Tiszta Hawaii

Hibátlanul elkészített mestermunka az Utódok. A székbe nem szögez bele, végigzokogni túlzás lenne, sosem hallott igazságokat sem kínál, de valahogy mégis több, mint az a két óra, amit eltöltünk vele.

Azt a sztorit, hogy anya kiszáll a versenyből, ezért apa és a gyerekek magukra maradnak, sokan kibontották már a művészet összes lehetséges ágában. Születhet az ilyesmiből katartikus dráma és hátborzongató giccs is - utóbbira nagyobb az esély -, mindig az a kérdés, van-e ízlése az alkotónak. Alexander Payne-ről a Schmidt története (About Schmidt, 2002), illetve különösen a Kerülőutak (Sideways, 2004) óta tudható, színvonalasan bír mesélni akkor is, ha érzelmekről van szó, és erre az öt Oscarra jelölt Utódok-kal (The Descendants) sem cáfol rá szerencsére.

Nick Krause, Shailene Woodley, Amara Miller és George Clooney az Utódok-ban

Az átfogó banalitást ezúttal az a meghökkentő csavar színezi, hogy az édesbús történet Hawaiion játszódik. Márpedig az egész világ tudja, hogy ezeken a paradicsomi szigeteken öröm és boldogság az élet, szikrázóan süt a nap, kék az ég, a tenger nemkülönben, gyönyörűek a lányok, a férfiak színes inget viselnek, és mind-mind szakadatlanul mosolyognak egymásra. A fene se gondolná, hogy ez csak a látszat, és az embereknek bizonyos értelemben pontosan olyan nehézségeik vannak, mint bárhol másutt élő társaiknak.

Matt King (George Clooney) ügyvéd hipergazdag ősök leszármazottja - királyi vér is csörgedezik ereiben -, akinek számtalan unokatestvérével együtt döntenie kell arról, hogy a családi örökséget, a több százmillió dollár értékű földdarabot kinek adják el. A kérdés fölötti merengést nehezíti, hogy Matt felesége egy motorcsónak-baleset eredményeképpen kómába esik, és aligha fog felgyógyulni. Matt tíz és tizenhét éves lányai természetesen nehezen kezelhetők, problémásak, egyebek közt azért is, mert apjuknak korábban nem volt ideje foglalkozni velük. És ha mindez nem lenne elég, a halálhoz közel került asszony múltjából is előkerül egy-két nyomasztó titok.

George Clooney és Shailene Woodley az Utódok-ban

Matt feladata embert próbáló: a rá mért csapások alatt talpon maradva negyvenesként kell másodszor is igazi férfivá érnie. Olyan férfivá, aki egyrészt elég erős, hogy egyben tartsa a csonka családot, másrészt ősei hangját is képes meghallani. Sikerül-e neki mindez, nem árulhatom el, maradjunk annyiban, eszükbe jutott néhány hol váratlan, hol várható fordulat a forgatókönyvíróknak.

Lassan indul az Utódok, van mit narrálnia a főhősnek, mire képbe kerül a néző, de amint ez megtörténik, működni kezd a film szelíd ritmusa. Az első igazán ütős jelenetet - a Matt idősebbik lányát alakító Shailene Woodley nemcsak ekkor, végig remekül teljesít - jó néhányszor követik feszült, már-már izgalmas percek. Külön meg kell említeni a zord nagypapa szerepében Robert Forstert, akiért Quentin Tarantino Jackie Brown-jában rajongtunk legutóbb. Azóta egészen öreg lett, de még mindig jól áll neki a jobbegyenes.

Shailene Woodley, George Clooney, Barbara L. Southern és Robert Forster az Utódok-ban

Az előzetes hírek arról szóltak, hogy az apaszerepet az életben úgymond következetesen elutasító George Clooney milyen jó kétgyermekes apa az Utódok-ban. Valóban nem rossz, nekem mégis az volt az érzésem, hogy Clooney Hawaiion is inkább Clooney, mint a megjegyezhetetlen nevű király ük-ükunokája. Azt túlzás lenne állítani, hogy lógna rajta a strandpapucs, csupán arról van szó, hogy a furcsa ábrázatú, túlsúlyos, esetlen és gyámoltalan többiek nemegyszer jobban beleillenek a képbe.

Ám a lényeg mégiscsak az, hogy Payne visszafogottan, biztos kézzel vezeti a kézenfekvő végkifejlet felé hőseit, ügyesen kerülgetve a harsányság és a hatásvadászat csapdáit. Talán ha fél perc volt, amikor úgy éreztem, nem biztos, hogy erre a képre-szóra feltétlen szükség volt, de az sem fájt túlságosan.

George Clooney, Shailene Woodley és Nick Krause az Utódok-ban

Mondjuk úgy, hogy hibátlanul elkészített mestermunka az Utódok. A székbe nem szögez bele, végigzokogni túlzás lenne, sosem hallott igazságokat sem kínál, de valahogy mégis több, mint az a két óra, amit eltöltünk vele. Tiszta és tisztességes, és ez nem kevés. Emlékeim szerint a Kerülőutak után az Egyesült Államokban sok-sok százalékkal nőtt a pinot noir-fogyasztás. Az Utódok-nak aligha lesz ilyen filmen túli hatása, de hát nem lehet minden egyes próbálkozásra világrekordot dobni.