Robert De Niro átment gagyiba

A világ egyik legjobb színészének tartott Robert De Niro minél idősebb, annál több filmben szerepel, és annál rosszabbakban. A héten mozikba kerülő A gyilkos médium apropóján áttekintjük, hogy a sztár az ezredforduló óta hogyan süllyedt egyre mélyebbre az idióta komédiák, fölösleges thrillerek és elbénázott drámák mocsarában.

A kétszeres Oscar-díjas (és még négyszer jelölt) Robert De Nirót legtöbben generációja legnagyobb színészeként tartják számon, aki híres arról, hogy a figurával való teljes azonosuláson alapuló "method acting" módszert követi, és csak olyan szerepet vállal el, amelyet teljesen a magáénak érez. Ez régen igaz lehetett, de ma már aligha: De Niro az áttörésének számító, 1973-as Aljas utcák-tól kezdve a 70-es évek végéig hét nagyjátékfilmben szerepelt, a 80-as években tizenhárom filmjét mutatták be, a 90-es években huszonnégyet, 2000 óta pedig összesen huszonnyolcat, és jelenleg még öt filmje vár bemutatásra.

Robert De Niro a Rocky és Bakacsin kalandjai-ban

Ez persze összefügg azzal is, hogy ahogyan korosodik (jövőre tölti be a hetvenet), egyre kevesebb igazi főszerepet kap, egyre inkább mellékszerepeket bíznak rá, amelyekből többet tud bepasszírozni egy évbe. De láthatóan De Niro az igényeit is sokkal lejjebb szállította: elvállal teljesen badar komédiákat és szimpla akciófilmeket is, amelyekben aligha van helye a "method acting"-nek, sőt mostanában néha már animációs filmek figuráinak szinkronizálására is rávehető (Cápamese, Arthur és a villangók).

A 90-es évek végéig De Niro szinte csak jó filmekben szerepelt, a fordulat éve 2000 volt, amikor eljátszotta a Rocky és Bakacsin kalandjai főgonoszát, a borzasztó hülyén kinéző (idióta frizura, szipka és monokli) és beszélő Rettenetes Vezért. Azzal különösen beégette magát, hogy hajlandó volt megidézni a Taxisofőr híres "hozzám beszélsz?"-jelenetét, és a hatalmasat bukó film azóta is arról híres, hogy a De Niro figurájának jobbkezét alakító Jason Alexander nyilvánosan bocsánatot kért miatta, annyira cikinek érezte.

Robert De Niro és Billy Crystal a Még egy kis pánik-ban

Innentől kezdve De Niro felült a komédiavonatra, ami néha valóban jópofa, de többször kínos filmekhez vezetett. A fránya folytatásokat különösen nem kellett volna erőltetni. Harold Ramis 1999-es Csak egy kis pánik-ja, amiben De Niro egy pánikrohamok miatt pszichológushoz forduló maffiavezért játszott, szellemesen reflektált a színész legendás szerepeire (A keresztapa 2, Nagymenők, Casino), és világszerte 177 millió dollárt söpört be. Természetesen az alkotók vérszemet kaptak, és 2002-ben megcsinálták a már koránt sem olyan vicces Még egy kis pánik-ot, amely viszont a 60 milliós gyártási költséget sem tudta visszahozni. Hogy De Niro miért vállalta a béna folytatást, az viszonylag egyértelmű: az első részért még csak 8 millió dolláros, a másodikért már 20 milliós gázsit kapott.

Robert De Niro az Utódomra ütök-ben

Még dicstelenebb pályát fut be 2000 óta az Apádra ütök-széria, amely a kicsit idétlen, de azért szerethető első film óta egyre gyatrább folytatásokkal bővül (Vejedre ütök, 2004; Utódomra ütök, 2010). A harmadik rész közel sem volt olyan sikeres, mint a második, de még így is termelt több mint 300 millió dollárt világszerte, úgyhogy nem vagyunk bebiztosítva a negyedik ellen. De Niro feltehetően nem bánná, hiszen a második és a harmadik részért egyenként 20 millió dollár ütötte a markát.

Aztán persze voltak olyan filmek, amelyek nem bűzlöttek messziről, egyszerűen csak nem sikerültek jól. Ilyen volt például a 2002-es Az igazság órája (City by the Sea), ahol De Niro egy rendőrt alakít, akinek a fiát (James Franco) meggyanúsítják egy rendőr meggyilkolásával, vagy a 2004-es Szent Lajos király hídja, amely De Niro, Harvey Keitel, Gabriel Byrne és Kathy Bates részvétele ellenére is csak gyenge tévéfilmszerűség lett.

Robert De Niro a Szent Lajos király hídjá-ban

A másik végletet jelentik az olyan filmek, mint a 2002-es Showtime, amelyről rögtön ordít a gagyiság. De Niro itt hajlandó volt Eddie Murphyvel idétlenkedni mint két - természetesen szögesen ellentétes természetű - rendőr, akiket összepárosítanak, hogy egy rendőrös reality show-ban szerepeljenek. A gyér komédiákat De Niro ebben az időben gyér thrillerekkel egyensúlyozta ki: a 2004-es Godsend-ben emberi klónozással kísérletező erkölcstelen orvos volt, a 2005-ös Bújócská-ban pedig megözvegyült pszichiáter, akinek a kislánya egyre aggasztóbban és életveszélyesebben kezd viselkedni. Egyik sem tett hozzá sokat a színész szakmai életrajzához.

Fájó, kihagyott lehetőségekből is akadt néhány. Olyanok, mint A törvény gyilkosa (Righteous Kill), amely 2008-ban újra összehozta a Szemtől szemben-ben briliáns párost alkotó De Nirót és Al Pacinót, de bár ne tette volna, vagy a 2010-es Stone, amelyben a bebörtönzött Edward Norton próbálta manipulálni a szabadulásáról döntő De Nirót, mégsem sikerült izgalmat csempészniük a filmbe.

Robert De Niro a Godsend-ben

A hülye vígjátékoktól és thrillerektől már a szemünk sem rebben, de tavaly azért azzal sikerült meglepnie minket De Nirónak, hogy beállt egy Jason Statham-Clive Owen akciófilmbe (Válogatott gyilkosok) harmadiknak. Hogy nem csak mi vagyunk finnyásak, azt bizonyítja, hogy az emberrablós remekmű hiába vonultatott fel két generációnyi sztárt, távolról sem hozta vissza a 70 milliós gyártási költséget.

Nem akarunk igazságtalanok lenni: természetesen De Niro egy csomó jó filmben is szerepelt 2000 óta, például a CIA korai időszakáról szóló, saját maga rendezte, komótos Az ügynökség-ben, a Csillagpor című szórakoztató fantasyben, a Mindenki megvan című aranyos családi filmben és persze David O. Russell az USA-ban most bemutatott Napos oldal-ában, amelyben az instabil Bradley Cooper apját alakítja. Hozzánk ez január 10-én érkezik majd.

Jason Statham és Robert De Niro a Válogatott gyilkosok-ban

Felmerül a kérdés, hogy De Nirónak ezek mellett miért van rá szüksége, hogy annyi szemetet is elvállaljon. Igaz, van hat gyereke három különböző kapcsolatból, akik bizonyára sokba kerülnek, de a színész köztudottan nem csak a filmes bevételeire támaszkodik. A 80-as évek vége óta egyre több ingatlanberuházásba fektetett be New York Tribeca-negyedében, ahol jelenleg is több háza, étterme és mozija van, és ezek nagyon jól jövedelmeznek, köszönhetően a De Niro által alapított Tribeca filmfesztiválnak, amely óriási forgalmat vonz a környékre.

Választ De Nirótól biztosan nem kapunk, mert a színész köztudottan utál interjút adni, és ilyenkor a két kedvenc felelete az "igen" és a "nem", de a New York Timesban, arra reagálva, hogyan tudja megőrizni negyven éve a lelkesedését a színészet iránt, elejtett azért egy megjegyzést, amely némi magyarázatot nyújthat: "Élvezem, szeretem. És amikor az ember idősebb lesz, lassan ráeszmél, hogy már nincs olyan sok ideje. Visszapillantasz, és azt mondod, 'az utolsó tizenöt év csak úgy elsuhant'."