Madarász Isti első nagyjátékfilmjével, a Hurok-kal nem kevesebbre vállalkozott, mint egy új műfaj magyar meghonosítására, amit időkavarós thrillernek keresztelt el.
Az időparadoxonos filmektől nem nehéz fejfájást kapni. A műfajban kódolva vannak az ellentmondások, sőt épp abban rejlik az ilyen filmek vonzereje, hogy megdolgoztatják a szürkeállományunkat, és nemcsak a szereplők, hanem mi magunk is belezavarodunk az idősíkok szétszálazásába. A Hurok-kal is ez a helyzet: olyan labirintust kapunk, amiben egy pont után nincs esélye a nézőnek, hogy sejtse, mi fog történni a következő pillanatban.
Míg általában könnyű szurkolni az időből kizökkent főhősöknek, a Hurok itt is feladja a leckét: Ádám (Száraz Dénes) ritka nagy seggfej, aki drogcsempészésből tartja el magát. Összecsapnak a feje fölött a hullámok: a barátnője, Anna (Martinovics Dorina) bombát robbant a terhessége bejelentésével, miközben jókora szállítmányt készülnek meglovasítani Ádám megbízójától, Dezsőtől (Anger Zsolt).
Ádám addig-addig halmozza az önző lépéseket, amíg jóvátehetetlen dolog történik, viszont közben szert tesz egy különleges videokazettára. Kiderül, a srác benne ragadt egy időcsapdában, amelyben újra és újra megismétlődnek ugyanannak a fél napnak az eseményei - viszont nem teljesen ugyanúgy.
A szálak összegubancolódnak, a szereplők megsokszorozódnak.
Már csak az a kérdés, felül tud-e emelkedni Ádám a gyávaságán?
Madarász Isti rendező egyedi színfolt a hazai filmgyártásban: lelkes híve a hollywoodi történetmesélésnek, mesterének Steven Spielberget tekinti, rövidfilmjei – többek között a kiváló Előbb-utóbb, amiben már tesztelte az időhurokkal való játékot – és tévéfilmjei (A legyőzhetetlenek, A fekete múmia átka) egytől egyig közönségbarát produkciók, hazánkban hiánycikknek számító filmes műfajok (pl. ifjúsági kalandfilm) képviselői.
Alighanem a hollywoodi ihletésnek tudhatjuk be, hogy
a Hurokban megteremtett világ minimális magyar sajátosságot visel magán:
ha eltekintünk a metrós jelenetektől, akár egy amerikai külvárosban is játszódhatna (a kórház tetején konkrétan a „Hospital” felirat díszeleg). Nem esett volna nehezemre elképzelni, hogy Gerard Butler vagy Jason Statham szaladgál a lepusztult raktárépületek között.
A high-concept ötletet átélhető, emberi léptékű konfliktusok horgonyozzák a valósághoz. Egy romantikus történet áll a film középpontjában: nincsenek őrült tudósok, világuralmi terveket szövögető szupergonoszok, gőzt és szikrákat pöfögő időgépek, csak néhány átlagember kering egymás körül, mint a ringlispíl. A Hurok inkább A lé meg a Lola vagy az Időről időre receptjét követi, semhogy a 12 majom vagy a Donnie Darko szürreális lidércnyomásaiban merítkezne meg.
Nem várom el egy időparadoxonokkal operáló forgatókönyvtől, hogy kikezdhetetlen legyen, és a Hurok-nak is
meg tudom bocsátani, hogy a logikai felépítmény azért igencsak recseg-ropog.
Simán szemet tudok hunyni a helyenként döcögős párbeszédek felett, és még azon is túllendültem, hogy hosszúra nyúlt a felvezetés az első időgikszer előtt. Az már kicsit jobban zavart, hogy Ádám változását nem éreztem megalapozottnak. Klasszikus jellemfejlődési ívet jár be, metaforikusan le kell győznie rosszabbik énjét, ám az egyes stációk akkora lélektani bakugrásokkal követik egymást, amitől a változása néhol logikátlannak hat. Ráadásul a döntései sokszor nincsenek összhangban az időugrások révén szerzett tudásával.
Ezeket az egyenetlenségeket azonban Száraz Dénesnek (a Jóban-rosszban Tamás atyája) nagyjából sikerül is elsimítania: karakteres arcát, akciósztár alkatát látva érthető, miért őt választotta Madarász a szerepre –
van benne egy kevés Sean Bean viharvert konokságából.
A kefehajú ellenlábast alakító Anger Zsolt egy éven belül harmadszor (Az éjszakám a nappalod, Aranyélet) rázza ki a kisujjából a proli gengszterfőnök figuráját, velős reakciói hitelesek („Mi a fasz!?”).
A barátnőt alakító Martinovics Dorinának kevesebb lehetősége van a kibontakozásra. Előélete szervetlenül épül a történetbe, nem ismerhetjük meg közelebbről. A film egy korai pontján egy pillanatra úgy tűnt, nézőpontot váltunk, és Anna főszereplővé lép elő – az ígéretes új irány végül zsákutcának bizonyult, pedig jót tett volna, ha nemcsak asszisztál Ádám megváltástörténetéhez, hanem egyenrangú partner, aki saját jogán aktív formálója az eseményeknek.
Ha a körkörös időugrások logikája esetleg zavaros is, képileg a film maximálisan egységes. A vágás magabiztosan vezeti a szemünket, gördülékenyen követi le a szereplők mozgásának egyre bonyolultabb koreográfiáját. Az ismétlődő jelenetek értelmezését vizuális nyomjelzők segítik, és remek mulatság azon agyalni, vajon a piros kisautó vagy a kutyás néni milyen szerepet fog játszani a későbbiekben.
Az aránylag szerény költségvetés nem nyomja rá a bélyegét a filmre, ahogy az sem, hogy a cselekmény nagyrészt egy külső és két belső helyszínre korlátozódik. A szűk teret drónfelvételek tágítják, és megkomponált képkivágások emelik el egy-egy pillanatra a filmet a sztori szintjéről.
Az akciójeleneteken is érezni a gondos odafigyelést.
Csupán egy-két látványos kaszkadőrmutatványról beszélünk, de végre nem kell szégyenkeznünk egy magyar filmes karambol vagy gázolás megvalósítása láttán.
Aki a témában egy kicsit is járatos, annak a Hurok aligha fog újat mutatni. Műfaján belül szabályos, konvencionális mederben halad – hiányoznak a meghökkentő kanyarok, eredeti ötletek. Ám amit vállal, azt teljesíti. Egy ilyen játékos, szerethető film megérdemli, hogy minél többen lássák, már csak azért is, hogy még több, még változatosabb, még bevállalósabb magyar zsánerdarabok előtt nyissa meg a kaput.