Bárcsak tényleg ilyen lenne Budapest

Török Ferenc blöfföl, de szívesen bedőlünk neki. A Senki szigete olyan, mint egy profi, energikus reklámszpot - csak épp másfél óráig tart, és sokkal több benne a Montaigne-idézet. Nincs valódi sztorija, nem mondja el, milyen Budapest a 2010-es években, emberi sorsokat sem skiccel föl, cserébe viszont olyan szuggesztív, vibráló színekkel és fénnyel átszőtt világot teremt, ami behúz, megdelejez. 

Egy menyasszony (Jakab Juli) Budapestre szökik az esküvő elől, ahol ablakpucoló alpinistaként kezd el dolgozni. A magasban lógva meglátja, ahogy egy taxisofőr csaj (Bánfalvi Eszter) elhullajtja a tárcáját. Ő felveszi, és megkeresi a tüsi taxist, hogy visszaadja a tárcát. Kiderül, a taxis épp bérlőtársat keres, a menyasszony tehát odaköltözik. Amikor ablakot mos, folyton stíröli őt egy langaléta srác (Mohai Tamás) a szemközti kosárpályáról. Ugyanezt a srácot éjszaka a taxiscsaj véletlenül elgázolja, aztán hazacipeli. Mindenki a helyére kerül, egy légtérbe, kezdődhet a sztori.

Mohai Tamás, Jakab Juli és Bánfalvi Eszter a Senki szigete című filmben Forrás: A Company Hungary / Szilágyi Lenke

És nem kezdődik. Ez nem az a film, itt nem a sztori a fontos. Még a szerelmi háromszög a legkézzelfoghatóbb, legigazibb bonyodalom a Senki szigeté-ben, de arról is hamar kiderül, hogy voltaképp nem létezik. Érdekes figyelni persze, ahogy vonzódások-taszítások formálódnak, zajlanak az érzelmi meccsek a három főhős között, de nem szerelem ez. Inkább valami gyermeki, idillikus szimbiózis, a Jules és Jim bicajozós jelenete kimerevítve, csak itt inkább ruhabálát bontogatnak, és beöltöznek röhögve. Játékosabb és felszínesebb a Senki szigete annál, mint hogy komolyabban belemélyedjen valami szerelmi történet kibontásába.

Milyen varánusz?

A legnagyobb blöff a történetben Stohl András karaktere. Egy maffiózót alakít, aki fénylő öltönyben és marcona arccal az ellopott pénze után kutat. Nos, ő pont azért kellett a filmbe, hogy bele lehessen vágni az előzetesbe az ő két másodperces pisztolyos jelenetét, meg egy csikorgós kézifékes fordulást. A másik két mellékszál kidolgozottabb egy hajszállal, de így is elég kusza és érthetetlen.

Keresztes Tamás, Stohl András és Bánfalvi Eszter a Senki szigete című filmben Forrás: Kallos Bea (MTI)

Ez a tétje a Senki szigeté-nek: el tudja-e fogadni a néző már az elején, hogy ez a film nemcsak hogy nem egy román társadalmi dráma, de még alapszabályaiban sem emlékeztet semmi ilyesmire? És ezért tök felesleges számonkérni rajta például az események közti logikát, a karakterek valódiságát vagy a beszélgetések és fordulatok életszerűségét.

Többször emlegették az alkotók, hogy a Senki szigete nagyvárosi mese. És ebből a szempontból nincs blöff, tényleg mese. Pont olyan baljósan várja Schell Judit (az idős édesanyját átverni készülő varietészínésznő szerepében) a pácból épp csak kimentett szegénylegényt a lépcsőfordulóban, mint egy boszorkány, és a mindent békésen lezáró szerelem is épp olyan indokolatlanul bukkan fel a semmiből, mint a négyéveseknek szóló tündérmesékben.

Schell Judit és Mohai Tamás a Senki szigete című filmben Forrás: A Company Hungary / Szilágyi Lenke

Belemegy-e ebbe a néző, vagy halálra fogja idegesíteni magát azon, hogy miféle varánuszról hadovál az az ütődött, flegma kosaras szívtipró abban a műmájer romkocsmában? Ízlés és habitus kérdése. Egy biztos: a film az első képkockáktól kezdve mindent megtesz, hogy a valóságból elemeljen minket - néha talán túl sokat is.

Keresd a sárga locsolócsövet

A Senki szigete például valószínűleg unalmas marhaság lenne a három látványtervező (Stark Attila grafikus, és Müller Kata, Törőcsik Ambrus designerek), a jelmeztervező (Szlávik Juli) és a két zeneszerző srác (Sabák Péter és Pejkó Balázs) nélkül. Ők hatan olyan erős, szinte minden pillanatban tapintható és magával ragadó atmoszférát teremtenek, ami nagyjából el is viszi hátán az egész filmet. Szinte végig (a film százperces játékidőből kábé ötven percig) szól a zene, és nem az a langyos aláfestő fajta, hanem dinamikus és sodró. Hatásosságát mi sem mutatja jobban, mint hogy azt a béna akciójelenetet is simán megmenti, amiben Bánfalvi Eszter küzd egy agresszív tolvajjal.

Senki szigete Forrás: A Company Hungary / Szilágyi Lenke

A centire pontosan kiszámított vibráló színfoltok és a vakító napfény játéka teremti meg a film jellegzetes képi világát. Az alkotók pont úgy használták a színeket, mint az egyik mobilcég a reklámjaiban a magentát. A szőke hajú, kék szemű Juli színe például a világoskék: körme, hálóinge, a teraszra kitett szőnyeg, a gumimedence, a napernyő összehangolt kékje fogja össze a képet. Vagy épp egy sárga munkássisak és piros póló rímel a kosárpalánk és -mez színeire.

A vizuális kiszámítottság lehet, hogy valakinek erőltetettnek fog hatni, de legtöbbször mégiscsak üdítő látvány, és jó eszköz arra, hogy megteremtse a valószerűtlenség levegőjét. Sok a filmben a klipszerű betét, ami a cselekményt nem viszi előre, csak valami derűs, laza életérzést közvetít - ez is a reklámok világához közelíti néha a Senki szigeté-t.

Csak épp a film nem reklámoz semmit - ha csak nem az ananászt. A gyümölcs újra és újra felbukkan a filmben, egyszer nassként, máskor ízesített sör formájában. Talán az a feladata, hogy motívumként különböző cselekményszálakat összekapcsoljon, de lehet az is, hogy az ananász az egyik szereplő, a jógázó néni vicces attribútuma.

Kit fűz be végül a pimasz suhanc?

A látványon és zenén túl van még valami, ami ezt a filmet működteti - Jakab Julinak hívják. Gyönyörű, ráadásul nagyon szépen is van fényképezve, mindig ömlik rá a fény, hogy angyalszerűségét hangsúlyozzák. De ennél érdekesebb, ahogy beszél és jelen van. Kicsit mormog, szavai élőbeszédszerűen ziláltak ("ezért is jöttem ide picit"), és olyan természetesen tud beszélni, hogy amit kiejt, az igazi mondatnak hat - ami ugye eléggé kilóg egy szürreálisra fazonírozott filmből.

Jakab Juli a Senki szigete című filmben Forrás: A Company Hungary

Egy ismerősöm mondta, Jakab Juli jelenség, és nem színésznő. Ez igaz lehet, mélylélektani drámához kevés lenne a kisugárzása és a természetessége, de a Senki szigeté-be nemhogy elég, de őrült jó. Amatőr szereplő egyébként, forgatókönyvírónak tanult, Török Ferenc tanította, onnan ismeri.

Jól működik az ötlet, hogy amatőr játssza a kicsit kívülállóként bicajozgató menyasszonyt, de az ötleten túl kellett még ide a kiismerhetetlen, titokzatos Juli is, akinek egyébként ez már a harmadik filmszerepe. Kíváncsiak vagyunk, lesz-e belőle színésznő. És aki még kellett a vibráláshoz, az Mohai Tamás.

Nem is a színészi kvalitásai, mert nagy mélységeket nem volt alkalma megvillantani most. Inkább az Alain Delon-os oldalpillantásai és vagány félmosolya, ami nélkül nem lett volna izgalmas, hogy kit fűz be végül ez a pimasz suhanc.

Mohai Tamás a Senki szigete című filmben Forrás: A Company Hungary / Szilágyi Lenke

Furcsa, hogy a rendező azt mondta, azt akarta megmutatni, milyen Budapest a 2010-es években. Hiszen amit látunk, pont nem Budapest, hanem egy fantasztikusan kitalált, ötletesen berendezett és kiszínezett, derűsre világított álom-Budapest, ahol éppenséggel nem is lenne rossz lakni. Kiülnek a Köki felüljárójára napozni a nagyik, a Hősök terénél vagány neonbetűk világítanak, a tűzfalakról pazar graffitik néznek vissza ránk, vidáman biciklizünk a fényben. Hát ez pont nem így van a valóságban, de jó nézni.

"Nélküle kéj, bölcsesség, tudomány, erény elfakul és elernyed..."

És a huszonévesek ilyenek vajon valóban? Érdekes dolgot sugall a Senki szigete a fiatalokról. A filmben folyamatosan elhangzanak bölcsességek életről, szerelemről, kalandvágyról, barátságról, Jakab Juli hangján halljuk őket, olyan, mintha kommentálná az eseményeket, mint egy el-elmerengő narrátor (az idézetek többsége egy Michel de Montaigne nevű 16. századi gondolkodótól származik).

Jakab Juli a Senki szigete című filmben Forrás: A Company Hungary / Szilágyi Lenke

Hogy ez csak a Berlin fölött az ég című Wim Wenders-film állandóan magukban mormoló angyalaira való utalás-e, vagy fricska is a Facebookot elárasztó semmitmondó bölcselmeknek? Az mindenesetre érdekes és talán sokatmondó, hogy a filmben elhangzó egyik ilyen idézet eredetileg máshogy szólt, egy szót kicseréltek. Montaigne az egészségről mondja azt, hogy az egyetlen, amiért mindent kockára kell tenni, mert nélküle az élet szánalmas botrány. A Senki szigeté-ben ez a szabadság.

A három főszereplő nagyon különböző figura, egyikük talán nem is ember, hanem átutazó angyal. Egyvalami közös mindegyikükben: az irtózatos szabadságvágy és a szabályokkal való szembefordulás. A tökös taxislány egy polinéz szigetről álmodozik, és közben nem hajlandó beállni a sorba - szó szerint sem. A menyasszony megszökik a kötöttségek elöl, láthatóan nem vágyik újabbakra, sőt ami őt leginkább vonzza, hogy újabb és újabb ismeretlen élethelyzetet próbálhasson magára. A kosaras srác még testtartásában is tükröződő végtelen nyeglesége még emlékeztet is néhány huszonéves nemtörödöm hányavetiségére, amiben szintén észre lehet venni ennek a generációnak vagy inkább korosztálynak a szabadságvágyát: megtehetem, hogy foghegyről beszélek, mert rám már nem vonatkoznak azok a szabályok, mint a szüleimre. Talán az sem véletlen, hogy többször felbukkan a képkockákon az autók orrán szárnyaló fém madárfigura, de persze a legegyértelműbb, sőt legközhelyesebb jelkép itt a polinéz sziget.

Mohai Tamás, Jakab Juli és Bánfalvi Eszter a Senki szigete című filmben Forrás: A Company Hungary / Szilágyi Lenke

Szóval amit sugall a Senki szigete a huszonévesekről, hogy öntudatos, bár cseppet sem céltudatos, inkább álmodozó, kreatív és bátor emberek, meg közvetve azt is, hogy fontosak nekik a külsőségek. És a lényeg: a belső szabadságot mindenek fölé helyezik. Török Ferenc a budapesti mindennapokról épp semmit nem mond, de a fiatalokról - egy csoportjukról legalábbis - tényleg felvillant valami ismerőset.