Van egy hulla a kocsiban, mínusz egy fej

Pont húsz éve, 1995. április 13-án mutatták be itthon a kilencvenes évek legnagyobb hatású kultuszfilmjét, a Ponyvaregényt. Egy generációnak volt elementáris élmény, ahogy a nyugalmas magyar hétköznapokban váratlanul arcul csap minket a szédítő menőség. Az Origo Filmklub szerzői mesélik el, hogy az ő életükbe hogyan robbant be Tarantino mindent felforgató, máig hivatkozott mesterműve. Van, aki jó előre rácsavarodott, van, aki csajozni próbált vele, van, aki majdnem hányt, és van, aki annyit hallotta már a haverjait szajkózni, hogy "ne kezdjük el egymás faszát szopni", hogy nem bírta tovább. 

Ahogy szopogatta a koktélcseresznyét...

Aki a kilencvenes években volt kamasz, és szereti a filmeket, annak Tarantino megkerülhetetlen volt. Én is előbb bálványoztam, mint Scorsesét, Kubricket vagy Hitchcockot. A Ponyvaregény-ről pedig konkrétan azt gondoltam egy ideig, hogy a legjobb film a világon. (Ezt csak pár év múlva a Trainspotting és a Harcosok klubja tudta megingatni.)

Ez a film nekem nagyon be fog jönni - Ponyvaregény Forrás: Mokép

Először az MTV moziajánlójában (MTV at the Movies) figyeltem fel rá, az 1994-es cannes-i filmfesztivál idején John Travolta és Uma Thurman randijáról játszottak be egy klipet, talán akkor már meg is nyerte az Arany Pálmát. Nehezen tudtam elhinni, hogy bármi menő lehet, amiben az akkoriban a Nicsak, ki beszél? folytatásaiból élő John Travolta a főszereplő, viszont Uma Thurmant nagyon szerettem, és ahogy szopogatta a turmixa tetejéről a koktélcseresznyét, és kínos hallgatásról duruzsolt, valahogy éreztem, hogy ez a film nekem nagyon be fog jönni.

A magyar bemutatóra még majdnem egy évet kellett várni, így amikor végre tényleg megnézhettem a filmet a szegedi Belvárosi moziban, már rég kívülről tudtam a zenéjét, sőt a filmzene-CD-re felrakott legjobb dumákat is a filmből. Érdekes módon akkor és máig a Mia Wallace–Vincent Vega-rész a kedvencem.

Utólag azt tartom még bámulatosnak, hogy egy ennyire agyament film, mint a Ponyvaregény, hogy tudott így áttörni a kommersz szórakoztatást zabáló tömegekhez. Egy gimnáziumi filozófiaórán beraktuk a filmet, és a legbénább osztálytársaim is boldogan harsogták a magyar szinkronos VHS-kazettával együtt, hogy "maroktelefon", "picsafejű" meg "Zed egy hulla", sőt, a kilencvenes évek második felében még falusi lagzikon is lehetett nagymamákat látni, ahogy Mia Wallace és Vincent Vega arc előtt elhúzott két ujját megidézve ropták. (Onozó Róbert)

- - -

Dűlőre akartam vinni a dolgot

1995 tavaszán ugyanannak lánynak udvaroltunk a legjobb barátommal. Egy újságíró-iskolában ismertük meg, Dorkának hívták, szőke volt, magas, és vicceseket mondott, mi pedig képtelenek voltunk eldönteni, hogy melyikünknek tetszik jobban.

Egyszer például felmentünk hozzá hármasban, mert a lány kitalálta, milyen mókás lenne, ha a barátom és én női ruhákba öltöznénk, és ő kifestene minket. Rettenetesen zavarban voltunk, és fogalmunk sem volt, hogy vajon ez most meghívás egy bizarr édeshármasra, vagy ártatlan bohóckodás csupán. Sosem derült ki, természetesen elbénáskodtuk az egészet.

Képtelenek voltunk eldönteni, melyikünknek tetszik jobban Forrás: Mokép

Azt hiszem, nem voltunk elég menők ehhez a lányhoz, pedig nagyon igyekeztünk, ő pedig valamiért szeretett velünk bandázni. Aztán lassan kezdett ciki lenni, hogy egyikünk sem nyomul rá rendesen (mert nem hagyja a másik). Úgy határoztam, dűlőre viszem a dolgot, és válaszút elé állítom közös szerelmünket.

"Eljössz velem moziba? Már játsszák a Ponyvaregényt."

Ezt a bombát sikerült robbantanom. Rámosolyogtam a lányra, és reméltem a hatást. Addigra már mindenki türelmetlenül várta, hogy végre itthon is bemutassák a filmet, amiről már olyan sokat hallottunk. Egy évvel korábban elvitte az Arany Pálmát, abban az évben meg egy Oscart is, és egy pályakezdőként is agyonbálványozott, Quentin Tarantino nevű figura rendezte. Internet még nem nagyon volt akkoriban, egy kockát sem láttam belőle, de persze ez nem akadályozott meg abban, hogy jó előre egy filmesztéta alaposságával és jólértesültségével elemezzem Dorkának a Ponyvaregény történelmi jelentőségét.

Langyos tavaszi délután volt, ácsorogtunk a Károly körúton, vártuk a barátomat, késett. A Broadway moziban hamarosan kezdődött az előadás. Csináljuk azt, hogy megvárjuk Balázst, aztán meglátjuk – mosolygott végül vissza a lány, és én abban a pillanatban tudtam, hogy ez a csaj sosem lesz az enyém.

Ez a csaj sosem lesz az enyém - Ponyvaregény Forrás: Mokép

Szerencsére ebben a pillanatban felbukkant egy másik haver, Ádám, én pedig nem sokat haboztam, megragadtam, és egy ügyetlen kifogás kíséretében elráncigáltam a helyszínről. "Várd meg Balázst, mi addig megnézzük a Ponyvaregény-t" – rikkantottam vissza Dorkának, ő meg csak állt meglepetten, de azt hiszem, értette. Mi pedig beültünk Ádámmal, és tényleg megnéztük a Ponyvaregény-t.

Amikor kijöttünk, annyira vigyorogtam, mint amikor a Csillagok háborújá-ra vitt el a nagyapám, és eszembe sem jutott, hogy a barátom időközben nagy eséllyel felszedte Dorkát, és ezzel meg is nyerte a nemes versengést a kegyeiért. Nem érdekelt. Dorkából sok van, lesz is még rengeteg, de a Ponyvaregény-t csak egyszer láthatja életében először az ember! (Floridai-Tóth Csaba)

- - -

Könnyű volt a léptem

A kilencvenes évek legelején már eléggé filmbuzi voltam. Járattam a brit Empire magazint, és ők az indokoltnál sokkal többet foglalkoztak a Kutyaszorítóban-nal. De tényleg, olyan durván tolták a hájpot, hogy másfél éven keresztül kábé minden számban volt egy nagyobb anyag Tarantino első filmjéről. Persze, látnom kellett.

1993 végén egyik osztálytársamat meglátogatta az amerikai haverja, ő hozta meg a filmet videokazettán. Hiába olvastam már az Empire-ben részletes elemzést arról, hogy a film végén ki ölte meg Nice Guy Eddie-t, így is nagyon tetszett, megnéztem legalább harminchatszor. Érthető módon iszonyatosan kíváncsi voltam Tarantino következő filmjére.

Ki ölte meg Nice Guy Eddie-t? - Kutyaszorítóban Forrás: Mokép

A Ponyvaregény-ről én is abból a cannes-os MTV at the Movies-részből értesültem, amelyikből Onozó Robi. Fel is vettem, rongyosra néztem, kívülről tudtam a két színész minden rezdülését. Akkoriban minden hétfőn a CNN Showbiz Today című műsorából tudtam meg a hétvégi amerikai nézettségi adatokat, és marhára meglepődtem, amikor szeptemberben a nyitóhétvégéjén a Ponyvaregény vezette a listát. Azt gondoltam, ez is olyan rétegfilm lesz, mint a Kutyaszorítóban.

A magyarországi bemutatónak még híre sem volt, tennem kellett valamit. Megvettem a Bestsellers nevű idegen nyelvű könyvesboltban a forgatókönyvet, és annak többszöri olvasásával csillapítottam az éhségemet. Ezzel mondjuk kicsit el is csesztem a későbbi filmélményt, mert az összes dumát és fordulatot ismertem előre.

Amikor végre eljött a premier napja, szabit vettem ki a főiskoláról. Reggel tíztől megnéztem a Ponyvaregény-t a Metro moziban, délután háromtól pedig a Broadway-ben. Annak ellenére is imádtam, hogy nem sok újdonságot tartogatott számomra. A legerősebben az maradt meg bennem, hogy mennyire menőnek tartottam Travoltát és Samuel L. Jacksont, ahogy a film végén kisétálnak a dinerből abban az idétlen szerelésükben. Ahogy mentem ki a moziból, könnyű volt a léptem, én is menőnek éreztem magam, és ez az érzés megmaradt még legalább két órán keresztül. (Varga Ferenc)

- - -

Kétszer futottam lyukra

1995 nekem szégyenszemre inkább a Négy esküvő és egy temetés-ről vagy a Dumb és Dumber-ről szólt, nem annyira a Ponyvaregény-ről. Már a legtöbb ismerősöm rendszeresen használta a "na, azért most még ne kezdjük el egymás faszát szopni" fordulatot, mire odáig jutottam, hogy egy kamaszkori szerelmem leültetett a film elé otthon. Egyszerűen csak tátva maradt a szám attól, amit láttam, és rá kellett jönnöm, hogy jogosan rajong mindenki ezért az alaposan kitalált őrületért.

Leültetett a film elé otthon - Ponyvaregény Forrás: Mokép

A Ponyvaregény később többféleképpen és hosszú távon hatott a hétköznapjaimra. Elsősorban Uma Thurman Miája nyűgözött le, mert megmutatta, hogy mezítláb, fehér férfiingben és előnytelen frizurával is lehet ellenállhatatlanul szexi egy nő.

Aztán ott a hamburger is. Egészen addig, amíg Vincent Vega és Mia nem élvezkedett hosszan egy turmix fölött ("nem tudom, hogy megér-e öt dollárt, de kurvára jó"), és ette jóízűen a hamburgerét, azt sem tudtam, hogy létezik vaníliás kóla és nem mócsingos, bódés hamburger. A Jack Rabbit Slims-fejezet után viszont nem nyughattam, míg hozzá nem jutottam egy hasonló vacsorához. (Sajnos aztán a felét sem tudtam megenni, és a kóla úgy lett vaníliás, hogy belecsaptak egy gombóc fagyit.)

A felét sem tudtam megenni - Ponyvaregény Forrás: Mokép

Ha pedig az ember életében ennyire fontos egy film, akkor általában kényszert érez arra, hogy megmutassa azoknak a szeretteinek, akik kimaradtak az élményből. Először a filmes ízlését tekintve határozottan nyitott apámmal próbálkoztam, aki hamar kikérte magának az egészet. Végig sem nézte, nem tudott túllépni azon, hogy mennyit és milyen cifrán káromkodnak benne a szereplők.

Másodszor akkor futottam lyukra, amikor egy barátnőmet elvittem egy 2005-ös vetítésre, mert rettenetesen megörültem annak, hogy végre moziban is láthatom a Ponyvaregény-t. Az adrenalininjekciós jelenetnél jelezte, hogy menten elájul. Egy óra után hazamentünk.

Én mindenesetre megszámlálhatatlanul sokszor láttam, a mai napig berakom időnként a filmzenét, amit egy réges-régi nyári szünetben a hőségtől bágyadozva végtelenítve hallgattam állandóan. (Lavicska Zsuzsanna)

- - -

Kánikula, Pest, lusta délután

Mászkáltunk a nyári Budapesten, Tamás meg én. Nem éltem akkoriban Magyarországon, csak nyaranta. Különleges és szép volt nekem a város, az emberek, minden nyáron, csak pár hétre. 1995, a Szent István körúton ténfergünk, volt arra egy nyájas lemezboltos, aki kazettára másolt ezt-azt, benéztünk oda is. Napmeleg por, Skála. A Westend még sehol, csak az aluljáró és a vonatsínek.

Tamás a legjobb barátnőm pasija volt, barát, olyan ember, akivel remekül múlt az idő. Nem szeretett sokat beszélni, de jól sétált. Meséltem a kinti dolgokról, néztük a kirakatokat, nem volt semmi dolgunk. A Kossuth mozinál megálltunk, bementünk. "Kint adják már? Láttad?" "Igen, de nem." "Megnézzük?" "Persze."

Hogy nézett ki az Eric Stoltz? - Ponyvaregény Forrás: Mokép

Beszéltek már róla, hírhedt film volt, bár akkoriban nem olvastam filmkritikákat. Megnéztük. Lenyűgözött. Hitetlenkedve vigyorogtunk. "Hogy lehet így forgatókönyvet írni?" "Hogy pofázhat ennyit két bérgyilkos?" "És hogy nézett ki az Eric Stoltz?" Tamás vállat vont. "Nem tudom. Furcsa volt. De jó. Jó film." Bólogattam. Aztán beültünk a Mekibe. (Mesterházy Lili)

- - -

Ma már ciki lenne buliban előadni

Mindig érdekes elgondolkozni azon, hogyan befolyásolja egy film, de igazából bármilyen művészeti alkotás hatását az a pillanat vagy életkor, amelyben találkozunk vele. Ugyanolyan mély emléket hagyna-e bennem ez a film ma, amikor nem félévente, hanem hetente nézek meg egy filmet? Talán nem. Nem emlékszem, hol és mikor láttam először a Ponyvaregény-t, csak arra, hogy egy ponttól kezdve ismertem.

Mai fejjel nem sorolnám a kedvenc filmjeim közé, egy csomó dolog idegesít is benne: az értelmetlen erőszak, a női figurák ábrázolása. Akkor viszont az egész annyira újnak, frissnek és menőnek tűnt. Az egyes sztoritöredékekből összerakni a teljes képet, és rádöbbenni az összefüggésekre – ez nagyon mély és komoly dolog volt. Rájönni, hogy a kettővel azelőtti jelenetben megbújt egy hárommal későbbi jelenetben fontos szereplő: ez iszonyúan tetszett. Lesajnálóan beszólni azoknak, akik még ott tartottak, hogy John Travolta egy levitézlett lúzer, Bruce Willis pedig egy béna akciósztár, miközben mi, a Ponyvaregény beavatott ismerői tudjuk, hogy milyen vagány arcok.

Nem egy béna akciósztár - Ponyvaregény Forrás: Mokép

Mi jut eszembe először, ha a Ponyvaregény-re gondolok? Gondolkodás nélkül Uma Thurman vastag frufrus Kleopátra-frizurája. Hogy az mennyire vagány volt! Olyat vágatni persze nem mertem, de a fehér blúz-fekete gatya-kombót bevállaltam.

Emlékszem, évekig mennyire magától értetődő volt a híres tvisztjelenetet reprodukálni a bulikban, és bár ma már inkább szánalmas lenne a teljes repertoárt előadni orrbefogásostul, merülésestül, azt kétlem, hogy bárki, aki látta a filmet, meg bírja állni, hogy a You Never Can Tell zongoraszólamának első hangjaira ne kezdje el könyökből automatikusan jobbra-balra lóbálni a karját, és ne álljon neki a talpával csikket elnyomni a földön. Gyerünk, tessék kipróbálni! (Papp Eszter)

- - -

Egy tininek látnia kell

Akkor találkoztam a Ponyvaregény-nyel, amikor már vitathatatlan kultstátusszal rendelkezett, épp ezért magától értetődő volt, hogy egy magára valamit adó tizenévesnek látnia kell. Amikor elkezdtem önállóan – azaz nem a szüleim javaslatára, és nem is a tévéműsortól függően – filmeket nézni, talán ez volt a legelső, amit kikölcsönöztem VHS-en a sarki videotékából.

Hol marad a világmegváltás? - Ponyvaregény Forrás: Mokép

Kiskamaszként azonban az élmény nem volt tökéletes: akkoriban azt gondoltam, egy mindenki által magasztalt film fő erénye nyilvánvalóan a világmegváltás kell, hogy legyen. A Bibliából idézgető Samuel L. Jackson figuráján keresztül valamelyest meg is találtam a számításaimat, de utólag nézve egy kicsit tanácstalanul álltam a film előtt. Narratív truvájokról, rendezői kézjegyről akkor még nem hallottam. Egy-két évnyi mániákus filmnézés kellett ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam Tarantino zsenijét – és hogy egyik nagy kedvencemmé váljon a film. (Kovács Bálint)

- - -

Őrület, milyen laza vagyok

Úgy kezdődött, hogy 16 éves voltam, és majdnem mindenki cigizett már az osztályból. Én elköhögtem magam az első társasági slukknál, ami köztudomásúlag marha ciki dolog, ezért a továbbiakban felvettem magamra a büszke kamasz szerepét, aki dafke nem lóg ki a többi mamlasszal a szünetben cigizni a térre. Éreztem én is, hogy ez így nem jó, ezért beszereztem egy doboz cigit, és leültem otthon a konyhánkba, amikor anyukám nem volt otthon, hogy akkor én most gyakorlok.

Ez így nem ment, a lázadáshoz hangulat kell. Ezért a mostohaapám magnókazettái közül kikerestem azt, ami a legmegfelelőbbnek tűnt a borító alapján (ki más cigizett volna nyeglén a képen, ha nem Uma Thurman a sokszor emlegetett parókában). Hallgattam a zenét, azt éreztem, őrület, milyen laza vagyok, és cigiztem. Így találkoztam a Ponyvaregény-nyel. Egyébként elég rosszul lettem utána, a cigi miatt. A filmet néhány évvel később, a tévében láttam. Most jut eszembe, hogy 1995-ben volt az első randim is. Milyen kár, hogy az a fiú a Die Hard 3-ra vitt el, és nem a Ponyvaregény-re. (Dömötör Ági)

- - - - - - - - - - - - - - -

Ha önnek is van jó sztorija a Ponyvaregény-ről, kérjük, ossza meg kommentben!