Nem féltem, inkább ideges voltam

Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben náci kamaszlányt alakított, most pedig épp Budapesten forgat egy új HBO-produkciót. Mi a Művész moziban kérdeztük arról, miért egy kisbabát tart a legjobb színésznek, mit kezdett a lámpalázzal, hogyan tudott azonosulni a náci karakterrel, és mihez kezd most.

Mióta színészkedsz?

Hároméves koromban balettozni kezdtem. A tanárom lánya volt színésznő, ő vezetett be ebbe a világba. Akkor még nem határoztam el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, egyszerűen csak kíváncsi voltam. Sokkal később, tizenhat évesen kerültem egy ügynökséghez, és kezdtem el meghallgatásokra járni. Szerencsésnek tartom magam - jó helyen voltam jó időben . A Lore rendezőjének, Cate Shortlandnek köszönhetem, hogy színésznő lettem.

Szokatlan lehetett a korábbi életedhez képest ilyen nagy volumenű filmben szerepelni. Hogyan készültél fel rá?

Elég későn érkeztem, körülbelül két-három héttel a forgatás megkezdése előtt, addig pedig folyamatosan készültünk, próbáltunk, hiszen fontos volt, hogy megismerjük egymást, a jeleneteket, a rendezőt, aki amúgy nem beszél németül, így eleinte különösen nehéz volt a munka. Felkészülésképp elolvastam az eredeti könyvet, illetve más műveket is, amelyeket Cate adott. Dokumentumfilmeket néztem a BDM-ről (náci lányszervezet - a szerk.), de a leghasznosabbnak a rendezővel való beszélgetések bizonyultak, hiszen őt már évek óta mindennél jobban foglalkoztatja ez a téma.

Mi teszi Cate Shortlandet olyan különlegessé?

Nincs túl sok viszonyítási alapom, még nem csináltam annyi filmet, de azt tudom, hogy nagyon valóságosan tekint az egész történetre, szinte látja előre, hogy fog kinézni a film. Melegszívű, nyitott ember. Mivel nem beszél németül, rengeteg minden múlott a kölcsönös bizalmon. Hagyott minket improvizálni a próbák alatt, melyekből végül egész sok került a végleges filmbe. Hagyott minket dolgozni, hagyta, hogy úgy csináljuk, ahogy mi szeretnénk, mindaddig, amíg igaznak hatott.

Amikor megkaptad a szerepet, mennyire voltál biztos benne, hogy végig tudod csinálni?

Amikor közölték velem a hírt, először fel sem tudtam igazán fogni, hogy mit is jelent, mivel jár mindez. Legelőször akkor sikerült, amikor egy próba után félrevont az öreg özvegyet játszó színésznő, és azt mondta: "Rengeteg nyomás nehezedik most rád, ez nagy dolog. Neked kell elvinni a hátadon a filmet." Sose csináltam még ilyesmit korábban, nagy feszültség volt bennem.

Tudnál mesélni az első forgatási napodról? Hogy érezted magad? Féltél?

Nem féltem, inkább ideges voltam. Az egyik első jelenetet - mivel kronologikus sorrendben forgattunk - a filmbeli szüleim házában vettük fel. Nehéz leírni, hogy pontosan mit is éreztem, de az biztos, hogy rohadtul izgultam. Az emeleten voltam, és le kellett rohannom vizes ruhában, hogy üdvözöljem apámat, de közben ott volt az egész stáb, rengeteg ember, aki mind rám figyelt. Valamiért mégis sikerült elsőre.

Mennyire azonosultál Lore karakterével?

A forgatás alatt sokszor tűnődtem ezen, de elég nehéz kérdés, hiszen egészen más korban nőtt fel, egy szomorú, haraggal teli világban, amelyet még mindig nehezen tudok megérteni. Lorét egy igazán kemény, erős nőnek tartom, aki folyamatosan küzd, sose adja fel, és próbálja megérteni a dolgokat, amikkel találkozik. Azt hiszem, én is mindig igyekszem nyitott maradni, talán még jobban, mint ő. Tud néha morcos és goromba is lenni, ez a legnagyobb különbség köztünk: én nem ilyen vagyok.

Melyik volt számodra a legnehezebb jelenet?

A film vége felé, amikor Thomas el akar hagyni minket, Lore összetör, és könyörög neki, hogy ne menjen, mégis a fejéhez vágja, hogy "mocskos zsidó, utállak", közben persze arra gondol, hogy szereti. Nehéz volt megcsinálni, rengeteg érzelem van benne. A meghallgatáson is ezt a jelenetet kellett eljátszanom, ennek köszönhetően választottak végül engem.

Annyira jól sikerült, hogy még a rendezőt is sikerült megríkatni.

Igen, szerettem volna, ha megint összejön. Nagy volt a nyomás, hogy ugyanolyan jól menjen, mint a meghallgatáson. Szerencsére sírt, úgyhogy meg voltam elégedve magammal.

A szóban forgó jelenet a Lore című filmből

Milyen volt visszatérni a korábbi életedbe?

Baromi nehéz volt. Ha főszereplő vagy egy filmben, idővel rájössz, hogy a munkatársaknak szükségük van rád, hogy te vagy az egyik legfontosabb alkotóeleme az egésznek. Amikor visszamentem tanulni, hiányzott, hogy valami nagynak legyek a része, hiányzott egy igazán nagy, megoldásra váró feladat. A suli számomra, azt hiszem, felszínes volt. Nem nagyon nyertek értelmet a dolgok, nehéz volt, hiszen senki sem tudta vagy értette, hogy tulajdonképpen min is mentem keresztül. Hiányzott a forgatás, jó és rossz pillanataival együtt.

Mikor jöttél rá, hogy megváltozott az életed?

Tulajdonképpen még mindig tart ez a folyamat, még most sem dolgoztam fel egészen. Forgatás, iskola, vizsgák, utána pedig a világ körüli út, a film promotálása, most pedig itt vagyok Budapesten, egy újabb forgatás - jelenleg a színészet tölti ki az életem, kezdek vele megbarátkozni.

Mit élvezel leginkább ebből az egészből?

Szeretem, amikor tökéletesnek tűnik egy pillanat, amikor egy nehéz jelenetet jó érzéssel fejezhetek be, és láthatom mosolyogni a rendezőt. Szeretek történeteket mesélni, és szeretem jobban megismerni magamat azáltal, hogy valaki más bőrébe bújhatok.

Színésznőként tekintesz magadra? Elhatároztad, hogy most már csak ezzel akarsz foglalkozni?

Igen, habár nem vagyok benne biztos, hogy csak ezzel, de igen, most megbecsülök minden percet, amelyet színészkedéssel tölthetek el.

Egy korábbi interjúban említetted, hogy egy időben bába akartál lenni. Ilyesmire gondolsz?

Elképzelhető. Gyönyörűnek találom, hogy ilyen közel lehet kerülni az élethez. A filmben a legfiatalabb "testvérem" még csak csecsemő, imádtam vele dolgozni, mindig tudta, mikor mit kell csinálni. Egy jelenetben a filmbeli édesanyám megemlíti, hogy a táborban megölik a gyerekeket. A kezemben tartott kisbaba azonnal elkezdett sírni.

Filmbeli édesanyád az utolsó szavait hozzád intézte: "Emlékezz rá, ki vagy!" Gondolod, hogy lehetséges ez mindazok után, ami Loréval történt?

A rendező gyakran emlegette, hogy Lore számára a történet vége igazából csak a kezdete egy új utazásnak, amely talán sokkal nehezebb is, mint amit mi megismertünk. A film megtörtént eseményeken alapszik - a forgatás megkezdése előtt találkoztam az eredeti könyv írójával, illetve, ha lehet így mondani, az igazi Loréval. Elmesélte, hogy a hazatérés után rengeteg fájdalommal kellett megbirkóznia. Sosem felejtette el, hogy mit tettek a szülei, hogy honnan jött ő, és az utat, amelyet megtett. Mindaz, amiben felnőtt, amiben feltétel nélkül hitt, szertefoszlott - nem tudta olyan egyszerűen elfelejteni, még ha rengeteget változott is.

Jelenleg Budapesten forgatsz. Volt időd körülnézni?

Igen, a szabadnapjaimon megpróbálok mindenhova eljutni, sok templomot néztem meg, Budát, Pestet... Nagyon jó itt lenni, ebben a gyönyörű, öreg városban. Ha nem látnék olyan sok helyen McDonald's feliratot, talán még azt is elhinném, hogy visszautaztam az időben. És a magyar emberek is nagyon kedvesek, legalábbis azok biztosan, akikkel eddig találkoztam.

Hányszor láttad a filmet?

Talán ötször, de bőven elég volt. Minél többször látom, annál kellemetlenebb magamat nézni a vásznon, és bármennyire is hasznos, néha túlbírálom magam.

Melyik rendezők munkáit kedveled a leginkább? El tudnád képzelni, hogy egy nap velük dolgozz?

Igen, fantasztikus lenne! Szeretem Andreas Dresen munkáit, aki egy német rendező, de Hanekét is nagyon bírom, vagy például Tim Burtont.

Felismernek már az utcán?

Nem olyan gyakran, de a szülővárosomban előfordul. Viszonylag kis hely, az emberek pedig tudják, hogy szerepeltem egy filmben. Mindig nagyon büszkék rá, ha valaki híres lesz közülük.

Láttál valami jó filmet mostanában?

A Titanic filmfesztiválon az Ébredés-t, nagyon tetszett, habár szerintem túl sokan halnak meg menne, elég megrázó volt. Haneke Szerelem című filmje is jó volt.