Dolph Lundgren poén nélkül maradt az Ovizsaru 2 előzetesében
2016. február 17. 11:18
Vágólapra másolva!
Meglepően vicces. Ezt szerettük volna leírni az Ovizsaru 2 első előzeteséről, amikor megláttuk, hogy Arnold Schwarzenegger helyett, most Dolph Lundgren agyára mennek a rosszcsont gyerkőcök. Arra gondoltunk, hogy ez akár még jól is elsülhet. A fél perces előzetes azonban ennek az ellenkezőjét sugallja, ugyanis egyetlen épkézláb poént sem sikerült belerakni.Folytatás helyett korrektebb lenne ezt a filmet remake-nek hívni: ismét kapunk egy keménykötésű fickót, aki fél kézzel elbánik a bűnözőkkel, de a sikítozó, rohangáló gyerekek látványától földbe gyökerezik a lába. Az Ovizsaru 2-t minőségét alighanem tökéletesen beárazza, hogy az Universal nem tervezi moziban bemutatni, hanem rögtön DVD-n adja ki, illetve VOD-szolgáltatón keresztül teszi elérhetővé.Dolph Lundgren az Ovizsaru 2 című filmbenForrás: Universalmiddleoff900470Az 58 éves svéd akciósztár amúgy szorgalmasan gyártja a filmeket, az IMDb szerint az Ovizsaru 2 mellett további hat alkotásban tűnik fel az év végéig. Ebből egyet a magyar mozik is bemutatnak, az Ave, Cézár! című Coen-filmben egy tengeralattjáró kapitányát játssza.Az autópornó jobb, mint Schwarzeneggerhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20130128-az-autoporno-jobb-mint-arnold-schwarzenegger-eronek-erejevel-kritika.htmlStallone és Schwarzenegger halálos ellenségekből országos cimborák lettekhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20140828-halalos-ellensegekbol-orszagos-cimborak-lettek-arnold-schwarzenegger-sylvester-stallone.htmlKét Schwarzenegger nem fér meg ugyanabban az idősíkbanhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150624-ket-schwarzenegger-nem-fer-meg-ugyanabban-az-idosikban-terminator-genisys-emilia-clarke.html