A nagy elhasalás

Amikor egy rendezőnek beüt a filmje, és kikiáltják ügyeletes zseninek, általában kap egy zsák pénzt Hollywoodból, amivel ahhoz kezd, amihez csak akar. A hirtelen szabadon garázdálkodó filmesek egy részénél a nagy dobást jókora hasra esés követte. Mi jöhet a Trainspotting vagy a Mátrix után?

Danny Boyle - Az élet sója

Danny Boyle első nagyjátékfilmje, a Sekély sírhant a '94-es cannes-i fesztivál filmpiacán kezdte meg a pályafutását, ahol rögtön pótvetítéseket kellett belőle tartani, akkora érdeklődést keltett. A fekete komédia minimális költségvetéssel készült, anyagilag bőven megtérült, és '95-ben elnyerte a legjobb brit film BAFTA-díját. A filmet készítő trió (Boyle, John Hodge író és Andrew Macdonald producer) Irvine Welsh regényéből készült '96-ös Trainspotting-ja már a cannes-i hivatalos programban debütált versenyen kívül, ahol megőrültek érte a kritikusok. A film marketingesei által kitalált, jól csengő "brit Ponyvaregény" címkét az újságírók is átvették, és a lepukkant edinburghi heroinistákról szóló, 2,5 millió fontból készült film világszerte 72 millió dollárt fialt. A Rentont alakító Ewan McGregorból kisebbfajta sztár lett, jöttek sorban a díjak, Hodge Oscar-jelölésig vitte a forgatókönyvével.

Ewan McGregor a Trainspotting-ban

Boyle előtt kitárult Hollywood kapuja, és az angol rendezőnek nem is lett volna ellenére az ugrás. Felajánlották neki az Alien 4-et, komolyan kacérkodott a gondolattal, még találkozott is Sigourney Weaverrel és Winona Ryderrel, de végül berezelt a vizuális trükköktől, és mégsem vállalta el. Helyette egy sokkal személyesebb projektet választott: hű maradt írójához, produceréhez és McGregorhoz is, és megcsinálta Az élet sójá-t. Az angyalos, emberrablós, éneklős, szerelmes krimikomédiának ugyan megvan a maga bája, de üvölt róla, hogy Boyle és társai teljesen szabad kezet kaptak, és nem kérdőjelezték meg magukat túlságosan, amikor valami dilis eszükbe jutott, hanem belerakták a filmbe, és kész. A kritikusok többsége nem értékelte a csapongó játékosságot, a sztorit értelmetlennek, a hangvételt zavarosnak, a figurákat kiforratlannak ítélték. Két sötétebb film után a nézők sem ugrottak a Cameron Diazt felvonultató, habókos Boyle-ra, és a film az USA-ban mindössze 4 millió dollárt termelt.

Ewan McGregor Az élet sójá-ban

Boyle a következő filmjénél visszatért a regényadaptáció biztonságosabb terepére, és Alex Garland A part-ját filmesítette meg. Szeretett volna a szokásos alkotótársaival dolgozni, de ez csak részben jött össze: a forgatókönyvírója maradt John Hodge, de Ewan McGregort kénytelen volt ejteni Leonardo DiCaprio és a vele járó nagyobb büdzsé kedvéért. Bár az 50 millióból készült film egyáltalán nem aratott osztatlan sikert, DiCaprio neve jelentett akkora vonzerőt, hogy világszerte 144 milliót termeljen, ezzel visszaállítva a Boyle jövedelmezőségébe vetett hitet.

* * *

Michael Cimino - A mennyország kapuja

Michael Cimino rövid tündöklése és csúfos bukása jó példa arra, hogy vannak emberek, akik kezébe nem szabad hatalmat adni. A kollégái által megalománnak és egomániásnak titulált filmes sosem volt könnyű eset: pályáját reklámfilmesként kezdte, és már akkor elterjedt róla, hogy bár zseniális, neki minden sokkal tovább tart, mint bárki másnak, annyira maximalista. Első nagyjátékfilmje, a Clint Eastwood és Jeff Bridges főszereplésével készült, '74-es Villám és Fürgeláb sikeres lett, és Cimino megcsinálhatta A szarvasvadász-t. A Robert De Niro főszereplésével készült, vietnami háborúba menő acélmunkásokról szóló nagy ívű dráma sikere elsöprő volt: a kritikusok az új Keresztapa-ként ünnepelték, kilenc Oscar-jelölést kapott, amiből ötöt díjra váltott, és még anyagilag is bőven megtérült csaknem 50 millió dolláros amerikai bevételével. A nagy ünneplésben átmenetileg mintha mindenki megfeledkezett volna arról, hogy a film forgatása sokkal tovább tartott a tervezettnél, hogy a büdzsé menet közben 15 millió dollárra kúszott fel, és hogy a stúdiónak alig sikerült Ciminóból kitaposnia a háromórásra rövidített változatot.

Michael Cimino és Kris Kristofferson A mennyország kapuja forgatásán

A legjobb rendezésért és a legjobb filmért kapott Oscarjaival könnyedén meggyőzte a United Artists stúdiót, hogy hadd valósítsa meg korábbi filmtervét, A mennyország kapuja című westernt. Amikor '79 tavaszán elkezdte a forgatást, a költségvetés kb. 11 millió dollár volt, a bemutatót pedig az év decemberére tervezték. A projekt szinte azonnal megcsúszott időben és pénzben is, és azóta is legendák keringenek arról, milyen katasztrofális állapotok uralkodtak a forgatáson. (Például akkora botrány lett az elpusztult lovak és más állatok miatt, hogy azóta minden forgatáson egy független szervezet ellenőrzi az állatokkal való bánásmódot.) Cimino diktatorikusan viselkedett, drága díszleteket bontatott le és építtetett újra minden racionális ok nélkül, gátlástalanul pazarolta a nyersanyagot, egyes beállításokat ötvenszer is felvett, és végül csak '80 tavaszán fejezte be a forgatást, amikor már 30 milliót költöttek a filmre.

Isabelle Huppert és Kris Kristofferson A mennyország kapujá-ban

Az első vágott verzió körülbelül öt és fél órás volt, ezt sikerült aztán letornázni 219 percre. Ennek annyira tragikus volt a fogadtatása, hogy mindössze egy hétig ment az amerikai mozikban '80 novemberében, aztán a rendező kérésére levették a műsorról. Következő tavasszal bemutattak egy 149 percesre rövidített változatot, de ez sem segített. A film minden idők egyik legnagyobb bukása lett: összesen 44 millió dollárt költöttek rá (rossz nyelvek szerint ennek kábé a fele az alkotók és szereplők kokainellátmányára ment el), és az USA-ban kevesebb mint 3 milliót hozott, ami csődbe taszította a United Artistsot. Ciminót még ennek ellenére is leszerződtették a Gumiláb (Footloose) megrendezésére, de azzal a feltétellel, hogy egyetlen centtel sem lépheti túl a költségvetést. Amikor a forgatás kezdete előtt nem sokkal kért 250 ezer dollárt a producertől, hogy átírhassa a forgatókönyvet, kirúgták. '85 és '96 közt még csinált négy filmet (A sárkány éve, A szicíliai, A félelem órái, Hajsza a nap nyomában), de egyik nagyobb bukás volt, mint a másik.

* * *

Richard Kelly - A káosz birodalma

A huszonöt éves Richard Kellyt a 2001-es Donnie Darko sundance-es bemutatása után rögtön zseninek kiáltották ki, aztán kiderült, hogy ez igencsak elhamarkodott volt. A zakkant tiniről (Jake Gyllenhaal) szóló kisköltségvetésű film ugyan nem aratott a mozikasszáknál, de a kritikusok többsége kedvelte, és sajátos hangulata, rejtélyes, többféleképpen magyarázható sztorija miatt hamar kultkedvenccé vált. Internetes fórumokon ádáz viták zajlottak arról, pontosan hogyan is kell értelmezni a filmet, és a rajongók hada alig várta, hogy új kedvencük előrukkoljon következő agymenésével.

James Duval, Jena Malone és Jake Gyllenhaal a Donnie Darkó-ban

Már az gyanús volt, hogy 2006-ig kellett várni erre, de addigra Kelly renoméja akkora volt, hogy A káosz birodalma (Southland Tales) röhejes módon a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában kapott bemutatkozási lehetőséget. Az elvileg fontos társadalmi, politikai és gazdasági kérdésekkel foglalkozó 160 perces zagyvaságot a kritikusok azonnal vehemensen elutasították, a fesztivál legutáltabb filmje lett abban az évben. Eredetileg a Universal Studio lett volna az amerikai forgalmazó, de a cannes-i premier után gyorsan megszabadultak a filmtől, amelyet a Sony megvásárolt, azzal a feltétellel, hogy Kelly újravágja. A tizenöt perccel rövidebb, vizuális trükkökkel gazdagított és átszerkesztett változatot végül csak 2007 novemberében mutatták be az USA-ban, akkor is csak 63 moziban. A legalább 15 millióba kerülő film világszerte kevesebb mint 400 000 dollárt termelt.

Sarah Michelle Gellar A káosz birodalmá-ban

Kelly karrierje azóta sem tért magához. A Media Rights Capital nevű független filmgyártó cégnek köszönhetően ugyan megcsinálhatta a 2009-es A doboz című bugyuta thrillert, de a filmet az amerikai közönség rühellte (a valaha létezett legrosszabb, "F" osztályzatot kapta a közvélemény-kutatásokon), és világszerte is épp csak visszahozta 30 milliós büdzséjét. Kelly azóta nem rendezett, bár több filmtervéről is lehetett hallani az évek során, legutóbb tavaly év elején volt szó egy Corpus Christi című thrillerről, amely egy iraki veteránnak és egy élelmiszerbolt eladójának a barátságáról szól majd, ha valaha megvalósul.

* * *

Andy és Lana Wachowski - Speed Racer

Andy és Lana (akkor még Larry) Wachowski már '94-ben készen állt a Mátrix forgatókönyvével, de csak akkor csinálhatták meg, amikor a '96-os Fülledtség című thrillerjükkel bizonyították, hogy nemcsak írni tudnak, hanem rendezni is. A Keanu Reeves főszereplésével készült '99-es sci-fi körülbelül 60 millió dollárba került, és világszerte nagyjából 460 milliót hozott, majd az USA-ban DVD-eladási rekordot is döntött több mint hárommillió példánnyal, valamint begyűjtött négy technikai Oscar-díjat (vágás, hang, hangvágás, vizuális trükkök). Az egyszerre forgatott második és harmadik rész darabja már 150 milliót kóstált, de 740, illetve 430 milliós összbevételükkel megérték a befektetést. A kritikusok többsége díjazta az akció-sci-fi műfaját megújító látványvilágot, a közönség egy része pedig a vastagon adagolt konyhafilozófiára is rácuppant.

Christina Ricci a Speed Racer-ben

A Speed Racer alapjául szolgáló 60-as évekbeli animesorozatot 1992 óta próbálták megfilmesíteni számtalan különböző rendezővel és színésszel. A látványos sci-fi- és akcióelemek és persze képregénymániájuk miatt a Wachowski testvérek ideális választásnak tűntek a rendezésre, és feltehetően az sem volt a Warner Bros. ellenére, hogy sötét víziójú filmjeikkel a hátuk mögött közölték, hogy Wachowskiék ezt szélesebb közönségnek szánják, és nem akarják, hogy korhatáros legyen. A Speed Racer annak ellenére 120 millióba került, hogy - szemben például a Mátrix 300 nap alatt, ausztráliai helyszíneken forgatott második és harmadik részével - két hónap alatt forgatták le egy stúdióban, és ebből világszerte csak 94 millió jött vissza. Nemhogy szélesebb közönséget nem sikerült megszólítani vele, de a cukorkaszínű művilágban játszódó film néhány elvakult animefanatikuson kívül legfeljebb a tíz éven aluli korosztályt érintette meg.

Tom Hanks és Halle Berry a Felhőatlasz-ban

Wachowskiéknak évekig kellett dolgozniuk rajta, míg következő filmtervüket, David Mitchell Felhőatlasz című regényének adaptációját meg tudták valósítani, de ennek nem annyira az volt az oka, hogy megrendült bennük a stúdiók hite, hanem hogy a megfilmesíthetetlennek tartott könyvet nem találta senki eléggé közönségbarát alapanyagnak. Ők viszont kitartók voltak, és végül javarészt független forrásokból összeszedték a cseppet sem visszafogott, 100 millió körüli költségvetést. A szeptemberi torontói filmfesztiválon vegyesen fogadták a filmet, de az igazi kérdés az, hogy a közönségnek lesz-e bizalma a monumentális, 164 perces alkotáshoz. Hozzánk november végén érkezik.

* * *

Darren Aronofsky - A forrás

Az ismerőseitől összetarhált 60 000 dollárból készült Pi-vel Aronofsky rögtön megnyerte a Sundance filmfesztivál rendezői díját, és a kis fekete-fehér film több mint 3 millió dolláros mozibevételével a maga kategóriájában bombasiker lett. Az ismert színészeket felvonultató 2000-es Rekviem egy álomért ehhez képest nagy volumenű volt, de valójában ez is csak 4,5 millió dollárba került. A hatásos/hatásvadász drogos filmet beválogatták a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába (versenyen kívül), begyűjtött jó néhány kritikusi díjat, és a fogyasztópiruláktól bekattanó Ellen Burstynt Oscarra is jelölték érte (abban az évben Julia Roberts nyert az Erin Brockovich-csal). Hollywood természeten szerette volna beszippantani az új reménységet, és a Warner Bros. rögtön felkérte, csinálja meg a következő Batman-filmet, amely a Batman: Year One címet viselte volna. Aronofsky el is kezdett dolgozni a forgatókönyvön Frank Millerrel, de aztán a stúdió elvetette a tervet, és inkább a Batman vs. Superman mellett döntött, amely végül szintén nem valósult meg.

Rachel Weisz és Hugh Jackman A forrás-ban

Aronofskynak viszont volt egy saját filmterve, az akkor még The Last Man kamucímen futó A forrás, és miután Brad Pitt elvállalta a főszerepét, a Warner Bros.-t sem kellett sokat győzködni, hogy fektessenek 70 millió dollárt a nagyszabású, filozofikus sci-fibe. Hamarosan Cate Blanchett is leszerződött a filmre, de Pitt a forgatás kezdete előtt nem sokkal rájött, hogy utálja az egészet, és lelépett. Aronofsky megpróbálta megfűzni Russell Crowe-t, hogy vállalja el a főszerepet, de ez sem jött össze, és a projekt szétesett. Később átdolgozta a filmtervet úgy, hogy kevesebb pénzből is meg lehessen valósítani, és a Warner 2004 elején rábólintott az immár csak 35 milliós, Hugh Jackman és Aronofsky barátnője, Rachel Weisz főszereplésével készülő változatra. A forrás-t a 2006-os velencei filmfesztiválon mutatták be, ahol többnyire negatív fogadtatásban részesült: a domináns vélemény szerint a film ugyan nagyratörő, de belebukik a vállalásába. Végül világszerte csak 16 millió dollárt hozott vissza - Aronofsky szerint azért, mert az emberek nem akarnak szembenézni a film témájával, a halandósággal.

Mickey Rourke A pankrátor-ban

Ezután egy ideig úgy volt, hogy ő csinálja meg a The Fighter-t (amit végül David O. Russell rendezett), aztán a Robotzsaru-remake-en kezdett dolgozni, amelyet el kellett napolni az MGM stúdió csődje miatt. Végül egy ősrégi filmtervével, A pankrátor-ral tért vissza - a lehető legelegánsabban. A filmet mindössze 6 millió dollárból készítette, megnyerte vele a velencei filmfesztivált, és új életet lehelt Mickey Rourke karrierjébe, aki egészen Oscar-jelölésig vitte. A kritikusok ismét a keblükre ölelték, és a film szerény költségvetéséhez képest anyagilag is abszolút sikeres lett 44 milliós összbevételével. A Fekete hattyú aztán még nagyobb dobás volt (13 milliós költségvetésből 330 milliós bevétel és Oscar-díj Natalie Portmannek), és Aronofsky most megint ott tart a karrierjében, hogy megvalósíthatja egy rég tervezett, nagy ívű filmtervét, a Russell Crowe főszereplésével 130 millióból készülő Noah-t.

* * *

Ethan és Joel Coen - A nagy ugrás

A Coen testvérek sosem tapsoltak el százmillió dollárokat, de kicsiben velük is megesett, ami a cikk többi szereplőjével. A nagy ugrás a szívügyük volt: még '81-ben kezdték el írni a forgatókönyvét Sam Raimivel együtt, akkoriban, amikor Joel Coen vágóasszisztensként dolgozott Raimi Evil Dead-jén. '85-ben fejezték be a közös munkát, amikor Coenék már túl voltak a Véresen egyszerű című, kisköltségvetésű első filmjükön. Nem hirtelen robbantak be, fokozatosan hódították meg a filmrajongókat: a '87-es Arizonai ördögfióka már versenyen kívül szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában, a '90-es A halál keresztútján bár anyagilag nem lett sikeres, a kritikusok odavoltak érte, a '91-es Hollywoodi lidércnyomás-sal pedig eljött az igazi siker. A film Cannes-ban elnyerte nemcsak az Aranypálmát, hanem a legjobb rendezés és a legjobb férfialakítás (John Turturro) díját is, ami miatt sokan morogtak, és emiatt vezették be az azóta is életben levő szabályt, hogy egy film nem kaphat kettőnél több díjat a zsűritől. A Hollywoodi lidércnyomás három Oscar-jelölést is begyűjtött, a kritikusok elolvadtak. A következő filmjüket gyártó Joel Silver producer számára intő jel lehetett volna, hogy az ünneplés ellenére a 9 millióból készült film csak 6 milliót hozott az USA-ban.

John Turtutto és John Goodman a Hollywoodi lidércnyomás-ban

Coenék nagyon szerettek volna egy igazán népszerű filmet csinálni, és valamiért azt hitték, A nagy ugrás lesz az. Az 50-es években játszódó komédia egy nagyvállalatról szól, amelynek öngyilkos lesz az elnöke, és az igazgatótanács egyik tagja (Paul Newman) üzleti megfontolásból beültet a helyére egy jöttmentet, de a terve nem úgy sül el, ahogy képzelte. A Coen testvérek 25 milliós büdzsét kaptak, amely óriási összeg volt ahhoz képest, amennyiből korábban dolgoztak, de nem igazán éreztek rá, hogyan kéne eladható filmet csinálni. Silver például Tom Cruise-t javasolta a férfi főszerepre, a nőire pedig Winona Rydert vagy Bridget Fondát, ehhez képest ők Tim Robbinst és Jennifer Jason Leigh-t választották. Már a tesztvetítéseken kiderült, hogy a marketingköltségekkel együtt 40 milliósra rúgó filmre nem rezonálnak a nézők, de Coenék nem akartak változtatni rajta. A '94-ben bemutatott film az USA-ban a 3 millió dolláros bevételt sem érte el, ráadásul szemben a testvérek korábbi munkáival, a kritikusok többsége sem volt vevő a furcsa szatírára, és elintézték azzal, hogy egy lelketlen, érdektelen stílusgyakorlat.

Tim Robbins A nagy ugrás-ban

A testvérek ezután az egyetlen logikus dolgot tették, amit tehettek: visszatértek a kicsi költségvetéshez és a sötét témákhoz. A '96-os Fargo csak 7 millióba került, de 60-at termelt, hét Oscarra jelölték, amelyekből kettőt díjra is váltott (legjobb forgatókönyv, legjobb női alakítás díja Frances McDormandnek), és máig Coenék egyik legjobbnak tartott filmje. Azóta semmivel sem buktak óriásit, de mindig a nagyobb költségvetésű, populárisabb filmjeik jöttek be kevésbé: a Kegyetlen bánásmód és a Betörő az albérlőm csak az USA-n kívüli bevételeivel együtt lett nyereséges, az ezeket követő, morbid és kemény Nem vénnek való vidék viszont anyagilag is szuperül teljesített, és az Oscaron is tarolt (legjobb film, rendezés, forgatókönyv és a férfi alakítás díja Javier Bardemnek). Nem beszélve a legutóbbi filmjükről, A félszemű című westernről, amely meglepetésre világszerte 250 millió dollárt söpört be, és ezzel az eddigi legjövedelmezőbb munkájuk lett. Igaz, az Oscaron hatalmas pechjük volt vele: 10 jelölés után egy szobrot sem kapott meg a film.