Megtalálni Istent és agyonlőni magad

Elég jó felütés Bucsi Réka Symphony no. 42 című, a Berlinalén versenyző animációs rövidfilmjének első jelenete, amelyben egy róka az Univerzum központjában megtalálja Istent, majd a felfedezés hatására főbe lövi magát. Nagyjából ilyen az egész kisfilm. 

Mielőtt a néző elkezdené komolyan venné a Symphony no. 42 című, szürreálisan groteszk animációs rövidfilm egyébként valóban komolynak tűnő felvetéseit, érdemes figyelembe venni, hogy az alkotó "Sri Lanka bálnáinak" ajánlotta a filmjét. Amelyet egyébként végig átjár egy különös hangulat: mintha az ember, a természet, az állatok meg Isten viszonyáról lenne szó benne. Vagy legalábbis: mintha arról is szó lenne. Mert azért nagyon biztos állításokat nem lehet, de nem is érdemes kijelenteni egy olyan filmről, amelyben például indiánok vadásznak egy rágógumi-buborékokat fújó, gigantikus háromfejű kutyára, vagy amiben és egy roppant dühös arcú, papírcsákós ember dobál képen tortával egy pingvint.

Egy kocka a Symphony no. 42 című filmből Forrás: Berlin Film Festival

A Symphony no. 42 egyrészt főként képzőművészeti alkotás, amelyben a mozgókép mint forma nem a gondolati tartalmat, nem a cselekményt, hanem inkább a megvalósítást, az esztétikumot szolgálja, és mint ilyenben, nem is érdemes a kisjátékfilmek logikáját, struktúráját keresni benne. Másrészt - mint minden jól sikerült műalkotás - azért ha nem is konkrét cselekményt, de hangulatot közvetít, ami inkább asszociációkat indít, nem pedig konkrét utalásokat tesz a valóság egyes szeleteire.

Ezek az asszociációk talán leginkább a környezet, a természet ember általi felelőtlen kihasználásáról szólhatnak - lásd a jelenetet, amelyben egy állatkertben, a vakuk kereszttüzében mutogatott elefánt a HELP ME feliratot festi ormányával egy vászonra, amely "festményt" aztán egy, az agyát sajtreszelővel reszelő nő otthonában látunk viszont. De Bucsi Réka - mint az eddigiekből is látszik - szakít a hagyományos megközelítésekkel, és mindenhez a fonák fonákjának fonákja felől közelít meg, egészen bizarrul, a Happy Tree Friends című rajzfilmsorozat morbiditásával.

Ebben a kisfilmben - amelynek minden egyedien, jó stílusban megrajzolt képkockája hordoz valamilyen vizuális meglepetést, egy különös formát, méretet, de elsősorban pihent agyú kompozíciót -, nem az olvadó jégsapkákat meg az otthon nélkül maradó állatokat látni, hanem erdőszéli pataknál pecázó jegesmedvéket, akik közül az egyiket valaki hátba lövi.

De az is lehet, hogy ennek az egésznek nincs is semmi köze a természetünk védelméhez meg a társadalom kritikájához. Lehet, hogy ez az egész kis vizuális ötletorgia teljesen másról szól. Vagy nem is szól semmiről, csak szép és ötletes. Ez is belefér.

- - - - - - - - - - - - - - -

A Symphony no. 42 című kisfilmet pénteken este vetítették le először a berlini filmfesztiválon.