Nem élném túl, ha megbukna

Gárdos Péter hét évig őrlődött, mire megírta holokauszttúlélő szüleinek egymásra találását, és további tíz év telt el, mire a megrendítő szerelemről szóló Hajnali láz a mozikba került. A Szamárköhögés és A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire című filmek rendezőjének édesapja a koncentrációs táborból szabadulva, halálos betegen lábadozott Svédországban, amikor úgy döntött, hogy mindenáron szerelmes lesz. Száztizenhét lánnyal kezdett levelezésbe, és végül valóban megtalálta az igazit. Az ötven év elteltével előkerült levelezés alapján írt regény világsiker, de a rendező kötelességének érezte, hogy a film is elkészüljön. Gárdos Péterrel a Hajnali láz december 17-i bemutatója előtt beszélgettünk.

• A regény világsiker, harminckét országban jelenik meg.
• A megfilmesítési jogokért eddig két nagy hollywoodi stúdió jelentkezett.
• A Hajnali láz régimódi film, nem szégyelli a hatásosságot, az érzelmességet.
• A szülei leveleiből áradó mohó életszeretetről akart mesélni, mert ezzel nem találkozott még a holokausztról szóló irodalomban és filmekben.
• A kerettörténet csak az izraeli koprodukciós partner miatt került bele.
• Olyan főszereplőket keresett, akiket már ért veszteség. A castingon privát kérdésekkel bombázta a színészeket.

Nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy eldöntötte, filmet készít a szülei történetéből. Hogyan képzelte el a Hajnali lázat, amikor először olvasta a leveleket?

Eleinte minden egyszerűnek és átláthatónak tűnt. Azonnal tudtam, hogy az ő szerelmük originális, de azért teszteltem a barátaimon, mint minden filmtervemet. Ilyenkor elmesélem nekik a sztorit, és figyelem közben a hatást. Kiderült, hogy ez egy olyan történet, amit képtelen voltam rosszul elmondani. Mindenki arra biztatott, vágjak bele. Lélektani okokból azonban hét évig nem tudtam elkezdeni az írást. Furcsa módon szóban szőni-fonni a történetet könnyen tudtam, csak az írás nem ment.

Hét év után tudta csak elkezdeni az írást - Gárdos Péter Fotó: Marton Szilvia - Origo

Végül elkészült a forgatókönyv, majd összeomlott a filmtámogatási rendszer, ön pedig megírta a Hajnali láz című regényt. Honnan jött az ötlet?

A regény dacból és szenvedélyből született, mert nyilvánvalóvá vált, hogy itt évekig nem lesz filmgyártás, és ha már annyit kínlódtam, nem hagyhattam a történetet elveszni. A regényt viszonylag gyorsan megírtam, 2010-ben meg is jelent, és a kötettel a kezemben újra gondolkozhattam azon, hogy érdemes-e a Nemzeti Filmalapnál pályázni. Ekkor dőlt el tulajdonképpen a film sorsa.

Sosem tett le arról, hogy megrendezze a filmet?

A regény kielégülést jelentett, és mérhetetlen örömmel ajándékozott meg. Elhívtak olvasókörökbe, őszintén szerették a könyvet, vacsoraasztalok romjai fölött lelkesedtek fél éjszakákon át, repkedtem. Soha még ilyet nem éltem át, egyetlen filmemnél sem. Még a megjelenés után két-három évvel is jöttek a meghívások. Szóval a történet, úgy éreztem, célba ért. De hát a film mégiscsak az ősi, szenvedélyes, soha el nem múló szerelem! Egy mániáról képtelenség lemondani.

Hogyan változott a film ahhoz képest, ahogy eredetileg eltervezte?

Az első forgatókönyv-változatokon utólag az látszik, hogy nem gondoltam végig a sztorit konzekvensen, magával ragadott a személyesség és a lelkesedés. A levelek elolvasásakor nagyon felizgatott, hogy kiderült, idáig egy csomó dolgot nem tudtam az apámról, ezért elkezdtem nyomozni utána. Bementem a Történeti Hivatalba, és kikértem a róla szóló anyagokat.

Bevallom, még az is felmerült bennem, és ez Esterházy megrendítő regénye után persze nem csoda, hogy mi van, ha beszervezték? De nem, ő szerencsére nem figyelt, róla viszont folyamatosan jelentettek. Aztán elolvastam az önéletírásait, főként a ’46-ban írottakat, és egy egészen új ember képe rajzolódott ki előttem. A mamám is ez idő tájt kezdett el mesélni a múltról, és ettől szerteágazóbb lett a forgatókönyv. Kerültek bele részek a holokauszt előtti időkről, az apám gyerekkoráról és magáról a holokausztról is. Később aztán ezek a részek kikoptak a könyvből.

A regény megírása hogyan hatott a filmre?

Rákényszerített egy logikusabb előadásmódra, és kiderült számomra, hogy ebben a történetben a szerelem a lényeg. Ez pedig nagyon jól jött, amikor visszatértem a forgatókönyvhöz. Más kérdés, hogy a filmben sok minden megváltozott a regényhez képest. Néhány történetszál kizuhant, egyes alakok nagyobb hangsúlyt kaptak, új figurák is bekerültek.

Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy kötelességének érezte megrendezni a filmet. A személyes érintettséget értem, de mi volt az, amiről úgy érezte, hogy muszáj másnak is látni?

Elég jól ismerem a holokausztirodalmat és -filmtörténetet, és még egyetlen alkotásban sem éreztem azt a mohó életszeretetet, ami a szüleim leveleiből sugárzott. Ez az „újra kell kezdeni bármi áron” számomra teljesen új volt. Meg akarták szüntetni magukban azt a poklot, amit átéltek, és volt bennük egy mindent legyőző vágy a szerelemre. Számomra ez egy eredeti mozzanat volt.

Az apját nem szervezték be - Gárdos Péter Fotó: Marton Szilvia - Origo

Az édesapja túlélőként és szemtanúként egész életében nem beszélt arról, amit átélt. Helyette mesélte el a történetet?

Igen, de ez egyszerre jelentett egyfajta gátlást ugyanakkor kalandot. Sokszor gondolkoztam azon, hogy mi történt volna, ha akkor akarom megcsinálni a filmet, amikor ő még él. Valószínűleg nem engedte volna ezt így elmesélni. Nyilvánvalóan sok fikciós elem is került a történetbe, és nem hiszem, hogy az apámnak azt a szívós, makacs ellenállását, ami abból is látszik, hogy negyven évig nem beszélt a múltjáról, le tudtam volna győzni. Lehet, hogy annyira ragaszkodott volna a valósághoz, hogy nem tudtunk volna megegyezni.

A film egy részét Svédországban forgatták, azokon a helyszíneken is, ahol a szülei átélték a haláltábor utáni lábadozást. Milyen érzés volt azokon a helyeken járni, amelyekről már annyit hallott?

A Gotland szigetén alapított emlékhelyen volt egy transzcendens élményem. A gotlandi Larbro városába vitték apámat először, és ahol annak idején a kórházbarakkok álltak, csináltak egy kis múzeumot, fényképekkel és pár rekonstruált szobával. Az orvosi szoba pontosan úgy nézett ki, ahogy én azt évekkel korábban elképzeltem, megírtam, holott nem tudtam semmit a berendezésről. Ez a mágikus élmény erősen hatott rám.

Egyébként mielőtt kimentünk volna Svédországba, nagyon felkészültünk a korból, és jobban ismertem a korabeli svéd barakklétet, mint sok helyszínt a gyerekkoromból. A problémát az okozta, hogy Svédországban sem maradtak épen a ’45-ös kórházak, és kevés volt a pénzünk. Végül a külsők többségét Svédországban vettük fel, a belsőket pedig megépítettük itthon. A svéd partnereink utólag is abszolút hitelesnek találták a környezet ábrázolását.

Alaposan felkészült Svédországból - Hajnali láz Fotó: Horgas Péter

A Hajnali láz magyar-svéd-izraeli koprodukcióban készült. Milyen kompromisszumokkal és nehézségekkel járt az együttműködés?

Abban a percben, amikor külföldi pénz kerül egy produkcióba, elkezdődnek a gyilkos viták. Nem először élem meg ezt. A svédek adtak egy forgatókönyv-konzultánst, aki belenyúlt a szövegekbe, mert szerinte túl érzelmesen írtam meg néhány jelenetet. A svédek szerinte sokkal zárkózottabbak, fegyelmezettebbek, és kevésbé mutatják ki az érzelmeiket. A forgatókönyv szerint például az orvos háromszor-négyszer megölelte az apámat, amit a svéd konzultánsunk egyszerűen elképzelhetetlennek tartott, mert egy svéd orvos - mondta ő - még az intim terébe sem lép be a betegének. Végül megegyeztünk, annak ellenére, hogy a levelekből például kiderül, hogy anyám orvosa többször is megfogta a mamám kezét.

Rengeteget vitatkoztunk, sok mindenben engedtem, egy dolognak viszont örülök, hogy belekerült a filmbe. Konzultánsunk ragaszkodott hozzá, hogy a svéd társadalom korabeli megosztottságát is ábrázoljuk. Így aztán beleírtam a filmbe egy svéd családot, amelynek férfitagja megrögzött Hitler-barát. Ez a kompromisszum jót tett a történetnek.

Jól tudom, hogy az izraeli fél komolyabb feltételeket szabott?

Egy adott ponton beszállt az izraeli partner, hozott egy kis pénzt és túl sok kívánságot. Az utolsó percig ki akartam hátrálni ebből a helyzetből. Izraeli szál eredetileg egyáltalán nem szerepelt a történetben, végül mégis egy Izraelben forgatott kerettörténetbe foglaltuk a sztorit, mintha az anyám mesélne.

Ez a dramaturgiai szál azért került bele, mert egyszerűen nem tudtam másképpen teljesíteni az izraeli fél kérését, hogy szerepeljen egy-két híres izraeli színész, és hogy forgassunk Izraelben. Még azt is meghatározták, hogy hány percnyi Jeruzsálemnek kell szerepelnie a filmben, amit végül sikerült a töredékére csökkenteni. Ezt nagyon nem díjazta az izraeli koprodukciós partner, és döntésünk komoly konfliktus forrása lett. De hát ennek a szerelemnek minden pillanata Svédországban játszódik! Viszont az izraeli koprodukciónak köszönhetjük, hogy forgathattunk Gila Almagorral, aki egy rendkívüli színésznő.

Muszáj volt Jeruzsálemben forgatni - Gila Almagor a Hajnali láz című filmben Fotó: Horgas Péter

Ezért nem került szóba az sem, hogy ha már nem lehet megszabadulni a cselekményt megszakító visszaemlékezésektől, akkor az édesanyja meséljen? Vele korábban készített egy háromórás dokumentumfilmet.

Édesanyám nem színész, és a dokumentumfilm más típusú anyag. De azon például gondolkoztam, hogy a díszbemutató előtt levetítek egy négyperces részt a riportfilmből, ami a mamám lágerlétének egy keserű epizódja volt Bergen-Belsen felszabadításakor. Végül mégis úgy döntöttem, hogy nem vetítjük le, mert egy ilyen expozíció másmilyen nézői elvárásokat indukál.

Mellesleg azt gondolom, hogy a világ legjobb játékfilmje sem tudja azt a hitelességet elérni, amit egy dokumentumfilm. Például a mostanában gyakran vetített az Apokalipszis: az első világháború című dokumentumfilm-sorozat eredeti felvételeivel, az arcokkal, amiket abban látni, egyetlen háborús fikciós film sem tudja felvenni a versenyt. Egyszóval a mamám brutálisan erős mondatait nem láthatja a díszbemutató közönsége.

Az édesanyjával készített dokumentumfilmet lehet majd látni valahol?

Nem hinném, mert nagyon személyes, és nem biztos, hogy a mamám beleegyezne a publikálásba. Ő kifejezetten nekem mesélte el életének egy szakaszát, és történetesen akkor ott állt mögöttem egy filmes stáb. Ennyi.

Háromórás dokumentumfilmet csinált az anyjáról - Gárdos Péter Fotó: Marton Szilvia - Origo

Az emberek viszont nagyon kíváncsiak az édesanyjára, akiről a filmbéli Lilit megformálta. Hogy éli meg a mamája, hogy interjúkat kérnek tőle, és fotók jelennek meg róla?

Van itt valami, amivel a magyar társadalom nem igazán számolt el. Ez a valami a holokauszt. Fura, hogy mostanában az erről szóló vallomásoknak hirtelen divatja lett. Egyrészről persze nagyszerű, hogy 60 év elmúltával megszólalni látszik a társadalom lelkiismerete. Úgy tűnik, hogy talán mégsem lehet a magyar holokausztot elhallgatni és elmismásolni. Másrészről az édesanyám áprilisban lesz kilencvenéves, adott néhány interjút, és azt gondoltuk, hogy jól bírja. De most másképpen határoztunk, mert a riportok után mindig felment a vérnyomása. Látszólag jól viselte, de valójában nagyon felzaklatta a nyilvános múltidézés, úgyhogy megállapodtunk: nincs több interjú.

A Hajnali láz szereplői nem a hollywoodi filmekben megszokott szép emberek, de Lili egyik, eredetileg cseppet sem vonzó barátnőjének, Gold Juditnak a szerepére ön mégis egy kifejezetten csinos színésznőt, Petrik Andreát kérte fel. Miért változott meg ennyire ez a figura a regényhez képest?

Olvastam több olyan holokauszt-visszaemlékezést, amelyben az egyébként egészséges szexussal rendelkező nők az azonos neműekhez való menekülés eszközét választották a nőtáborok poklában. Azt gondoltam, hogy Gold Judit figurája sokkal árnyaltabb és izgalmasabb lesz, ha személyiségének ezt az elemét is, ezt az ideiglenes biszexualitást is érzékeltetjük. A regényben ez a figura korpulens és bajuszos. Ezt a megváltoztatott személyiséget viszont csakis egy ízig-vérig nő játszhatta el. Amikor Petrik Andi megjelent a castingon, abszolút evidens volt, hogy maga Gold Judit lépett be. Ő aztán a forgatás alatt messzemenően igazolta is ezt az evidenciát.

Egy ízig-vérig nőt keresett - Petrik Andrea, Piti Emőke és Földes Eszter a Hajnali láz című filmben Fotó: Horgas Péter

Amikor hat évvel ezelőtt beszélgettünk, azt mondta, hogy rendezőként azt szereti, ha a színészei komfortosan érzik magukat a forgatáson. A Hajnali láz szereplőinek kiválasztásánál egészen speciális szempontokat vett figyelembe. Hogyan változtatta ez meg a közös munkát?

Jóval mélyebbről ismertem a színészeket, mint általában. Egyébként is szeretek olyan színészekkel dolgozni, akikkel jóban is vagyok, mert nagyon nehéz úgy instruálni, ha az ember megtartja a három lépés távolságot. Ez most optimális helyzet volt abból a szempontból, hogy olyan dolgokat is tudtam a színészeimről, amelyeket rendezőként sokszor nem tudok.

Hogy zajlott a casting?

Egy intim és bizalmas beszélgetéssel kezdtünk. Hozzáteszem, hogy a főbb szereplőkkel életemben először a castingon találkoztam. Sokszor méltatlan és kínos szituáció ez. Mögötted egy kamera, és te pofátlan, végtelenül privát kérdésekkel bombázol vadidegen embereket. Hétköznapi esetben egyszerűen nem lehet megkérdezni egy ismeretlent, hogy milyen a viszonya a szüleivel. Ezek a jóravaló, tehetséges emberek szereplőválogatásra jöttek, és rögtön egy pszichológusi díványon találták magukat. Elnézést kértem, és azonnal belevágtam a közepébe.

Olyan színészekkel akar dolgozni, akikkel jóban is van - Gárdos Péter Fotó: Marton Szilvia - Origo

A színészek hogyan reagáltak a helyzetre?

Azt a módszert használtam, hogy magamról is feltártam bizalmas dolgokat. Próbáltam azt érzékeltetni, hogy ez egy csereüzlet. Ám miután ezen a beszélgetésen túlestünk, már komfortos volt a színészeinkkel együtt létezni. Ezenkívül megnyújtottuk a próbafolyamatot. Négy héten keresztül próbáltunk, mintha színházat csinálnánk. Így nem nulláról kezdtük a forgatáson a jeleneteket, hanem százról, amire szükségünk is volt, a kevés rendelkezésünkre álló pénz és idő miatt.

Sokáig kereste a megfelelő színésznőt az édesanyja szerepére?

Igen, Piti Emőke már egy nagyon kétségbeesett pillanatomban érkezett. Sokáig nem találtuk a főszereplőt, és már ott tartottunk, hogy elkezdünk orosz és lengyel színésznők között kutakodni, amikor Sára Juli, a film casting rendezője azzal jött, hogy van itt egy lány Kaposvárról, őt még nézzük meg. Emőt is elkezdtem faggatni, ahogy a többieket. És ő elmesélte életének egyik kétségbeejtő epizódját. Nem akarok túl nagy szavakat használni: akkor, ott valamennyien elnémultunk és megrendültünk. Ettől kezdve nem volt kétség, hogy megtaláltuk Lilit. Persze akkor még nem találkozott Schruff Milánnal, aki az apám szerepére volt kiszemelve. És hát két szereplő első találkozása a kamera előtt igazi kémia. Szerencsénk volt: elképesztően mutattak együtt is!

Nehezen találták meg a főszereplőket - Piti Emőke és Schruff Milán a Hajnali láz című filmben Fotó: Horgas Péter

A Hajnali láz fekete-fehér film, amit nem kifejezetten szeret a közönség. Miért döntött mégis így?

Beeresztettek minket a svéd filmarchívumba, ahol megnéztünk nagyjából hatvan óra archív anyagot. Ebből fél óra olyan volt, amelyről azt éreztük legközelebbi alkotótársaimmal, Seregi László operatőrrel és Horgas Péter art directorral, hogy ha nem teszünk belőle snitteket a filmbe, akkor nem ér az egész semmit. Ezek pedig fekete-fehér dokumentumsnittek voltak. Azt szerettük volna, hogy ezek az archívok minden machináció nélkül, szervesen kerüljenek bele a mozinkba. Hétpercnyi híradófilm van most a Hajnali láz-ban, és reményeim szerint senki sem tudja majd megmondani, hogy melyik ez a hét perc. Ráadásul a fekete-fehér szimbolikus világ, sokkal jelképesebb benne minden, mint színesben, és ezt is ki akartuk használni.

A Szamárköhögés és A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire kapcsán beszéltünk a múltkor arról, hogy mindkettőt olyan pillanatban mutatták be itthon, amikor a társadalom még nem igazán érett meg rájuk, és ezért ezeket a filmeket külföldön sokkal inkább elismerték, mint Magyarországon. Hogy érzi, a Hajnali láz szerencsés pillanatban kerül a közönség elé?

Nehéz kérdés, mert a Hajnali láz bizonyos értelemben egy konzervatív film. Egy történetet mesél el régimódian és becsületesen, van eleje, közepe, vége, és tudatosan játszik az érzelmekre, szóval nem szégyelli a hatásosságot. Fene tudja, hogy ezt hogyan fogadják majd a filmfesztiválokon. Most nem ez a trendi. Abban azért bízom, főleg a regény sikere okán, hogy a filmünket sok külföldi forgalmazó vásárolja majd meg. Hogy minél több országban vetítik, és minél több tévécsatornán lehet majd látni. Nekik, a közönségnek készült ez a mozi.

Milyen reakcióra számít a hazai közönségtől?

Azzal áltatom magam, hogy ha ezt a filmet amerikai címkével vetítenék, és lenne benne néhány híres amerikai színész, akkor pénztárt robbantana. Így viszont

fogalmam sincs, hogy miféle előítéletek fogadnak egy ilyen történetet.

Nincsenek benne úgynevezett magyar sztárok, két főszereplője szinte ismeretlen a magyar moziközönség előtt, ráadásul fekete-fehér a mozi. Viszont bízom a szájhagyományban. Tulajdonképpen a regény is így indult el újra, a második kiadás 90 nap óta ott van a sikerlistákon.

Ha amerikai film lenne, pénztárt robbantana - Gárdos Péter Fotó: Marton Szilvia - Origo

A regény külföldi sikere után nem akarták nagy hollywoodi stúdiók megszerezni az alapanyagot?

A két legjelentősebb amerikai cég küldött remake-ajánlatot, és őket egyáltalán nem érdekli, hogy mi már csináltunk egy filmet a történetből. Meg akarják vásárolni a regény megfilmesítési jogait. Márciusig kellene választ adnom. Bizonytalan vagyok, mert ez egy nagyon személyes történet, és mi, alkotók és színészek, akik éveken át készítettük ezt a mozit, gyermekünknek tekintjük.

A gyerekét az ember nem reprodukáltatja másokkal.

Másrészről pedig kíváncsi vagyok arra, hogy mit kezdene a sztorival egy amerikai rendező tengerentúli sztárokkal. Egyelőre nem tudom, hogy melyik lesz az erősebb: a büszkeségem vagy a hiúságom.

A könyv külföldi diadalmenete után még lázban tudja tartani a film bemutatója?

Elsősorban filmrendező vagyok. A vágyam, hogy sok emberhez eljusson a történet, kielégült. Harminckét országban jelenik meg a regény, ami óriási olvasóközönséget jelent. De ha a film megbukna, azt úgy érzem, nem élném túl.

Milyen érzés, hogy a film bemutatásával lezárul az a hosszú időszak, amit a Hajnali láz körüli munkákkal töltött?

Olyan, mint egy szerelemből kilépni, úgy, hogy közben az ember még szerelmes. Nagyon sok fájdalom, szomorúság és persze csendes öröm van benne. Befejezni egy filmet mindig egyszerre fantasztikus és iszonyú. Egyébként egyetlen filmemet sem láttam a bemutatója óta. Viszont közben azért írtam két forgatókönyvet. Az egyik a Hét erotikus történet a XX. századból, ami most kapott gyártási előkészítési támogatást, és reményeink szerint jövőre leforgathatjuk. A másik könyv pedig Kempelen Farkas európai körútjáról szól. Ez egy nagyon drága filmnek ígérkezik, ezért aztán az is foglalkoztat, hogy esetleg megírom regény formában.

Egyik filmjét sem nézte meg a bemutatójuk után - Gárdos Péter Fotó: Marton Szilvia - Origo

Hogyan képzeljük el a Hét erotikus történetet?

Hét erotikus, hogy ne mondjam, perverz történetről van szó, amely száz év alatt játszódik hét különböző országban, és olyan ez a hét sztori, mint egy kirakós, ami csak a film legvégén áll össze. Ha nagyon röviden akarom összefoglalni, akkor ez két család egymásnak feszülő, egymás sorsát keresztező drámája, de ezt csak a legvégén értjük meg.