Lokiról kiderült, hogy jó pasi

Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A harmincegy éves színész elmesélte, eredetileg melyik szerepre pályázott Lokié helyett, elárulta, szerinte ki a legmenőbb ember a világon, és azt is megosztotta velünk, hogy ha akciófilmet rendezne, melyik sztár ugrálna benne a háztetőkön. Az interjú csoportos beszélgetés keretében készült.

A The Deep Blue Sea-től kezdve a Hadak útján-on keresztül a Bosszúállók-ig meglepően sokféle figurát eljátszottál az elmúlt néhány évben. Melyik áll hozzád a legközelebb?

A színészet azért jelent örömöt számomra, mert - valószínűleg elég idejétmúlt módon - úgy tekintek rá mint az emberi természet vizsgálatára. Hiszek abban, hogy minden emberi lény képes átélni minden érzést. A színészi munkában azt találom a legizgalmasabbnak, hogy különböző emberek különböző igazságaiba helyezkedhetek bele. A Hadak útján-ban például egy olyan férfit játszom, aki az emberi jóság megtestesülése. Szép élmény volt, mert próbálok hinni abban, hogy az ember elsődlegesen jó. Ugyanakkor szerintem az emberi természet gyarlóságát is fel kell ismerni, azt, hogy mindannyiunkban bujkálnak sötét érzések is. A színészet részben lélektani vizsgálódás. Nem vagyok hivatásos pszichológus, de azért élvezem egy olyan figura megformálását, mint Loki, mert próbálom beleélni magam abba, milyen lehet, amikor valaki csupa rossz döntést hoz az életében. Loki teljesen átadta magát a dühének, és a gyűlölet teljesen elvakítja és felemészti. Sok ilyen ember élt már a történelem során. Elég végignézni az elmúlt kétszáz év fasisztákból álló arcképcsarnokát, sok Lokira emlékeztető figurát látni. Aki másokat akar leigázni, azt általában valamilyen érzelmi sérülés vezérli, és izgalmas ebbe belehelyezkedni.

Tom Hiddleston a Bosszúállók londoni premierjén

Mivel brit vagy, és Etonba és Cambridge-be jártál, könnyen beskatulyázhattak volna egy bizonyos nyársat nyelt szerepkörbe. Szerencsésnek tartod magad, hogy megkaptad Loki szerepét, és ezzel teljesen elkerülted ezt?

Igen, abszolút. Remélem, ahogy itt ülök veletek szemben, nyilvánvaló, hogy nem vagyok evidens választás Loki szerepére. Például nincs hosszú, fekete, zsíros hajam. Azt hiszem, a Marvelnek is beletelt egy kis időbe, mire megbarátkoztak a gondolattal, hiszen eredetileg Thor szerepére hallgattak meg. Magas vagyok, szőke, klasszikus oktatásban részesültem, ezért jobban illett volna hozzám Thor figurája. De a Marvelnél elég nyitottak voltak, és a meghallgatások során megláttak bennem valami mást, amit érdekesnek találtak. Szerintem úgy gondolkodtak, hogy a megjelenésemet meg tudják változtatni, de van valami a temperamentumomban, ami illik a szerephez.

Kenneth Branagh kardoskodott melletted?

Igen, de ez olyan helyzet volt, amelyben tényleg nem nyújthatta át nekem a szerepet ezüsttálcán. Ahhoz ezek a filmek túl sokba kerülnek, és azoknak, akiknél az erszény van, meg kell bizonyosodniuk róla, hogy a pénzt jól költik el. Ez nagy film, így nagy a felelősség is. Úgyhogy számtalan meghallgatáson vettem részt, akárcsak Chris Hemsworth. Négy hónapba telt, mire megkaptuk a szerepünket. De tudtam, hogy Kenneth Branagh személyében van egy szövetségesem, mert korábban dolgoztunk együtt tévében (a Wallander című sorozatban - a szerk.) és színházban (Tom Stoppard Ivanov-rendezésében - a szerk.) is. A színházban ismertük meg egymást igazán, mert a színpadon nem lehet elbújni, belelátsz a másikba, megérted, hogyan működik. És Kenneth meg én nagyon egy hullámhosszon voltunk.

Tom Hiddleston mint Loki a Bosszúállók-ban

Olvastam a cikkedet a Guardianben a szuperhősfilmekről, és egyetértek azzal, hogy van lélektani mélységük, de a Bosszúállók azért nem helyez akkora hangsúlyt erre az aspektusra, mint például a Batman. Elmagyaráznád, hogyan látod a Bosszúállók-figurákat pszichológiai szempontból?

Értem, hogy mire gondolsz, de ez főleg azon múlik, hogy éppen ki dolgozza fel a történetet. A Batman-tévésorozat például szerintem nem volt kifejezetten mély.

Jogos, én kifejezetten Christopher Nolan Batman-filmjeire gondoltam.

Azt próbáltam elmagyarázni a cikkemben, hogy úgy látom, volt egy paradigmaváltás a szuperhősök ábrázolásában és megítélésében. Christopher Reeves Superman-je előtt a képregények szuperhőseit habkönnyű szórakozásnak fogták fel, amit bizonyít a régebbi tévésorozatok butuska hangvétele is. Aztán az elmúlt húsz évben sokkal komolyabbá váltak, mitológia épült köréjük, amelybe az emberek rengeteg érzelmet belefektettek. A szuperhősök nagyon találó metaforái a világunknak. Egy párhuzamos univerzumban léteznek, ahol az embereknek szuperképességeik vannak, és őrületes dolgokat tudnak csinálni. Modernkori istenségekké és szörnyetegekké nőttek, akikbe belevetíthetjük az összes reményünket, vágyunkat és rémálmunkat. A hősök testesítik meg azokat a legjobb emberi tulajdonságokat, amelyeket szeretnénk a magunkénak tudni: nemesek, bátrak, nagyvonalúak, önfeláldozók, őszinték és jók. Olyanok, amilyenek mi is szeretnénk lenni krízishelyzetben. A gonoszok pedig megtestesítik mindazt, amitől félünk, a legsötétebb ösztöneink kelnek életre bennük: félelem, irigység, büszkeség, hiúság, arrogancia, düh. Persze, ha csak ebben a filozófiai tartományban mozogna ez a dolog, akkor hihetetlenül unalmas lenne, de van benne emellett rengeteg energia és könnyedség is, és így nagyon magával ragadja az embert. Ott ülsz a moziban a popcornoddal és a kóláddal, és remekül szórakozol, de közben mélyen megérint.

Cambridge-ben diplomáztál. Mit szóltak hozzá a szüleid, amikor közölted, hogy színész leszel?

Nagyon büszkék rám, és nélkülük nem is boldogulnék. Anyukám tegnap este eljött a premierre, ott ült mellettem, és kacarászott, én meg figyeltem őt, ez volt a legjobb az egész vetítésben. Egyszer csak odahajolt hozzám, és azt mondta, a film arra a darabra emlékezteti, amit úgy nyolcéves koromban írtam és adtam elő a testvéreimmel és az unokatestvéreimmel. Gyerekekről szólt, akik elvesznek egy lakatlan szigeten, és megjelenik egy Bunsen Bill nevű gonosz kalóz, aki terrorizálja őket. Valahol még megvan a videofelvétel az előadásról. És hirtelen én is rájöttem, hogy Loki figuráját egy az egyben a nyolcévesen eljátszott Bunsen Bill figurájából merítettem. Ezen nagyot nevettem. Szóval anyukám és apukám mindig is nagyon támogatott abban, amit csinálni akartam, és tudták, hogy az emberek érdekelnek, úgyhogy nem lepődtek meg a döntésemen.

Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Tom Hiddleston és Robert Downey Jr. a forgatáson

Ismerted a skandináv mitológiát, mielőtt bekerültél a Thor-ba?

Tudtam, hogy létezik, de nem ismertem. Cambridge-ben klasszikusokat tanultam, azaz lényegében mitológiát. Chris Hemsworthszel beszélgettünk egyszer arról, hogy miért lettünk színészek. Ő azt mesélte, hogy amikor gyerekkorában olyan filmeket nézett, mint a Végtelen történet, akkor nem azt érezte, hogy ő is azt akarja csinálni, amit a színészek a filmben, hanem, hogy ott akar élni, ahol a film játszódik, és hogy ma is így érez, amikor a Gladiátor-t vagy a Rettenthetetlen-t nézi. Ezek a fantáziavilágok és izgalmas figurák a gyermeki énünkre hatnak, és arra vágyunk, hogy részt vegyünk ezekben a kalandokban. Ezért imádtam a klasszikusokat, mert olyan alakok népesítik be az ókori történeteket, mint Zeusz, Achillész és Hektor, és az egész olyan lenyűgöző, sokkal izgalmasabb, mint amilyen a kamaszkorom volt. És a színészet számomra a mai napig erről szól, hogy belekerülhetek valamibe, ami sokkal nagyobb nálam. De visszatérve a kérdésre, a skandináv mitológia hőseivel azután kezdtem el megismerkedni, hogy megkaptam Loki szerepét, és akkor rájöttem, hogy a különböző népek mitikus hősei elég sokban hasonlítanak egymásra. És a skandináv hősök legalább annyira menők, mint a görög-rómaiak. Egyébként jártam egy lánnyal az egyetem alatt, aki óangolt, skandinavisztikát és keltát hallgatott, ami így visszatekintve eléggé kúl összeállításnak tűnik.

Szerinted szükség van szuperhősökre?

Szerintem a szuperhősökre azért van szükség, hogy emlékeztessenek bennünket a nagyvonalúság, jóság és szerénység fontosságára. Amikor a Bosszúállók-at nézem, hiába szeretem Lokit, beleöklözök a levegőbe örömömben, amikor a hősök győznek, és együtt tapsolok a többiekkel, amikor Hulk szétver. Azt hiszem, belénk rögzült, hogy a jó győzelmét kívánjuk, és meghatódunk tőle, és a szuperhősök ezt a narratívát kínálják.

Átköltözöl Los Angelesbe, vagy maradsz Londonban?

Vicces, mert olyan sokat dolgoztam ott mostanában, hogy olyan, mintha két párhuzamos életet élnék. A barátaim egy része ott lakik, egy részük pedig itt, és egy részük pont azt csinálja, amit én, ingáznak a két hely közt. De azt hiszem, Hollywood csak egy fogalom, a filmipar valójában teljesen nemzetközi lett, és rengeteg hollywoodi filmet valójában Londonban forgatnak a Shepperton vagy a Pinewood stúdióban. És eddig úgy alakult, hogy amikor eldöntöttem, melyik városban fogok lakni, rögtön kaptam egy munkát a másikban. De a holmim Londonban van, és ez az otthonom.

Tom Hiddleston és Chris Hemsworth a Bosszúállók forgatásán

Mesélj Jim Jarmusch új filmjéről, amelyben játszol.

Az a címe, hogy Only Lovers Left Alive, és minden tekintetben a Bosszúállók ellentéte. Nagyon intim, keresetlen szerelmi történet két emberről, akik szeretik egymást és a történelmet. Egy nő és egy férfi kapcsolatát boncolgatja, a köztük levő gyengédséget, a viszony különböző árnyalatait. Csak éppenséggel a férfi és a nő is vámpír. Most készülünk a forgatásra, és nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak Jarmuschsal, Tilda Swintonnal, John Hurttel és Mia Wasikowskával.

A Bosszúállók biztosan sok ajtót megnyitott előtted. Van kívánságlistád a rendezőkből, akikkel szeretnél együtt dolgozni?

Persze, hiszen vannak olyan filmesek, akik még soha nem követtek el egyetlen hibát sem. Az ember folyamatosan tanul, ezen a filmen például azt figyeltem meg, hogy Samuel L. Jackson hiába halálosan profi, még mindig tanul, és igazán szerény, és átadja magát a feladatnak. Amikor tizenhat éves voltam, Samuel L. Jacksont tartottam a világ legmenőbb emberének. Sőt még most is. Szóval igazából csak abban reménykedem, hogy továbbra is lesz alkalmam dolgozni, és nyitott tudok maradni. Még rengeteg dologra kíváncsi vagyok, rengeteg minden van, amit szeretnék csinálni. De az veszélyes lenne, ha kívánságlistát állítanék össze, mert aztán lehet, hogy csalódnék.

Az írással és a rendezéssel nem akarsz megpróbálkozni?

Egyszer majd szeretném kipróbálni. Az elmúlt néhány év során megtanultam, hogy a színészek hangszerek a zenekarban, de a rendező játssza a dallamot. Különböző darabokat játszottam el különböző embereknek, és részesévé válhattam különböző művészi elképzeléseknek. Ahogy az ember öregszik, egyre inkább tisztába jön saját magával és azzal, hogy mit akar mondani az életről és a világról, és valamikor majd szeretnék rendezni, de szerintem még nem vagyok kész rá. Persze sose tudhatja az ember, hogy mikor talál rá egy történetre, amiről úgy érzi, hogy meg tudná filmesíteni. Szerintem egyébként a rendezés javarészt a hiten múlik, illetve minden más kreatív tevékenység is. Ha elhiszed, hogy meg tudsz csinálni valamit, valószínűleg meg is tudod csinálni.

Chris Hemsworth, Tom Hiddleston, Scarlett Johansson és Mark Ruffalo a római premieren

Ha rendeznél, mi lenne az álomszereposztásod?

Jézusom... Hát, talán a Bosszúállók teljes csapata. De igazából attól függ, hogy miről szól a film. Ha mondjuk egy krimithriller lenne, akkor klassz lenne bele Jon Voight és Matt Damon, aki a háztetőkön rohangálna. Ha viszont szerelmesfilm lenne, akkor teljesen más színészekre lenne szükségem. Mindig attól függ, hogy egy adott szerepre egy adott pillanatban ki a legjobb.

A most készülő IV. és V. Henrik-tévéfilmekben V. Henriket alakítod, akit Kenneth Branagh is eljátszott. Hogyan született meg a projekt, és milyen az ő nyomdokaiba lépni?

Amikor megtudta, hogy eljátszom V. Henriket, küldött nekem egy elképesztő e-mailt, amelyben áradozott, hogy milyen csodálatosak ezek a darabok, és mennyire fantasztikus élmény lesz ez nekem. Ez nagyon nagyvonalú gesztus volt a részéről. Azt hiszem, akárcsak én, ő is úgy gondolja, hogy Shakespeare a legnagyobb irodalmi és drámai kincsünk. Fantasztikus örökség, olyan, mint az olimpiai láng. Generációról generációra továbbadja az ember. Nagy szerencséje van annak, akinek megadatik, hogy játszhat egy Shakespeare-adaptációban. Ami a projekt megszületését illeti, úgy alakult ki, hogy Sam Mendes bejelentkezett a BBC-nél, hogy szeretne Shakespeare-darabokból tévéfilmeket csinálni nekik. Már nagyon régen nem volt ilyen a BBC-nél, holott ez lenne az egyik feladatuk. Megmondta nekik, hogy elvállalja a produceri teendőket annyi Shakespeare-filmnél, ahányra csak pénzt kap. És azt válaszolták neki, hogy csinálhat négyet. Úgyhogy Pippa Harrisszel együtt megcsinálják a II. Richárd-ot, a IV. Henrik első és második részét és az V. Henrik-et. Szerintem ezek nemzetünk legkiválóbb színdarabjai, és most, hogy az olimpia miatt különös figyelem irányul ránk, ezek is az országunkat képviselik. És azt gondolom, hogy az általuk felvetett témák is nagyon aktuálisak, szólnak a felelősségről, az irányítás nehézségéről, az önfeláldozásról, a hatalmi viszonyok ingatagságáról, és arról, hogy mit jelent kiállni valami mellett.