és kimentek a vetítés közben, többen utána azt mondták, hogy ez extrém élmény volt. Mennyire nehezen befogadható film ez?

- Számomra a közepe táján leesett a tantusz, hogy miről szól a dolog, és onnantól kezdve csak ezt tudtam belelátni. Egy adott pillanatban az egész vásznat kitölti egy kiteregetett fehér ing, egy második vászon lett, amire vetíteni kellene. De mit vetíthetnénk? Az egyik utolsó beállításban egy ablakon keresztül filmezik a tájat, de annyira közel volt a kamera az ablakhoz, hogy az osztóléc szinte láthatatlanná vált. Olyan volt, mint egy optikai illúzió, a léc mögött láttad a láthatárt. Ez a képi gondolkodás, ezt nem lehet szavakkal elmondani. Ott van a léc, vagy nincs ott? A szóban el kell dönteni, hogy létezik vagy sem, a kép pedig ezeket a kimondhatatlan átmeneteket tudja ábrázolni. Persze érzem én is, hogy semmi nem történik a filmben. Ugyanazok a rutinok: ötször felöltözteti, ötször levetkőzteti az öreget, ötször kinyitják az istálló ajtaját, ugyanannyiszor visszacsukják. De én végig ezt a vizuális filozófiát láttam benne. Minden ismétlődik, hihetetlen nehéz nézni, de ha az ember ráakaszkodik arra a vonalra, amit említettem, akkor elkezd röpülni az idő.

- Ez egy olyan film, amit egyszer kell megtapasztalni?

- Nem tudom elképzelni, hogy milyen lenne egy második élmény. Ha az embernek megfejtődik, nem tudom, hogy utána még nézhető-e. Egyszer kell megtapasztalni, hogy miről szólnak ezek a rutinok, ez az állandó ismétlődés. Ehhez kapcsolódik a zene is: önmagába visszakapcsolódik, nincs eleje és vége. Egy mondatnak muszáj, hogy eleje és vége legyen. Lehet, hogy még egyszer meg kéne nézni, de nem tudom, hogy akkor már nem érezném-e fárasztónak.

- Meglepődnél azon, ha ezután még csinálna filmet Tarr Béla?

- Van egy művészettörténeti elmélet, aminek az a lényege, hogy lesznek még műalkotások, de a művészet korszaka már véget ért. Lehet, hogy Tarr Béla, az ember még fog filmeket csinálni, de azok már nem Tarr-filmek lesznek.