Hiába fenekelték el Keira Knightleyt

A Veszélyes vágy legelején Sigmund Freud és Carl Gustav Jung levelezését látjuk egészen közelről, ahogy futnak a tintacsíkok a papíron. Ez előrevetíti az egész film szellemiségét: az alkotók annyira kapaszkodtak a forrásaikba, hogy nem sikerült igazi életet lehelniük filmjükbe, papírszagú maradt a történet.

A Veszélyes vágy (a magyar cím buta: a vágy, a libidó a lehető legtermészetesebb dolog, a módszer a veszélyes, ami tudatosítja) egyszerre kísérli meg bemutatni azt, hogyan alakult át a pszichoanalízis puszta elméletből a gyakorlatban használt terápiás eszközzé, valamint az elmélet atyjának, Freudnak (Viggo Mortensen), elsőszámú követőjének, Jungnak (Michael Fassbender) és utóbbi első analízissel kezelt paciensének - később szeretőjének és munkatársának -, Sabina Spielreinnek (Keira Knightley) a bonyolult kapcsolatát. David Cronenberg életművébe tökéletesen passzol annak boncolgatása, hogy milyen árat kell fizetni a szexuális vágyak tudatosításáért és szabadjára eresztéséért, és ebből a szempontból a Veszélyes vágy a Karambol társfilmje, de a rendezőt itt gúzsba kötötte a történelmi hűségre törekvés és talán a századfordulós miliő is, és nem tudott elég közel kerülni filmje szereplőihez.

Michael Fassbender és Keira Knightley a Veszélyes vágy-ban

A nyitójelenetben mindjárt az arcunkba kapjuk az éppen a zürichi elmegyógyintézetbe szállított Spielrein hisztériás rohamát. Knightley mindent bedob, és a film során végig lejátssza a vászonról két férfi partnerét, pedig attól még, hogy a hisztériás nő szerepe sokkal látványosabb, mint az orvosoké, nem feltétlenül kéne, hogy így legyen. Jung rögtön meglátja paciensében a lehetőséget, hogy az újfajta, kizárólag beszélgetésen alapuló gyógymódot kipróbálja rajta, és már meg is kezdődik Spielrein analízise. Még egy perce sem beszélgetnek Junggal, máris arról számol be, hogyan fenyítette őt gyerekkorában az apja, és ezzel elkezdi felfejteni saját problémáját. Ha ez ilyen ripsz-ropsz menne, rég felkopott volna az analitikusok álla.

Mivel Cronenberg száz percben akarta feldolgozni kilenc év történetét, a sietség érthető, viszont a film mélységének rovására megy. Egyszerűen nem elég a játékidő az összes téma kibontására, és különösen ironikus, hogy egy mélylélektanról szóló film az időspórolás érdekében kénytelen frappáns beköpésekre hagyatkozni egy pszichológiai elmélet fejlődésének vagy egy kapcsolat alakulásának bemutatásában. Amikor például Spielrein egy padon ülve mélyen Jung szemébe néz, és közli, hogy minden nőben van valami a férfiból, és fordítva, mindenképp a hajunkat tépjük. Aki ismeri Jung elméletét az animáról és az animusról, azért, mert bántó, hogy a filmesek ilyen otromba módon intézik el egy elmélet megszületését, aki pedig nem ismeri, egyszerűen azért, mert egyáltalán nem életszerű, hogy valaki ilyet mond. És a film tele van ilyen kinyilatkoztatásokkal.

Keira Knightley és Michael Fassbender a Veszélyes vágy-ban

A forgatókönyvet Christopher Hampton saját színdarabja alapján írta, ami John Kerr A Most Dangerous Method című könyve alapján készült, ami pedig hiteles forrásokra (Freud és Jung levelezése, Spielrein naplója stb.) támaszkodott. Túl sok a papír. A többszörös átültetés során az alkotók a lehető legnagyobb műgonddal vigyáztak arra, hogy amiben csak lehet, hűek maradjanak a megtörtént eseményekhez, de közben megfeledkeztek arról, hogy filmet csinálnak. Jung és Spielrein orvos-beteg kapcsolata átalakul viharos szerelmi viszonnyá, és ezzel párhuzamosan Freud és Jung a lehető legszorosabb mester-tanítvány kapcsolatba kerül, ami aztán megromlik és szakítással ér véget, mert Freud nem tudja elfogadni, hogy Jung új irányokba fejleszti tovább az elméletét.

Iszonyatosan izgalmas emberi drámákat rejt ez a kilenc év, de a figurák vértelenek, és megmaradnak illusztrációnak a pszichoanalízis történetét bemutató tablóban. Knightley a legerősebb, de hozzá sem kerülünk közel: rohamai eleinte borzongatók, aztán egyre inkább fárasztók, ő is csak szépen felvonultatja a hisztériás nő tüneteit, de együttérzést nem vált ki. A kis fémkeretes szemüvege mögé bújó Fassbender sem igazán képes hús-vér férfivá tenni Jungot, de a legrosszabbul Mortensen jön ki a dologból. Egyszerre kéne megmutatnia Freud szellemi nagyságát és rigidségét, de az előbbit egyáltalán nem sikerül. Az ő Freudja az első pillanattól fogva egy kicsinyes fráter, aki karosszékében pöffeszkedve osztja az észt - nagyon kevés. Egy ideig úgy volt, hogy a bécsi születésű Christoph Waltz játssza, akinek állítólag az egyik nagyapja Freud tanítványa volt, lehet, hogy ő jobban ráérzett volna.

Michael Fassbender és Viggo Mortensen a Veszélyes vágy-ban

Amikor a forgatókönyv kicsit eltávolodik a valóságtól, az sem szolgálja a film ügyét. Spielrein naplójából és Jung Freudnak írt, beismerő leveléből egyértelműen kiderül, hogy tényleg volt szexuális kapcsolat Jung és paciense közt, de az már Hamptonék fantáziájának szüleménye, hogy ennek szado-mazochisztikus színezete volt. Hiába náspángolja el azonban Jung többször is fiatal szeretőjét, legfeljebb Knightley bátorságát csodálhatjuk ezekben a jelenetekben, ettől sem lesz életszerűbb a film, de még csak zaftosabb sem.