Kábultan zuhant ez a kis nő

Az Amy - Az Amy Winehouse-sztori hosszú évek óta a legszomorúbb film, amit láttam. Nem Amy Winehouse az első, önmagát elemésztő tehetség a zeneiparban, de Asif Kapadia dokumentumfilmje kikerüli a hamis melodráma és az ilyet-már-ezerszer-láttunk csapdáját. Hipnotikus, mélyen ütő görög sorstragédia észak-londoni főhősnővel.

Hosszú tanulmányokat írtak arról, mi kell ahhoz, hogy egy repülő lezuhanjon. Azt mondják, soha nem egyetlen okot kell keresni; egy repülőgép-szerencsétlenséghez legtöbbször legalább hét különböző, egymásra ható, egymást erősítő tényező vezet, amelyek külön-külön nem járnának tragikus következményekkel, de együtt, egy láncreakcióban, végzetesek. Az Amy - Az Amy Winehouse-sztori, Asif Kapadia új dokumentumfilmje csodálatos, szívszaggató tanulmány arról, mi okozta egy élettől kirobbanó, energikus, perzselően tehetséges ember halálos zuhanását.

Perzselően tehetséges volt - Amy - Az Amy Winehouse-sztori Forrás: Vertigo Média

Kapadia dokumentumfilmje nem forradalmi, nem kísérletezik a műfajjal. A módszere egyszerű: felkutatott és elkért száz és százórányi home videót, és felvett még ugyanennyi beszélgetést azokkal, akik Winehouse közvetlen közelében élték meg az észak-londoni tinédzser felemelkedését és bukását. Aztán összevágta és feliratozta, hogy éppen ki beszél.

Nincs semmi a szánkba rágva, elmagyarázva, túlbeszélve.

Winehouse első, fiatal menedzsere, Nick Shymansky talán a legösszefüggőbb, legszimpatikusabb történetmesélő a filmben, de feltűnik az önpusztító, halálos szerelem heroinista angyala is, a csorba fogú, fontoskodó Blake, és az apa, Mitch, aki eltűnt a kilencéves Amy életéből, hogy aztán teljes mellszélességgel térjen vissza, amikor a lányából világsztár lett.

Kapadia finoman a háttérben maradva, saját kommentár nélkül pergeti le nekünk az archív, gyakran fájdalmasan személyes anyagokat. Hagyja őket magukért beszélni. Tiltakozhat a film ellen Mitch Winehouse, ha egyszer tényleg hajmeresztő, ahogy a paparazzihadak elől egy kis szigetre menekülő lányát hosszú percekig tudja azért csesztetni, mert nem volt elég kedves a szigeten nyaraló turistákkal szelfizgetés közben.

Vagy amikor gyerekkori legjobb barátnői is lemondanak róla, és már nincs senki a környezetében, akinek a pénzen kívül bármi más oka lenne a maradásra. Vagy a Grammy-átadó estéje, amikor egyik legnagyobb példaképe, Tony Bennett ejti ki a győztes nevét – az övét, és mégsem tud már örülni semminek.

Drogok nélkül annyira unalmas minden

- vallja be valakinek a színpad mögött.

Húszkilós, szénaboglya hajú kis nő - Amy - Az Amy Winehouse-sztori Forrás: Vertigo Média

Nem könnyű nézni. Mint az egyszeri gyerek a bábszínházban, úgy kiáltoznánk a vászonra, hogy ne, ezt ne. Azt ne. Azzal pedig végképp ne. A történet eszkalálódik, hömpölyög előre megállíthatatlanul, mint egy görög tragédia. Nem véletlen, hogy az ember közben folyamatosan azt mérlegeli, vajon itt, ebben a pillanatban talán még meg lehetett volna fordítani a sorsot. Vagy itt, ha mondjuk mégsem így vagy úgy történik, ami történt.

De a végét tudjuk.

A végjátékra is sokan emlékeznek: ja, igen, a londoni utcákon már megint balhézott a húszkilós, fekete szénaboglya hajú, piszkos balerinacipőben tipegő kis nő. Már unalmas.

A végére ennyi maradt belőle. A zenéje, a hangja eltűnt, és maradt a műanyag pohárból piálgató, százezer ember előtt a színpadon céltalanul és némán tébláboló zombi, aki a csalódott belgrádi tömeg dühével zavart, távoli mosollyal, vállvonogatva nézett szembe. Mintha azt mondaná, nem tudom, mi történt, nem tudom, hogy jutottam idáig. „Megpróbált eltűnni” - mondja a filmben zenészbarátja Mos Def (most Yasiin Bey) találóan Amy Winehouse-ról. Egy hónappal a belgrádi koncert után halott volt.

Az Amy-film a romantika korában születő és a mai napig tombolóan népszerű zsenikép és a siker, a hírnév, a géppuskaropogás-szerű vakuk világát kapcsolja össze, és tárja archív felvételeken a néző elé. Ez így, leírva rettenetesen banális és elcsépelt, de Kapadia kezében ez a film mégis letaglózó, nehezen felejthető élménnyé alakul.

Az Amy képes arra, hogy leírhatatlan, zsigeri szomorúságot oltson a nézőbe.

Valódi érzelmeket, gyászt, frusztrációt ébreszt abban is, aki nem ismerte, nem szerette Amy Winehouse zenéjét vagy a hangját.

A családi videók önmagukért beszélnek - Amy - Az Amy Winehouse-sztori Forrás: Vertigo Média

Ha csak ennyi lenne, már megérte volna, de az Amy-film szerencsére olyan pillanatokat is ad, mint a szemtelenül magabiztos korai interjúk szokatlanul őszinte, egyenes válaszai, az egyszerre nyers és költői dalszövegek eredeti, kézírással fennmaradt sorai vagy az a sugárzó, elemi öröm, ami ebből a rettentően sebezhető lányból áradt, ha énekelhetett. Tizennégy évesen, húszévesen. Ezt veszítette el, innen zuhant, pörögve, forogva, megállíthatatlanul a mélybe.