Leszívja az agyat a háromórás kocsireklám

Michael Bay kipróbálta, milyen, ha egy film kizárólag akciójelenetek sorozatából áll. Szörnyű - még ha néha fel is villan egy-egy formás női láb. Viszont az belénk égett, hogy Stanley Tucci kínai kakaót iszik már. Az új Transformers-film nem fog új rajongókat szerezni az alakváltó robotoknak, viszont aki eddig is imádta a sorozatot, most is örülni fog a lelassított, káoszig fokozott gigarombolásnak. 

Michael Bay rendező technológiaimádatát, konstans giccsbe forduló, vakítóan színes képi fogalmazásmódját és rombolásban kiteljesedő megalomániáját nem kell bemutatni. Ezen tulajdonságai miatt tartják sokan Hollywood legbutább, legellenszenvesebb termékeinek a Transformers-filmeket, és ugyanezen indokok miatt lett világraszóló kasszasiker az alakváltó gépekről szóló sorozat. Meglepetésre ezúttal sem kell számítani: a mostani rész sem fogja betemetni a fanyalgók és a robotimádók tábora között húzódó mély árkot.

Nicola Peltz és Mark Wahlberg a Transformers: A kihalás kora című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Ha már egy új trilógiába kezdett, Bay megpróbálta fokozni a fokozhatatlant, és elkészítette a sorozat eddigi leghosszabb részét. A kis híján háromórás játékidő alatt lehetett volna próbálkozni árnyalt karakterábrázolással vagy akár társadalomkritikával, de a rendezőt továbbra sem érdeklik az ilyen csacskaságok, inkább annyi akciójelenetet sűrített bele a Transformers: A kihalás korá-ba, hogy az bármely más rendezőnél elég lett volna három filmre. A vége fele már annyira bebambultunk a robotok végtelenségig nyújtott küzdelmétől, hogy akár még egy bombariadónak is örültünk volna, csak hogy kiszabadulhassunk a teremből, és végre egy kis békére és nyugalomra lelhessünk. Az új Transformers buddhistát csinál az emberből - hiába volt valami egészen más az eredeti célja.

Pedig nem is indult olyan rosszul a film. Reményt keltő volt például az a húzás, hogy lecserélték a teljes emberi szereplőgárdát. Shia LaBeouf lelépett - senkinek nem fog hiányozni -, és helyette az akciózás terén mindig korrekt színvonalra képes Mark Wahlberg vette át a főszereplői feladatokat. Egy texasi feltalálót alakít, akinek nem igazán hoznak hírnevet a találmányai, egészen addig, amíg a pajtájába nem vontat egy roncstelepre való kamiont, amiről némi kopácsolás után kiderül, hogy a jó robotok, vagyis az Autobotok bujkáló vezetője, Optimusz Fővezér.

Transformers: A kihalás kora Forrás: UIP Dunafilm

Flynn a lányával (Nicola Peltz) él együtt, és egyedülálló apaként szigorúan fogja gyerekét: amíg nincs érettségi, addig pasizni sem lehet. Peltz tölti be azt a hálátlan szerepkört, ami Megan Foxnak jutott az első két filmben. Az elenyészően kevés nyugodalmas jelenetben hosszú lábait mutogatja, amikor pedig felgyorsulnak az események, nagyra nyílt, riadt szemekkel néz a veszélyforrás felé. A Bayre jellemző tapló szexizmussal együtt is jó látni, hogy még ha klisék szintjén is, de kísérletet tesz a film az új főszereplők érdemi bevezetésére. Még a később feltűnő Stanley Tucciról mondható el, hogy képes volt egy kis színt vinni a karakterébe.

A humor infantilis és egyszerű, de az elején így is mosolygásra késztet néha, és a CIA-ügynökök elől menekülő Autobotok westernes hangulatú találkozója is hatásosra sikeredett a Monument Valley sziklaormai között. Kis dózisban még az is vicces, ahogy a viszontlátás örömére ökörködnek, majd rögtön összekapnak a robotok a sivatag közepén. Van abban valami gyermeki módon megkapó, amikor a haikut felmondó szamurájrobotot leszólja a szivart rágcsáló kommandós társa.

Transformers: A kihalás kora Forrás: UIP Dunafilm

Szépen elérünk addig a pontig, amikor az Autobotok megelégelik, hogy a hálátlan emberek összemossák őket a gonosz Álcákkal, és emiatt egyenként levadásszák őket. Elhatározzák, hogy megkeresik azt a magas rangú CIA-s tisztet, aki az ellenük irányuló akciót vezeti.

Innentől kezdve azonban fokozatosan elromlik minden. Az apa-lány kapcsolatból csupán annyit tud kihozni a film, hogy a feltaláló újra és újra leteremti a titokban pasizó gyerekét és a lány idő közben hozzájuk szegődött fiúját. A rengeteg technológiai és misztikus maszlaggal operáló történet fokozatosan agyonbonyolódik, ahhoz pedig túl bugyuta, hogy ennek ellenére erőfeszítéseket tegyünk a követésére.

Transformers: A kihalás kora Forrás: UIP Dunafilm

Kiderül például, hogy milyen anyagból vannak a transzformerek, és hogy ez miképpen forradalmasíthatja a világunkat, arról is kapunk egy új mesét, hogy miért haltak ki valójában a dinoszauruszok, és persze azt is megtudjuk, hogy milyen aljas célból kezdte üldözni az amerikai kormányzat az Autobotokat. Sok ez így egyszerre.

Végül aztán nem marad más, csak az egymást pihenő nélkül követő hosszú akciójelenetek, amelyeket csupán viccesnek szánt egysorosok és olyan, feledhetetlennek éppenséggel nem nevezhető harci kiáltások szakítanak meg, mint a "Csapassuk!" vagy az "Ez az én harcom!". Pedig most már egyáltalán nem olyan követhetetlenek a csatározások, mint az előző két epizódban, köszönhetően a gyakran használt, sokáig kitartott és tetszetős lassításoknak. Csak éppen mértékkel kellett volna őket adagolni, hogy az ember ne unja meg idő előtt a dollármilliókból elénk varázsolt rombolás képeit. Hiába bukkannak fel a fináléban még tüzet okádó vagy éppen szárnyas dinobotok is, ha addigra már a fejünk búbjáig töltődtünk a látvánnyal.

Transformers: A kihalás kora Forrás: UIP Dunafilm

Tényleg megerőltető feladat kivárni a végét, ugyanis Chicago és egy Prometheus-ból kölcsönvett óriási űrhajó után még Hongkongba is átköltözik a film, csak hogy Bay a Transformers kínai másolatát is megrendezhesse. Ugyanaz a pusztítás, csak ezúttal ottani sztárokkal megspékelve, arcunkba tolt amerikai sörreklám helyett a Stanley Tucci által szürcsölt kínai dobozos kakaóval. Ha másért nem, emiatt biztos emlékezni fogunk a Transformers: A kihalás korá-ra: Hollywoodi film még sohasem tett ekkora gesztust azért, hogy Kínában is befusson.