Elárulok egy titkot:
Brie Larson napjaink egyik legjobb színésznője, csak erre eddig még nem sokan jöttek rá.
A huszonhat éves amerikai színésznő, akit a magyar nézők legutóbb a Kész katasztrófá-ban láthattak (Amy Schumer kiegyensúlyozott húgát játszotta), irigylendő magabiztossággal választ szerepeket, felváltva bukkan fel fesztiválokat végigjáró, izgalmas független filmekben (The Spectacular Now), okos blockbusterekben (21 Jump Street - A kopasz osztag) és kultsorozatokban egyaránt (Balfékek).
Már csak azért is ő Hollywood titkos fegyvere, mert képes a legapróbb, vékonyka szerepekből is kihozni olyasmit, ami nem szerepelt a papíron - erre a legjobb példa Joseph Gordon-Levitt rendezői bemutatkozása, a Don Jon, amiben egy olyan karaktert játszik, aki konkrétan egy szót sem szól majdnem az egész film alatt, mégis valahányszor megjelenik a színen, azt kívánjuk, bárcsak róla szólna a film.
Noha Larson jó ideje indie-üdvöskének számít, a nagy áttörés még várat magára. Ezen az áldatlan állapoton hivatott változtatni a Room című film, amit a Telluride fesztiválon vetítettek le először, és ennek kapcsán megérkezett az első hivatalos előzetese is.
Larson egy fiatal anyát játszik, akit a fiával együtt egy férfi fogva tart egy szobában. A kissrác úgy nő fel, hogy nem is sejti, a szoba négy falán kívül létezik egy másik világ, az anyja pedig megpróbál olyan körülményeket kialakítani a szűk térben, hogy a fia a lehetőségekhez képest teljes életet tudjon élni, és közben ő se kattanjon be végérvényesen. Tornáznak, együtt pancsolnak a kádban, szülinapi tortát sütnek. És közben lesik az alkalmat a szökésre.
Már ez alapján a két és fél perc alapján is szavatolható, hogy érzelmileg ki fog minket zsigerelni a film, nekem legalábbis egyből gombóc nőtt a torkomban. A kemény sztori Emma Donoghue magyarul is megjelent, Booker-díjas regénye, A szoba adaptációja, melyet a nálunk is nagy port kavart osztrák botrány, az 2008-as Josef Fritzl-ügy ihlette, de nekem az a hírhedt pszichológiai kísérlet is eszembe jutott róla, amikor John B. Watson egy kilenc hónapos csecsemőn tesztelte, hogyan lehet patkányokkal szembeni félelmet kondicionálni benne.
A szinopszist olvasva én azt hittem, hogy a film nagy része a szobában játszódik majd, és rágjuk majd a körmünket, hogy kiszabadulnak-e, de az előzetes rögtön azzal nyit, hogy egy újságíró interjút készít Larson karakterével a szabadulás után, és azt is figyelemmel kísérelhetjük majd, hogyan illeszkednek be a nagyvilágba, amit a kisfiú először tapasztalhat meg. Felbukkan még Joan Allen és William H. Macy is, ők lesznek a nagyszülők, akiknek át kell majd segíteniük a lányukat a poszt-traumás stresszen.
Hagyjatok békén a hülye filmadaptációtokkal!
Jó, tudom, unalmas állandóan azon rugózni, kell-e, lehet-e jó könyvből jó filmet csinálni. Vagy azon, miért van ez a sürgető kényszer, hogy az olvasók fejében felépített ezernyi és ezernyi eltérő élményt egyetlen rendező víziójára szűkítsük. Hogy miért cseréljük le önként és dalolva azt a világot, amelyet olvasáskor felépítettünk magunkban?
Persze én is sokszor beadtam a derekam, és megnéztem rengeteg filmadaptációt. Mert kíváncsi voltam, mert rábeszéltek, mert érdekeltek a színészek. De az én Szobámat most tényleg nem adom.
Nem adom azt a hétvégét, amikor a könyv olvasása alatt a lakásom és benne a szoba, ahol olvastam, apróra zsugorodott össze. Amikor a takaró alá bújva rettegtem, hogy engem is elkap Old Nick. Eleinte megnyugtató volt tudni, hogy ha összecsukom a könyvet, én kiszabadulok a szobából, aztán egy idő múlva nem voltam képes rá. Minden oldallal nőtt a bezártság érzése és az iszonyat. Már a vécébe sem mertem kimenni, annyira féltem. Aztán a megkönnyebbülés, a szabadság, a boldogság. Ezt az élményt egyetlen rendező kedvéért sem adom oda.
Szóval nem, nem fogom megnézni a filmet, sőt, még az előzetest sem, amiről ez a cikk szól. Sőt, már azt is bánom, hogy a jelenetfotóra rápillantottam. (Papp Eszter)
Az első kritikák szinte kivétel nélkül Brie Larson megrázó alakításáról zengenek,
a fesztiválon résztvevő újságírók rangsorolásában - abban, amiben a Saul fiá-t nevezték meg a legjobb filmnek - őt hozták ki győztesen a főszereplői kategóriában, olyanokat előzve meg, mint Michael Fassbender a Steve Jobs-filmből, vagy Rooney Mara és Cate Blanchett a Carol-ból, de mindenhol kiemelték a fiát játszó Jacob Tremblay-t is.
A rendező egyébként az a Lenny Abrahamson, aki a Frank című tavalyi filmjében éppen Fassbendert dugta egy óriási papírmasé-fej mögé - a Room-on valószínűleg nem fogunk annyit röhögni, mint a Frank első felén, de a mentális zavarokkal küzdő zenészről szóló filmjével is bizonyította, hogy közel állnak hozzá a pszichológiai traumákat feldolgozó történetek.
A filmet október 10-én kezdik el vetíteni az amerikai mozikban. Magyar bemutatóról egyelőre még nem tudunk. Larsonnak volt már egy főszerepe, a 2013-as Átmeneti állomás, azt a szuper filmet csak a tavalyi Titanicon láthatták moziban a szerencsések. Bízzunk benne, hogy a Room országos forgalmazásba is bekerül.