A japán rajzfilm nagymestere megpróbálta összerakni, beletenni azokat a dolgokat az életéből, amik hetven éve foglalkoztatják. A határtalan ég és a repülőgépek, amiket az ember rajzol rá (Mijazaki apja repülőgéptervező volt), a megszállott hős, aki felelős a békéért és a Föld megmentéséért, miközben szembe kell néznie a súlyos betegséggel, ami halálos szorítással fogja marokra egy család életét (Mijazaki anyja hosszú évekig küzdött a tuberkolózissal), vagy a természet és az ember örökké problematikus kapcsolata.
Annál meglepőbb, hogy Mijazaki ezt a mélyen személyes, önéletrajzi történetet korábbi filmjeire nem jellemző módon egy másik ember önéletrajzi regényére fűzte fel: a Szél támad hőse valós személy, Horikosi Dzsiro repülőgéptervező, aki többek között a Pearl Harborra zúduló, félelmetes Mitsubishi A6M Zero vadászgépek megalkotója volt.
A Szél támad komótos tempóban meséli el hőse történetét: a repülésről álmodozó gyerek-Dzsiróból ifjú és lelkes repülőgépmérnök lesz, aki egyre inkább belegabalyodik a lélekölő dilemmába, hogy hogyan maradjon békeszerető, elveihez hű igaz ember, miközben gépei a közelgő második világháború miatt kizárólag halálosztó, veszedelmes vadászgépek lehetnek - a vidám, kacagó lányokkal röpködő, elegáns személyszállítók már csak álmaiban jelennek meg. Dzsiro a pusztítás szolgálatába áll és megéri, hogy gépei is egytől-egyig elpusztulnak.
Mijazaki követi Horikosi önéletrajzi regényét abban, hogy hosszú időn át, a legapróbb részletekig mutatja be a repülők tervezésének, tökéletesítésének folyamatát: ez az a rajzfilm, amelynek egyik legjobb jelenete fiatal mérnökök lelkes vitája egy esti szemináriumon, ahol forradalmi aerodinamikai újításokról folyik a csillogó szemű diskurzus. Dzsiro a makrélát is úgy eszi a kantinban, hogy a halcsont ívét utána papírra veti a tervezőasztalon. A grafitceruza vonala, sercegésének hangja különös örömmel tölti el a nézőt is és Mijazaki éppen erre törekszik: tapintható közelségbe hozni a fiatal mérnök megszállottságát, szenvedélyét, csillapíthatatlan alkotásvágyát.
De süllyesztett fejű szegecsekről mégsem társaloghatnak a rajzfilmhősök két órán keresztül. Mijazaki ebben a filmjében is a tőle megszokott lenyűgöző látványhalommal önti el a nézőt: az 1923-as borzalmas tokiói földrengés bénító lökései és az azt követő, halálos tűzvész lángjai epikus erővel nyelik el a vásznat. A kisiklott vonat körül észtvesztve rohangáló, menekülő emberek rémülete madártávlatból talán még torokszorítóbb.
A kék ég és a felhők, a nyírfa törzsének fehér, csíkozott anyaga szinte fénykép-pontosságú, lélekkel rezgő, gyönyörű animáció. Mijazaki a látványon túl egy új, fiktív szálat is hozzáad a hajdani japán mérnök történetéhez és megjelenik Naoko, aki Dzsiro lelki társa, szerelme, majd tüdővészben haldokló felesége lesz. Az erős, sorsáról önállóan döntő fiatal hősnő a Mijazaki-filmek abszolút középpontja, de Dzsiro fanatizmusa, munkaimádata mellett Naoko itt csak mellékszereplő lehet.
A Szél támad legellentmondásosabb eleme éppen főhőse, Dzsiro: míg gyerekként bátran kiáll a gyengék védelmében, fiatalon pedig hősiesen helytáll a pusztító földrengésben és megmenti Naokót és nevelőnőjét, a munkamániás Mitsubishi-főmérnököt olyan elemi erővel ragadja el a tervezés mámora, hogy a tébécés Naoko mellett is rágyújt éjjel a hálószobában, mert úgy jobban megy a munka. Hangja (Anno Hideaki, eredetiben, japánul vetítik, hallhatjuk) is szinte érzelemmentes, hanghordozása tompa, távoli. Nehéz őt szeretni. Egy igazi, beszűkült geek, szenvedélyes szerelembe esve vadászgépének alumíniumhajlataival.
Mijazaki ezt a fémes keménységű munkamorált Dzsiro gazdag, színes álmaival ellensúlyozza: gyerekkori repülős álmainak fiktív apafigurája, a kackiásbajszú olasz tervezőmérnök, Caproni, egész életében elkíséri. Caproni a polgári, gondtalan légiközlekedés álma egy háborús korban. Dzsirónak nincs választása, mint ahogyan a többi mérnöknek sincs körülötte más választása, mint a repülés és a tervezés iránti szeretetükbe burkolni az iszonyatot, a valóságot, a tényt, hogy halált hozó gépek megépítésében segédkeznek.
És mégis, élni kell. Paul Valery megindító soraival kezdődik a film: "Feltámad a szél, Meg kell próbálni élni" és ezzel is ér véget. A film óda a megszállottsághoz, a technológiai fejlődéshez, a halálra ítélt szerelemhez, de egy háborúban legyőzött, traumatizált ország újjászületésének himnusza is. Hondzso, Dzsiro mérnöktársa folyton Japán megújításáról beszél, és amikor végül a háborúban minden elpusztul és minden kamikáze-pilóta a földbe csapódott ezüst, makréla-csont ívű gépével, a gomolygó, füstös pusztulás felett megrezzen a levegő és feltámad a szél. És amíg lélegzünk, amig érezzük, ahogy a szél a hajunkba kap, addig élünk. És bármit is veszítettünk el, tovább kell indulni.