Ők mind James Bond árnyékából léptek elő

Michael Caine

Az U.N.C.L.E. embere visszahozta a mozikba a hatvanas évek szertelen kémjátszmáit. Az évtizedet James Bond uralta, ám számos trónkövetelője is akadt a filmsorozatnak, amelyek vagy másolták a 007-est, vagy ellenkezőleg, romantika és csillogás nélkül ábrázolták a titkosügynökök munkáját. Összegyűjtöttük a hatvanas évek legemlékezetesebb kémeit, akiket nem úgy hívnak, hogy James Bond. Michael Caine agyát villogó fényekkel és hipnózissal próbálják átmosni, Richard Burton szerint a kémek nyomorúságos gazemberek, Latinovits Zoltán pedig orgiát szervező imperialista ügynökök közé épül be.

A hidegháború évtizedeiben – nyílt háborúskodás híján – különösen fontos szerep jutott a hírszerzésnek, és annak legfőbb művelőjének, a kémnek. Gondoljunk csak a Rosenberg házaspárra, vagy a brit Kim Philbyre, akinek az árulása inspirálta a Suszter, szabó, baka, kém-et.

A kém könnyedén romantikus ködbe burkolható figurájára a filmipar is hamar rátalált, és magányos hősként ábrázolt ideológiai fegyvert csinált belőle. A Dr. Nó-val elkezdett James Bond-sorozat sikerének köszönhetően valóságos kémmánia lett úrrá a világon a hatvanas években.

James Coburn az Our Man Flint című filmben játszott el egy James Bondhoz nagyon hasonló karaktert Forrás: Mokép

Újabb és újabb James Bondok születtek, egyes becslések szerint ötven műfajba vágó film készült csak Európában. A legpofátlanabb másolat főszerepére Sean Connery öccsét, Neilt nyerték meg, és azzal a címmel hozták forgalomba, hogy O.K. Connery.

A The Man From U.N.C.L.E. című sorozatot négy éven át vetítették nagy sikerrel Amerikában. Ezt a sorozatot elevenítette most fel Guy Ritchie, és Az U.N.C.L.E. embere hazai nézőszámai alapján a magyarok még mindig vevők a hatvanas évek szertelen stílusorgiájára és sármos titkosügynökeire.

Az U.N.C.L.E. embere akkor és most: Robert Vaughn és David McCallum, illetve Henry Cavill és Armie Hammer Forrás: InterCom

Ne feledjük tehát, James Bond indította el a mániát, de a végére csak egy volt a sok közül! Ezért most bemutatjuk a hatvanas évek öt – valójában hat – legemlékezetesebb filmbéli kémjét, és szót ejtünk arról, hogy ez az évtized nem mindig volt olyan színpompás, mint ahogy azt a 007-es kalandjaiban, vagy Az U.N.C.L.E. emberé-ben láthattuk.

Richard Burton (A kém, aki a hidegből jött, 1965)

Ki ő? Richard Burton a korszak egyik szupersztárja volt a Kleopátra, A kémek a sasfészekben vagy éppen Elizabeth Taylorhoz fűződő viharos kapcsolata miatt, a 007-es szerepére azonban alkalmatlan volt. Őserőt sugárzó megjelenése, dörgedelmes hangja és villámokat szóró tekintete nem volt összeegyeztethető Bond ruganyos felépítésével, könnyed eleganciájával. Ugyanezek a tulajdonságai ellenben tökéletessé tették egy másik típusú kém eljátszására.

John Le Carré író brit ügynök volt, Németországban teljesített szolgálatot, és az ott szerzett tapasztalatai szolgáltatták az alapot későbbi regényeihez, köztük A kém, aki a hidegről jött című művéhez. Az általa megfestett hidegháborús miliőben nem válik el egymástól élesen a jó és a rossz oldal, a kémek egy morális szürkezónában tevékenykednek. Alex Leamas Burton megformálásában James Bond ellenpontjává vált, egy viharvert ábrázatú, dühödt és sarokba szorított fickó lett, akit a felettesei játékszerként használtak.

Nyomorúságos gazemberek vagyunk - Richard Burton A kém, aki a hidegről jött című filmben Forrás: Mokép

Mit tud James Bondhoz képest? Alec Leamas máig az egyik legszemléletesebb példa arra, hogy a kémek sem mindenhatóak, az életük nem sportkocsis üldözésekből és szép nők megmenekítéséből áll. Leamasnak azt kell játszania, hogy kiábrándult a szolgálatból, lecsúszott alkoholistaként tengeti az életét, majd egy naiv, kommunista angol nőn keresztül megszellőzteti, hogy szívesen átállna a keletnémetekhez.

A Bond-láz tetőfokán A kém, aki a hidegről jött arra figyelmeztette a nézőket, hogy a nyugati világ és a kommunista országok kémjei között valójában csak apró különbségek vannak. Ez egy piszkos és az ember lelkét felzabáló szakma, ami csak akkor kecsegtet sikerrel, ha ugyanolyan kegyetlenül űzzük, mint az ellenfél.

Azok a csodálatos hatvanas évek: Martin Ritt rendező minden lehetséges eszközt megragadott, hogy A kém, aki a hidegről jött-öt eltávolítsa a 007-es világától. Fekete-fehérben, tél idején forgatta le a filmet, így annak minden képkockájából süt a depresszió, a hitehagyottság. Minden egyes szürke helyszín, legyen az elhagyatott tengerpart, londoni élelmiszerbolt vagy egy kihallgatószoba, Leamas elkeseredett kitörését támasztja alá:

„Mi a fenét gondolsz, kik a kémek valójában? Filozófusok, akik minden tettüket Isten vagy Marx Károly szavaival vetik össze? Hát nem! Ugyanolyan nyomorúságos gazemberek, mint én … állami alkalmazottak, akik cowboyosat és indiánosat játszanak, hogy felvidítsák nyamvadt kis életüket.”

Michael Caine (Az Ipcress ügyirat, 1965)

Ki ő? Egyszer Michael Caine is volt fiatal, és akkor a mostani szerepeivel ellentétben minden volt, csak nem bölcs. Öntelt nőfalót alakított az Alfie-ban, Az Öld meg Cartert!-ben a dühödt munkásosztály ökleként csapott oda, Az Ipcress ügyirat-ban pedig a korszak második legnépszerűbb titkosügynökét, Harry Palmert játszotta el.

Caine még két további alkalommal játszotta el Palmert a hatvanas években (Temetés Berlinben, Egymilliárd dolláros agy), majd a kilencvenes években ismét elővették a karaktert, és két tévéfilmet forgattak le Caine főszereplésével.

Látványosan megbámulja a szép nőket - Michael Caine Az Ipcress ügyirat című filmben Forrás: Mokép

Mit tud James Bondhoz képest? A 007-es hatalmas népszerűsége a fantáziátlan másolatokat kivéve arra késztette a kémfilmeket, hogy a hősüket Ian Fleming karakterével szemben határozzák meg. Palmert sokkal inkább keretek közé szorítja a valóság, és ezt Az Ipcress ügyirat nem győzi újból és újból kihangsúlyozni.

Elmerülhetünk kifinomult kávéfőzési gyakorlatában, és mielőtt még egy elrabolt tudós nyomába eredhetne, a túlbonyolított angol bürokrácia útvesztőiben kell kiigazodnia. A modora is sokkal kellemetlenebb. Látványosan megbámulja a szép nőket, és az új felettese sem téved, amikor így jellemzi: "Pimasz, szemtelen, szélhámos."

Azok a csodálatos hatvanas évek: Harry Palmer nincsen irigylésre méltó helyzetben. Az angol főváros fullasztóan kicsi, puritán módon berendezett belső tereiben, máskor a nyálkás utcákat koptatva végzi a munkáját, és sehol nincsen a más filmekből jól ismert, pszichedelikus örömökben gazdag, lüktető London.

A hatvanas évek elrugaszkodottabb kémfilmjeiből csak egyetlen gyakorta használt elemet ültettek át Az Ipcress ügyirat-ba, és abban sincs köszönet Harry Palmer számára. Villogó fényekkel és fülsüketítő zajokkal kínozzák, és hipnózissal próbálják átmosni az agyát.

George Segal (A Quiller jelentés, 1966)

Ki ő? George Segal szinte ismeretlen Magyarországon. Amerikában inkább a vígjátékai miatt maradt meg az emberek emlékezetében, de drámai szerepekben sem vallott szégyent, elég csak a Nem félünk a farkastól című filmre gondolni, melyben Elizabeth Taylorral és Richard Burtonnal játszott együtt, vagy megnézni A Quiller jelentés-t.

Ha Segal neve nem is dereng, egy olyan rajongója biztosan van a színésznek, akiről mindenki hallott. Egy fogadáson Quentin Tarantino odalépett hozzá, majd elmondta neki, hogy szerinte a hatvanas évek kémfilmjei közül messze A Quiller jelentés a legjobb. És itt nem állt meg, dicsérte a film szikár szerkezetét, a finálé elszomorító fordulatát.

George Segal bombát talált a kocsija alatt - A Quiller jelentés Forrás: Mokép

Mit tud James Bondhoz képest? Quillerben ugyanúgy fellelhető a 007-es megnyerő modora, megingathatatlan magabiztossága és nőcsábász hajlama, lényeges különbség azonban, hogy neki nincsenek a segítségére a Bond-filmekben látott fantasztikus kütyük, még fegyvert sem tart magánál a nyugat-berlini neonáci szervezet felderítése közben. Quiller más lehetőség híján az eszére és a leleményességére támaszkodik.

Ebben a filmben az okozza az izgalmat, hogy legközelebb milyen körmönfont vagy éppen direkt hihetetlen hazugsággal próbál információt kinyerni a helyiekből, és például azon hökkenünk meg, hogy miután velünk nézőkkel is sikeresen elhitette, hogy nem tud németül, egyszer csak - vagyis amikor a helyzet úgy kívánja - tökéletes némettudással félemlít meg egy őt követő ügynököt.

Azok a csodálatos hatvanas évek: A Quiller jelentés a titkosügynök eszköztárának lecsupaszítása mellett olyan értelemben is szakít a Bond-filmek hagyományaival, hogy végig abban a városban marad, ahol a történet elkezdődött. Így nem csupán egy szép képeslapot kapunk Nyugat-Berlinből, hanem valóban érezhetjük az abból fakadó paranoiát, hogy az ellenség immáron ugyanúgy öltözködik, mint bármelyik járókelő, illetve a külső helyszínek gyakori használata miatt megleshetjük, hogyan nézett ki a kettészakított város szabadabbik fele a hatvanas években.

Elke Sommer és Sylvia Koscina (Deadlier Than the Male, 1967)

Kik ők? Richard Johnsonnak ajánlották fel először James Bond szerepét, ő azonban nemet mondott, nem akart hét évig elköteleződni egy sorozat mellett. A Dr. No után öt évvel ő is kipróbálta magát titkosügynökként, de ezt most hagyjuk is ennyiben, ugyanis a Deadlier Than the Male-ben túlragyogja őt két női, a legkiválóbb kémes erényekkel rendelkező ellenfele, Elke Sommer és Sylvia Koscina.

Kettejük közül a hűvös szépségű Sommer futotta be a nagyobb karriert, a hatvanas évek ünnepelt sztárja volt, többször szerepelt a Playboyban, együtt játszott Paul Newmannel, Peter Sellersszel és Dean Martinnal is. A horvátországi Splitben született Sylvia Koscina Olaszországban lett sztár, egy ízben még Frederico Fellinivel is forgatott. Még egy filmben szerepeltek együtt, Mario Bava Lisa és az ördög című horrormesterművében.

Ha nem férfiakat bolondítanak el, egymással civódnak - Elke Sommer és Sylvia Koscina a Deadlier Than the Male című filmben Forrás: Mokép

Mit tudnak James Bondhoz képest? Sommer és Koscina mesterei a megtévesztésnek és a gyilkolásnak, ráadásul még a humoruk is remek - vagyis akár a 007-esnek is méltó ellenfelei lettek volna. Roger Moore idején még passzolt is volna ez a két karakter a sorozat hangvételéhez.

A Deadlier Than the Male a kémfilmek könnyed, koktélozós vonulatához tartozik, és mindig akkor kel igazán életre, amikor ez a két nő feltűnik benne: pajkos viselkedésük azt sugallhatná, hogy gyerekcsínyeket követnek el, de valójában szadista élvezettel gyilkolnak. Sommer a márványból faragott, fölényes mosolyú dáma, Koscina pedig a szeleburdi vadmacska, akik ha éppen nem férfiakat bolondítanak el, egymással civódnak.

Azok a csodálatos hatvanas évek: Az is csak egy hatvanas évekbeli filmben fordulhatott elő, hogy a főgonosz egy olasz tengerparti várkastélyban gyönyörű nőkből épít magának magánhadsereget, és ember méretű, hangra mozduló bábukkal sakkozik. Ez az évtized máig verhetetlen a rikító színekben tobzódó, teljesen bolond fantáziák filmre vitelében, nem csoda, hogy Az U.N.C.L.E. embere is visszanyúlt ennek a korszaknak a stílusvilágához.

Latinovits Zoltán (Fotó Háber, 1963)

Ki ő? A hatvanas és a hetvenes évek legnagyobb magyar színészfejedelmét nem kell bemutatni, de azt méltatlanul kevesen tudják róla, hogy Szindbád mellett a magyar James Bondot is eljátszotta. Míg a 007-es a kapitalista világrend globális győzelmén dolgozott, addig Csíky Gábor elhárító tiszt egy idegen hatalmakat szolgáló, álcának egy fényképészműhelyt használó budapesti kémszervezetbe épült be.

Most biztos azt gondolja, hogy a béna megoldásai és a politikai elfogultsága miatt ma már csak nevetni lehet a Fotó Háber-en. Tényleg ad okot némi kuncogásra, de egészében nézve egy mai szemmel is élvezetes kémtörténet, amelyben Latinovits karaktere annak ellenére megtartja a szimpátiánkat, hogy félúton kiderül róla, igazából a szocialista államhatalom kiszolgálója, és az elhárításnak dolgozik.

Latinovits Zoltán beépül az imperialista kémszervezetbe - Fotó Háber Forrás: MaNDA

Mit tud James Bondhoz képest? A Fotó Háber-ben - a puszta létezésén kívül - az a legmeglepőbb, hogy szinte mindent megtalálunk benne, amit a korszak kémfilmjeitől elvárhatunk. A beépülés izgalmát, titkos találkozókat, ide-oda vándorló mikrofilmet, kódnyelvet (a fényképészüzlet kirakatában lévő fotók mozgatásával üzennek), filmvégi leszámolást és persze egy vonzó nőt (Ruttkai Éva), aki még kacifántosabbá teszi Csíky küldetését.

Azok a csodálatos hatvanas évek: A magyar filmiparnak mindössze egy év kellett, hogy reagáljon az 1962-es Dr. Nó-val elszabaduló kémmániára. Várkonyi Zoltán rendező a korszak legismertebb magyar színészeit zsúfolta bele a Fotó Háber-be, aminek meg is lett az eredménye: 3,8 millió mozinézője volt a filmnek.

A Fotó Háber propagandisztikus jellege az orgiává fajuló bulijelenetben éri el a tetőfokát. Az imperialista érdekeket kiszolgáló kémek Nyugatról beszivárgó, káros divatot követnek - vagyis twistet járnak. Ezen a részen tényleg csak kuncogni lehet. Aki ennél is többet akar nevetni és hitetlenkedni, annak az 1969-es, szintén magyar Az oroszlán ugrani készül című kémparódiát ajánlom.

A nő csak még kacifántosabbá teszi az ügyet - Ruttkai Éva a Fotó Háber című filmben Forrás: MaNDA

Mindenhol ott rejtőzik egy kém

A hidegháborús kémfilmek arra az általános paranoiára játszottak rá, hogy mindenhol ott rejtőzik egy ügynök. És ha a Fotó Háber-ből indulunk ki, akkor ennek a félelemnek meg is volt az alapja. A kémszervezet vezetőjét, Hábert alakító Szakáts Miklós ugyanis Cyrano fedőnéven jelentett a magyar kulturális élet neves személyiségeiről, többek között Örkény Istvánról, Déry Tiborról, és a film rendezőjét, Várkonyi Zoltánt és Ruttkai Évát is kedvezőtlen színben tűntette fel az állambiztonsági hivatalnak írt beszámolóiban.

Szakátsot 1957-ben elfogták az ’56-os forradalomban való szerepvállalása miatt, de több színésztársával ellentétben nyolc hét után kiszabadult, és mintha mi sem történt volna, folytathatta a karrierjét. Szakáts innentől kezdve besúgóként tevékenykedett.

Szakáts Miklós a Fotó Háber című filmben Forrás: MaNDA

Egyes források szerint a színész valójában kettős ügynök volt, és a brit titkosszolgálatnak, illetve a CIA-nak is jelentett. Szakátsnak bejárása volt az amerikai és a brit nagykövetségre, vacsorákon, július 4-i ünnepségen vett részt. 1969-ben disszidált, először Angliában, majd Amerikában telepedett le.