Nőket összeverni csúnya dolog, értem?

Anyukákat püfölni rossz, és bizony az sincs rendben, hogy az embernek vagy vaginája lehet, vagy véleménye. Ezzel nehéz is lenne vitatkozni, és A szüfrazsett című film sem szeretne vitatkozni. Inkább bunkóval a fejünkbe veri a tanulságokat.

Azért az mégsem járja, hogy a nőknek keményebb munkát kevesebb pénzért kelljen végezniük, mint a férfiaknak, ráadásul olyan körülmények között, hogy abba garantáltan belerokkanjanak vagy belehaljanak egy-két évtized után! Micsoda dolog, hogy tizenegy-két évesen már el kell kezdeniük a gürcölést a gyárban, ráadásul úgy, hogy a főnök nap mint nap meg is erőszakolja a kislányokat? Hogy a nőktől a férjüknek joga van szó nélkül elvenni az édesgyereküket, és eladni az első jöttmentnek? Hogy a nők mindemellett még csak nem is szavazhatnak, és általában kuss a nevük? És az talán szép dolog, hogy a rendőrök még jól meg is verik a mindezek miatt jogosan tüntető asszonyokat?

Kuss a nevük - Carey Mulligan A szüfrazsett című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Bizony, ilyen kutya egy világban éltünk a huszadik század legelején. Sőt, nemcsak mi, de még a decens britek is! Aztán jöttek a szüfrazsettek, a radikális női mozgalmárok, akik hiába próbálkoztak szép szóval, hiába próbálkoztak erőszakkal, végül az önfeláldozásukkal mindent szépen megoldottak. A nők már szavazhatnak, a főnökök már nem erőszakolnak kislányokat, a mosodákban már nem nyomorodik meg mindenki harmincvalahány évesen, a gyerekek és az asszonyok már nem képezik a férfiak kizárólagos tulajdonát. Végre fellélegezhetünk!

Szinte hallatszik is, ahogyan a film végén Sarah Gavron rendező kiereszti addig visszafojtott lélegzetét, ahogyan a megrázó képsorok végén megrázó feliratok mutatják meg, hogy amiről a vásznon szó volt, az megrázó, de igaz. Nemcsak az elégedett sóhaj érződik, hanem az a visszafojtott levegő is ott zakatol végig a fülünkben, csak kár, hogy nem a sajátunk, hanem a rendezőé.

Kisujjból kirázzák az elvártat - Carey Mulligan és Ben Whishaw A szüfrazsett című filmben Forrás: UIP Dunafilm

A rendezőé, aki a fontos ügyek pátoszával, saját filmjétől könnybe lábadt szemmel igazgatta a cselekményt tökéletesen sablonos dramaturgiával, jól bevált és ezerszer látott recept szerint, ennélfogva meglehetősen érdektelen színészi játékkal (Carey Mulligan és Helena Bonham Carter kisujjból kirázzák az elvártat, Meryl Streepnek viszont egyetlen, kábé másfél perces jelenete van, ami még neki is édeskevés ahhoz, hogy lenyűgöző legyen). Élére vasalt, az utolsó piszokfoltig gondosan tervezett kosztümökben, lenyűgöző skanzendíszletek között telik a filmidő. Nekünk meg, úgy érezzük, folyamatosan csettintgetnünk illene: ejj, hát micsoda méltánytalanság is mindez!

Épp ez adja a film zsibbasztó izgalommentességét: az egész olyan fekete-fehér, mint egy iskolai palatábla, amire a tanár néni utasítására krétával felvésték a tanulnivalót. Szinte nincs egy másodperc a filmben, ami felvetne egyetlen kérdést, dilemmát: a bűnök egyértelműek és sehonnan nézve nem védhetőek, nem relativizálhatóak, hiszen mégis ki mondaná azt, hogy bizonyos tekintetben igenis jogos dolog például munkára kényszerített kislányokat erőszakolni?

Egyetlen jelenete van - Meryl Streep A szüfrazsett című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Mérlegelésre mindössze annyi késztetne, hogy felmerül: nem biztos, hogy teljesen oké bombarobbantgatással és kőhajigálással küzdeni az egyenjogúságért. De a film ezt sem tálalja túlságosan gondolatébresztően, mivel a szereplők előtt két választás áll: vagy beletörődnek, hogy kis túlzással haszonállatokként kezeli őket a társadalom, vagy - mivel a szavukra senki sem hallgat - maradnak a radikális módszerek.

Azért ennél lehetett már nagyobb morális dilemmákkal találkozni a mozik környékén. Jellemző, hogy a legneccesebb helyzet az, amikor kiderül: egy bomba felrobbantásához időben viszonylag közel a helyszín környékén járt valaki, így tulajdonképpen majdnem volt rá esély, hogy ő megsérüljön. Azt a leborult szivarvégit!

A főnökök már nem erőszakolnak kislányokat - Brendan Gleeson A szüfrazsett című filmben Forrás: UIP Dunafilm

De ettől csak unalmassá válik A szüfrazsett, a totális, kosztümös távolságtartása a jelentől viszont egyenesen idegesítő. A sztárokkal teli tömegfilmek nem épp arról híresek, hogy a nemek közti egyenlőség kérdéséről merengenének, de még azt sem lehet mondani, hogy a statisztikai hibahatárnál gyakrabban bukkanna fel valami hasonló téma.

Erre végre készül egy film, ami már címével is zászlajára tűzi, hogy nemhogy állítani akar valamit a nemi szerepekről a társadalomban, de egyenesen magáról a feminizmusról fog szólni - erre az ég adta világon semmit nem gondol, nem állít, nem kérdez, nem vet fel arról a korról, amiben a film nézői élnek.

Semmit nem gondol a mostani korról - Anne-Marie Duff és Carey Mulligan A szüfrazsett című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Persze, ez egy történelmi film, amely a múlt egy korszakát akarja bemutatni, de azért ez nem azt jelenti, hogy bármilyen szubtilisen, akár csak metaforikusan, akár formai megoldások révén, akár puszta problémafelvetéssel, vagy ha máshogy nem, egy film végén beszúrt inzerttel utaljon arra, hogy a sztoriban vázoltak azért mára sem oldódtak meg teljesen.

Ma sem kap ugyanannyi fizetést ugyanannyi munkáért egy nő még a csodafejlett demokráciákban sem, sok országban szürke zónába esik a házastársak közötti nemi erőszak kérdése, a felsővezetők, a politikusok nemi arányai finoman szólva sem tükrözik a társadalom arányait, a közbeszéd sem a korrektségéről híres, és még hosszan lehetne sorolni.

A problémák nem oldódtak meg teljesen - Natalie Press és Helena Bonham Carter A szüfrazsett című filmben Forrás: UIP Dunafilm

De A szüfrazsett-ben minderre nemhogy egyetlen apró, elrejtett kis utalás sem történik, de mintha Gavron és az író Abi Morgan (Shame - A szégyentelen) szándékosan ügyelnének rá, hogy csakis szélsőséges, mára már tényleg normalizálódott helyzetekről legyen szó. Legalábbis Nagy-Britanniában normalizálódott helyzetekről: az már tényleg nem meglepő, hogy az alkotók nem látnak túl egy milliméterrel sem a fejlett Nyugaton.

Feltűnő, hogy mennyire nem kerül szóba semmi olyan, amit akár a gendertémákra leginkább kiélezett, feminista szociológusok is áthallásosnak érezhetnének, aminek a hatása egy kicsit is tovább tartana a stáblista végigzakatolásánál.

Fantáziátlan és gyáva múzeumi dísztárgy - Carey Mulligan A szüfrazsett című filmben Forrás: UIP Dunafilm

A szüfrazsett így nem több egy teljesen érdektelen, fantáziátlan és gyáva múzeumi dísztárgynál, amiről lehet tudni, hogy mire kell emlékezetnie az unott iskoláscsoportokat, de amin valójában mindenki átnéz, mert nincs benne semmi, amiért érdemes lenne legalább egy percre megállni előtte.