Hosszú évek óta megy nálunk a vita a közönségfilmről. El kell érnie ugye a vállalt célját, vagyis magas nézőszámot kell generálnia, de egyúttal legyen egy intelligens, minőséget képviselő alkotás is, amely nem úgy próbál tömegek számára szórakozást nyújtani, hogy lemegy primitívbe. Hogyan lehet egy ilyen, több szempontból is sikeres filmet létrehozni? Látva az Előtted az élet-et (Tutta la vita davanti), ismét hihetetlen egyszerűnek tűnik a recept: meg kell tudni szólítani a közönséget.
Ha majd megint lesznek új magyar filmek, és lesznek köztük olyanok, amelyek magunkkal és a környezetünkkel szembesítenek, amelyek hétköznapi emberek ügyes-bajos dolgait próbálják könnyed formában, de azért nem elkomolytalankodva bemutatni, akkor ez az olasz film fog mértékként előttem lebegni. Valahogy így kell filmre vinni a szerzők által megtapasztalt valóságot, hogy az sok embert érdekeljen.
A mai Olaszországot egy frissen végzett filozófiaszakos lány szemszögéből látjuk, aki reggelente a buszon ülve elképzeli, hogy mindenki táncolni kezd, de ő még nem elég bátor ahhoz, hogy a mulatság részévé váljon. Hiába a summa cum laude minősítés, Marta (Isabella Ragonese) sokáig nem talál munkát, és végül egy bizarr telemarketinges cégnél kezd el dolgozni.
Az a legszebb az Előtted az élet-ben, hogy minden szokványosnak, és igaznak hat benne, és mindezeket a hétköznapi szituációkat pörgősen, szórakoztatóan képes elmesélni. Martáról nem más színésznők, vagy filmek jutottak eszembe, hanem egy ismerősöm, aki svéd szakon végzett, és most egy multinál telefonos ügyintéző a svéd nyelvtudása miatt. És az összes többi mellékszereplő mind valószerűen, és érdekesen van felskiccelve: a ribancrendszámos szőke fiatal anyuka, a Palermóban rákban haldokló anya, vagy a gyámoltalan szakszervezetis, aki túl sokszor láthatta a Munkásosztály a paradicsomba megy című olasz filmet, és a maga ügyetlen módján próbálja a telefonos cégnél dolgozó fiatal nők szemét felnyitni, hogy nem tilthatják meg nekik, hogy kétszer is elmenjenek mosdóra. Vagy a menedzser, aki szektás módszerekkel manipulálja a beosztottait. Vagy a kerti partira összegyűlő filozófusok, ahogy egyikük fellengősen szabadkozik, hogy hát igen, a Big Brother-nél szövegíró, de mindegy is, azt csak idióták nézik.
Két teljesen külön világ között lavírozik Marta, és tök jó volt látni, hogy egyiket sem veti meg, hanem próbálja mindkettőben megállni a helyét. Esténként írja a cikkét az Oxford Journal of Philosophyba, napközben pedig háziasszonyokra tukmálja rá a Multiple haszontalan termékeit. Az pedig, hogy bébiszitterként Platón barlangos sztoriját mondja el esti meseként, egyszerűen extracuki. És a film maga is ilyen, nem választ egyértelműen oldalt, ahol kell, ott nevetségessé teszi a Kaurismaki neve hallatán elolvadó értelmiségieket, és a munkahelyi lelkesítő halandzsát gond nélkül beszopó alkalmazottakat is. A munkásokat kizsigerelő és megalázó főnököknek sem kegyelmez, de fontos, hogy nem elméleteket, vagy rendszereket utasít el az Előtted az élet, hanem az álszent, hazug embereket - azok meg mindenhol vannak.
Egy ideig tényleg olyan ez a film, mintha a valósághoz valami irtó hasonló dolog pörögne benne, vagy legalábbis annak egy optimista értelmezése. Később persze összesűrűsödnek az események, hogy aztán jöhessen egy hatásos zárlat. Ilyesmi is csak egy filmben történhet meg – gondolhatják a cinikusok, na de ez egy közönségfilm, aminek a végére kell egy bátorító, életigenlő gesztus, és ha innen nézzük, teljesen rendben van a befejezés is. Jó látni, hogy van ilyen film is, az én generációmról szól, nincs benne nagy megfejtés, de hülyének sem próbál nézni.