Tudjuk, hogy nem kell feltétlenül nagy jelentőséget tulajdonítani annak, ha egy fiatal magyar rendezőt egy hollywoodi világsztár mellé állítanak a cannes-i vörös szőnyegen, de az is tény, hogy rengeteg váratlan együttműködés született már filmfesztiválokon.
Csak hogy a leghíresebbeket említsük: Sean Penn zsűrielnök volt Cannes-ban, amikor Paolo Sorrentino Il divó-ja versenyben volt, és annyira tetszett neki, hogy leszerződött az angolul alig beszélő olasz rendező következő filmje, a Helyben vagyunk (This Must Be The Place) főszerepére, míg Isabelle Huppert zsűrielnökként nemcsak hogy kiharcolt egy legjobb rendezői díjat a nagyon megosztó Fülöp-szigeteki Brillante Mendozának (Kinatay), de főszerepet is vállalt a rendező kettővel későbbi filmjében, a Captive-ben.
Szóval szinte csoda, hogy Mundruczó Kornélnál még nem kopogtatott Nicole Kidman vagy James Franco ügynöke, de arra viszont most, a Saul fia óriási sikere után látunk esélyt, hogy Nemes Jeles Lászlót megtalálják pár nemzetközi ajánlattal.
Natalie Portmannek például, ha van egy kis esze, kamatoztatja ezt a szépen indult kis cannes-i barátságot.
Arról már lehet hallani, hogy több hollywoodi sztár ügynöke is szeretné látni a Saul-t, illetve bejelentkezett, hogy szívesen találkozna Nemes Jelessel.
Akik viszont az előző években nem tétlenkedtek a cannes-i partikon, már itt is voltak a versenyprogramban a sztárokkal megtámogatott új filmjeikkel, és egyikük sem okozott csalódást:
A Gomorrah rendezőjétől senki nem számított középkori mesék újraértelmezett filmrevitelére, de hosszú távon pont ez a sokoldalúság viheti előre a nemzetközi porondon. Salma Hayek, John.C. Reilly, Vincent Cassel és Toby Jones uralkodókat alakítanak (az mondjuk nem igazán derül ki, hogy miért van egy vidéken ennyi király) és mindegyikükhöz kapcsolódik egy-egy őrülten bizarr legenda.
A látvány parádés és a sztárszereplők remekelnek Garrone kamerája előtt. Mégis, a filmnek kissé ellentmondásos volt a fogadtatása, leginkább azért, mert a fantasy műfaja túl kommersz a cannes-i versenyprogramban. Ennek ellenére le mernénk fogadni, hogy rá fognak bízni egy hollywoodi blockbustert a következő években.
- - -
A dániai születésű, de Norvégiában élő Trier két remekül sikerült norvég film után (Szerzők, Oslo, augusztus) után érdemelte ki, hogy bekerüljön a versenyprogramba első angol nyelvű rendezésével. Főszereplőit, Isabelle Huppert-t, Jesse Eisenberget és Gabriel Byrne-t különböző filmfesztiválokon ismerte meg, a történet pedig ismét kicsit olyan, mintha még kamaszkorában találta volna ki.
Az anya elvesztése után a filmbéli család férfitagjai különböző módon, de mind kissé elvesztik a lábuk alól a talajt. Egyenetlen a film; bizonyos jelenetek nagyon meggyőzőek és meghatóak, máskor viszont hitetlenkedve ingatjuk a fejünket. Nagy felfedezés viszont Devin Druid a kisebb fiú szerepében (ő volt Louie CK gyerekként a Louie című tévésorozatban), az ő közös jelenetei Eisenberggel jelentik a Louder than Bombs csúcspontjait.
- - -
Sorrentinót a cannes-i filmfesztivál nevelte ki, második filmje óta minden rendezése helyet kap a versenyprogramban. A nem túl jól fogadott, Sean Penn főszereplésével forgatott Helyben vagyunk után visszatért Olaszországba, és A nagy szépség lett karrierje legnagyobb sikere, még Oscart is nyert vele, de érdekes módon Cannes-ban hoppon maradt.
Az Ifjúság-ot többek között ezért is tartják sokan nagy Arany Pálma-esélyesnek, de a Michael Caine, Harvey Keitel és Rachel Weisz főszereplésével készült dráma saját jogán is megérdemli a figyelmünket, és nyomatékosítja, hogy Sorrentino jelenleg az egyik legmegbízhatóbb és legizgalmasabb európai rendező. Csütörtökön megerősítette az Origo Filmklub riporterének, hogy miután leforgatta Jude Law-val készülő minisorozatát, újra olaszul, Olaszországban forgat majd. (Az Ifjúság-ról a teljes kritikánkat itt olvashatja).
- - -
Többek között azt imádjuk a cannes-i filmfesztiválban, hogy egy olyan végtelenül kattant és moziforgalmazásra elsőre teljesen alkalmatlannak tűnő film, mint a Dogtooth itt fődíjat tud nyerni, és világhódító útra tud indulni. Lanthimos megosztó és meghökkentő filmjét az Un Certain Regard szekció fődíja után ráadásul nagy meglepetésre Oscarra is jelölték.
A még a Dogtooth-nál is fárasztóbb Alpok leforgatása után a görög rendező Londonba költözött, és első angol nyelvű filmjére részben ott kapott pénzt. A The Lobster-en viszont az érződik, hogy szakmai támogatást is kaphatott, mert filmje sokkal közönségbarátabb és szerethetőbb, mint a korábbi görög nyelvű munkái, de mindemellett sikerült megőriznie saját egyedi hangját. A Colin Farrell, Rachel Weisz, John C.Reilly, Ben Whishaw és Léa Seydoux főszereplésével készült utópia egyik nagy idei kedvencünk, bővebben itt írtunk róla.
+ + +
Nem európai rendező, de hasonló utat járt be a mexikói Michel Franco is. Ő Lanthimoshoz hasonlóan az Un Certain Regard szekciót nyerte meg három éve az After Lucíá-val, akkor Tim Roth volt az UCR zsűrielnöke, és úgy összehaverkodtak, hogy Roth elvállalta a következő filmje főszerepét, és a Chronic már itt is van a versenyprogramban. A halálos betegeket ápoló kórházi dolgozó drámáját az utolsó napon még látni fogjuk, de az első kritikák nagyon vegyesek.
Mindenesetre a Chronic példája is azt mutatja, hogy teljesen reális elképzelés, hogy két-három év múlva ugyanitt Nemes Jeles László már egy Natalie Portman- vagy Jake Gyllenhaal-szintű világsztárral az új filmjében legyen versenyben. Addig viszont szorítsunk, hogy Gyllenhaal, Sophie Marceau, Sienna Miller és a Coen testvérek szombati, vérre menő tanácskozásukon megegyezzenek, hogy
a Saul fia kapja az idei fesztivál valamelyik fontosabb díját!