A szívünket is kitépték

Amikor négy éve összegyűjtöttük minden idők legfájdalmasabb szakítós filmjeit, nem gondoltuk volna, hogy pár év leforgása alatt még ilyen sokszor összetörik a szívünket a moziban. Kikészültünk, amikor tönkrement Michelle Williams és Ryan Gosling kapcsolata, több száz napon át szenvedtünk a fiúval, aki nem kellett Zooey Deschanelnek, és még a lapátra tett Mark Zuckerbeggel is együtt éreztünk. Az utóbbi évek legemlékezetesebb szakításai a moziban.

Blue Valentine

Magyarországon botrányosan kevesen váltottak jegyet Derek Cianfrance elbűvölő, gyomorszájon vágó filmjére, úgyhogy most ismét hangsúlyozzuk, hogy akinek kimaradt, pótolja, ha jót akar magának. A Ryan Gosling és Michelle Williams főszereplésével készült film egy kapcsolat bizonytalan léptekkel haladó, bájos és megható felépülését, illetve elkeserítő, frusztráló és dühítő összeomlását mutatja meg, úgy, hogy a több év különbséggel játszódó jeleneteket összekeveri.

Michelle Williams és Ryan Gosling a Blue Valentine-ban

Így az egyik pillanatban fülig ér a szánk a lánynak magát édesen produkáló, dalolászó Goslingon, aztán rögtön összeszorul a torkunk, annyira szörnyű nézni Williams fájdalomtól eltorzult arcát a szex közben, amit egyetlen porcikája sem kíván már. Gosling és Williams lenyűgözően természetes, ahogy az egész film is. Nehéz megemészteni, mert a párkapcsolatot pont olyan reménytelinek és földbe döngölően fájdalmasnak mutatja be, amilyen az életben is tud lenni.

* * *

Social Network

David Fincher Facebook-filmjét ugyan első blikkre nem sorolnánk a párkapcsolatos-szakítós darabok közé, mégis itt a helye, hiszen a forgatókönyvíró, Aaron Sorkin zsenialitása nyomán Mark Zuckerberg kapott egy fiktív, de a cselekményt remekül előmozdító motivációt a Facebook kitalálására, ami nem más, mint a lapátra tett férfi sértett büszkesége. Rooney Mara és Jesse Eisenberg puskaropogásszerű párbeszéde a nyitójelenetben egyből behúzza az embert a filmbe, és a Zuckerberg fejéhez vágott csattanó az egyik legjobb szakítós duma a filmtörténetben: "Nem szeretném, ha úgy élnéd le az életedet, hogy azt hiszed, azért nem bírnak a csajok, mert geek vagy. Azért nem bírnak, mert seggfej vagy."

Rooney Mara és Jesse Eisenberg a Social Network-ben

Az igazi Zuckerberg persze nem repesett az örömtől, hogy a film az ő fiktív megaláztatására épült, de a srácból nyilvánvalóan nem lenne jó dramaturg. Ráadásul a keretes szerkezet is halálpontos: a briliáns zárójelenetben az immár milliárdos, de még mindig magányos Zuckerberg ül az üres ügyvédi irodában, bejelöli a lányt, aztán folyamatosan nyomkodja a frissítést, miközben beúszik a Beatles Baby You're a Rich Man-je. Tegye fel a kezét, aki nem csinált ilyet még soha!

* * *

Scott Pilgrim a világ ellen

Edgar Wright egy bájosan idétlen képregény-sorozatból csinált talán még bájosabban idétlen filmet, de miközben záporoznak a poénok és cukiskodnak a főszereplők, szinte észrevétlenül mindent megkapunk a tizen- és huszonévesek párkapcsolati paráiról, amit csak lehet. A huszonéves Scott Pilgrim (Michael Cera) a film elején még egy tizenhét éves kiscsajjal jár, nyilván azért, mert egy igazi nőtől félne, aztán még ahhoz is gyáva, hogy korrektül szakítson - nem csoda, ha a lány bepörög, és egy ponton átmegy késekkel hadonászó zaklatóba.

Michael Cera és Mary Elizabeth Winstead a Scott Pilgrim a világ ellen-ben

A főtéma viszont a szerelem és a megbirkózás az exek szellemével. Az ezekre vonatkozó, gyakran puffogtatott hasonlatok itt viccesen konkrét formát öltenek: amikor Scott beleszeret Ramonába (Mary Elizabeth Winstead), a lány effektíve átgörkorizik az agyán, később pedig kiderül, hogy Ramona azért dobja Scottot, mert az ő agyába pedig sajnálatos módon beletáplálta magát az egyik exe, és nem tud szabadulni tőle. Szó szerint ki kell hát verni Ramona fejéből az ex-pasit. Szívfájdalom ilyen szórakoztató még sosem volt.

* * *

Take This Waltz

Sarah Polley Amerikában idén bemutatott, második rendezése távolról sem nevezhető tökéletesnek, sok benne a mesterkélt megoldás, és különösen irritáló, hogy a főhősnő (Michelle Williams) a játékidő nagy részében alig bírja elfojtani a sírást, annyira sajnálja magát, hogy két szeretetteljes, odaadó férfi (Seth Rogen és Luke Kirby) is vele akar lenni.

Michelle Williams és Seth Rogen a Take This Waltz-ban

Viszont minden túlírt pillanatra jut legalább egy valóban érzékeny és őszinte is, és a film különösen jó ízléssel és találékonysággal megoldott jelenete, amelyikben Williams figurája bejelenti a férjének, hogy elhagyja. Pontosabban nem tudjuk, hogy konkrétan mit jelent be, mert végig Rogen arcát nézzük közelről, csak az ő gesztusait látjuk és az ő hangját halljuk, ahogyan reagál, kétségbeesik, mérges lesz, vitázik és összeomlik. Annyira emberi, igazi és sajnálatra méltó, hogy ezután különösen nehéz szimpatizálni az életéből kisétáló nővel.

* * *

500 nap nyár

Már a film legelején figyelmeztet a bölcshangú narrátor, hogy amit látni fogunk, egy fiú és egy lány találkozásának története, de nem egy szerelmi történet. A narrátor kicsit hazudós: valójában egy fiú (Joseph Gordon-Levitt) nagy szerelméről szól a film, de főhősünk pechje, hogy aki neki a nagy ő (Zooey Deschanel), annak ő nem a nagy ő.

Zooey Deschanel és Joseph Gordon-Levitt az 500 nap nyár-ban

Párkapcsolati játékokban kezdők olyan hasznos tudnivalókat sajátíthatnak el a filmből, mint, hogy "a nem vágyom komoly kapcsolatra" mondat helyes értelmezése: "nem hiszem, hogy beléd tudnék szeretni", és az is kiderül, hogy a lábadozási idő egy alapos szívösszetörés után majdnem ugyanolyan hosszú időt is igénybe vehet, mint ameddig maga a kapcsolat tartott. De bármennyi is a film témájába kódolt keserűség, nem meglepő, hogy Marc Webb rendezőt azóta befogták Pókemberezni: a srác gyötrelmeit végig olyan aranyos humorral ábrázolja, hogy mi még véletlenül se kámpicsorodjunk el. És még egy utcai táncbetét is akad, mert hogy másképp lehetne lereagálni az izgatott várakozás után bekövetkező, első, mesés szeretkezést?

* * *

Leave Me Like You Found Me

A Karlovy Vary-i filmfesztiválon láttuk Adele Romanski miniköltségvetésből készült filmjét, amiben csak annyi történik, hogy egy huszonéves pár (Megan Boone és David Nordstrom) kempingezik valahol Kaliforniában, és próbálják összerakni az egyszer már szétesett kapcsolatukat. A szó szoros értelmében nem szakítós film, hiszen azután játszódik, hogy a főhősök egy év különlevés után újra megpróbálkoznak az együttlevéssel, de valójában másról sincs szó, mint arról, hogy miért nem tudnak együtt lenni.

David Nordstrom és Megan Boone a Leave Me Like You Found Me-ban

Ragaszkodnak egymáshoz, tepernek, hogy működjön, de folyton megbántják egymást, kicsinyesen dédelgetik a régi sérelmeiket, és egyikük sem elég bölcs ahhoz, hogy nagyvonalúan felülemelkedjen a másik bosszantó szokásain és rossz beidegződésein. Végig olyan érzésünk van, mintha igazi párbeszédeket hallgatnánk, és valószínűleg nem sok olyan néző akad, aki egyik-másik meredekebb beszólást ne mondta volna már ki maga is egy kapcsolata válságos pillanatában. A legjobb a film nyitva hagyott befejezése: az utolsó kép párkapcsolatokba vetett általános hittől és aktuális lelkiállapottól függően értelmezhető így is, úgy is.