Ott meg verik a hippilányokat

Vörös gondolatoktól és kábítószertől izgatott érettségizők szerelmeskednek és szervezkednek a Május után című francia filmben. Az 1971-ben játszódó történet egyszerre romantikus mozi a felnőttlét kapujáról, és remek beszámoló a hippikorszak nyugat-európai hangulatáról.

A Május után (Apres mai) nagyon jó film, érdemes megnézni. 1971-ben játszódik főleg Párizs környékén, kicsit Olaszországban és kicsit Londonban. Hősei szeretkezni, művészkedni, forradalmárkodni és drogozni szerető 18 évesek. A film személyes szála izgalmas és romantikus, de történelmi ismeretterjesztésnek is remekül megállja a helyét.

Május után | Lola Créton

Innen, Kelet-Európából nézve nehéz megérteni, hogy az úgynevezett 68-as generáció miért vonzódott a vörös gondolatokhoz, hogyan keveredhetett ez össze a rockzenével és az ellenkultúrával. Erre a választ ugyan nem rágja a szánkba a Május után (egyáltalán semmit sem erőltet, csak meséli néhány fiatal egy igen mozgalmas évét), de a végére világos lesz, hogy ezek a dolgok ott és akkor könnyedén megfértek egymással. Ahogy a Moszkva tér című magyar film igyekezett a '89-ben érettségiző budai fiatalok világát megmutatni, úgy van ez a film párizsiakkal 1971-ből. A Május után ráadásul látványos mozi, és a film súlya és ereje is annyiban hasonlít a Moszkva tér-re, mint a Louvre a Szépművészeti Múzeumra.

Olivier Assayas jórészt saját fiatalkori élményei alapján írta és rendezte a filmet, ami látszik is rajta: teljesen hitelesnek tűnnek a jelenetek. A felnőttkor kapujában, megalkuvást nem tűrőn csetlő-botló szereplők valóságosak, hülyeségeikben és erényeikben is erősek. Mennek a rendőrök ellen, akik a motor hátsó üléséről ütik őket, aztán csendes szervezettséggel graffitiznek az éjjel, egy-két mondat erejéig világmegváltónak hitt vitákba szállnak bele, de az egész ideológiai szál csak erősen megrajzolt háttér marad. Úgy tűnik, az igazán fájdalmas kérdés az, hogy amikor lelép a csaj, akkor hiányzik. Vagy éppen el kell menni egy másikkal Ázsiába drogos utazásra.

Május után | Clément Métayer és Lola Créton

Aki túl mélyen beleragad a munkásosztály felszabadításának nemzetközi ügyébe vagy a kábítószerezésbe, annak életéből a könnyedség épp úgy elillan, mint az unalmas kispolgárokéból. De akkor hogyan lehet megmaradni jófej felnőttnek? A film óvatos választ ad erre az alapvető kérdésre: légy művész, óvatosan ess csak szét, maradj a határvonalon, egyensúlyozz ott örökké.

A film egy egészen érdekes generációt mutat be: a főszereplők nem a kispolgári létből kitörni szándékozó gyerekek, hanem főleg művész és nagypolgár szülők gyerekei. Az egyik lány azért megy Londonba, mert a mostohaapja a Soft Machine színpadi show-ját tervezi, a főszereplő srác apja menő krimisorozatot visz tévére, az amerikai lány apukája a római nagykövetség fontos diplomatája. Ezek a fiatalok olyanok, akik előtt eleve kitárul a világ. És ebből a korszakból innen keletről hasonló generáció nincs. A film ezért is nagyon érdekes innen nézve: a mostanra hatvanassá váló nyugat-európai liberális értelmiség ifjúkori szocializációját mutatja meg. Egy csomó mindent érthetővé tesz, például azt, hogyan lehetett a 68-ban még rendőrökkel verekedő Joschka Fischer a 2000-es évek elejére német külügyminiszter.

Május után | Carole Combes és Sylvain Jacques

De akit a társadalmi - politikai vonal kevéssé izgat, az is erős élményeket kaphat ettől a filmtől, még múltidéző vonalon is. Az autók, a használati tárgyak, a ruhák mind olyan világot idéznek, amelyik itt sohasem volt. Bár az anyagi kultúra mostanra kezd összeérni a nyugat-európaival, az 1971-es évre ez legkevésbé sem volt igaz. A hippivilág pedig inkább csak amerikai változatában volt eddig filmen látható, az európait ilyen részletességgel alig ismerhettük meg eddig.

És közben bájos film a Május után. A szakítások és a gumibotok sebei gyorsan gyógyulnak benne, és a kamaszságon túlról, de még a felnőttségen innenről, mindenki tud aranyos is lenni.