Till Attilának sem jöhet össze minden

Till Attila ígéretes rendezői bemutatkozása, a Pánik, valamint még erősebb rövidfilmje, a Csicska után öt évet kellett várnunk arra, hogy a mozikba kerüljön a kerekesszékes gengszterek fekete humorral és válogatott káromkodásokkal vegyített kálváriája, a Tiszta szívvel. Amilyen parádés az alapötlet, és amilyen sok jópofa részletet tartalmaz a film egyedi világa, olyan bosszantó, hogy végül nem áll össze.

Kétélű fegyver műfaji hibridet csinálni. Egyrészt kecsegtető dolog, hogy ha többféle fűszerrel dobjuk fel az egyszerű kaját, akkor az egymástól elütő adalékok váratlan kombinációjából születhet valami sokszínű, eredeti, olyasmi, amit ebben a formában még nem kóstoltunk. Ha viszont nem sikerül összefésülni a különböző részeket egy koherens egésszé, vagy az éles kontrasztból előnyt kovácsolni, annak könnyen katyvasz lehet a vége.

Fenyvesi Zoltán a Tiszta szívvel című filmben Forrás: A Company Hungary

A Tiszta szívvel sok vasat tart egyszerre a tűzben. Egyrészt akcióvígjáték – a zsánerfilmmel kokettáló magyar rendezők kedvenc műfaja a romantikus komédia mellett –, ez a hivatalos megjelölés, amit az előzetes is alátámasztott. Aztán társadalmilag érzékeny látkép a kerekesszékesek nagyrészt láthatatlan életéről, a rehabilitációs intézetben élő mozgássérültek hétköznapjairól. Van benne felnövéstörténet, családi dráma. Laza haverfilm.

Ez mind olyan, ami elvileg megférhet egymás mellett, itt mégis egymás ellen dolgoznak.

Pedig külön-külön, részleteiben a filmnek mindegyik arca felvonultat friss, szórakoztató momentumokat. Vegyük az alapötletet: Rupaszov, a munkahelyi balesetben megnyomorodott, börtönből szabadult tűzoltó (Thuróczy Szabolcs) a könnyű pénz reményében egy szerb gengszterfőnök (Vitanovics Dusán) szolgálatába áll végrehajtóként. Mert, ugye, ki gyanakodna egy kerekesszékesre, ki gondolná, hogy ő a legveszélyesebb bérgyilkos a környéken?

Thuróczy Szabolcs és Vitanovics Dusán a Tiszta szívvel című filmben Forrás: A Company Hungary

Maga a bűnügyi szál nem túl komplikált, Rupaszovot egyre magasabb státuszú célpontokra uszítják: utcai talpas, ügyvéd, rivális bandavezér. De az, hogy egy gerincsérült figura jár túl a gonoszok eszén, elegendő csavart csempész a leszámolásokba. Az akciók feszesek, csattanósak, helyenként egészen leleményes beállításokkal – például ahogy Vitanovics Dusán vérebe vágatlan snittben ront a kamerára egy kocsi szélvédőjén keresztül –, és külön elismerés illeti a hangeffektes gárdát, amit a Saul fiá-ért agyondíjazott Zányi Tamás vezetett, mert

a lövések végre nem a magyar filmekre jellemző lakótelepi petárdapufogtatásnak hangoznak.

Önmagukban a kerekesszékes létet bemutató jelenetek is érdekesek, hisz egy olyan világ kapuit tárják ki, amelybe ritkán láthatunk bele. A film másik két főszereplőjét, Zolikát (Fenyvesi Zoltán) és Barba Papát (Fekete Ádám), akik belesodródnak Rupaszov bűnös üzelmeibe, a való életben is fogyatékkal élők alakítják, és a film érzékletesen, pátosztól mentesen mutatja be, hogy őket is ugyanazok a problémák foglalkoztatják, mint bármelyikünket. Csajozni akarnak, marhulni, képregényt rajzolni. Ők is lassúznak a jó fej lánnyal, csak máshogy. Ők is elesnek, csak nehezebb felkelniük.

Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám a Tiszta szívvel című filmben Forrás: A Company Hungary

Az akciók tehát rendben vannak. A humor is működik, kihasználja a mozgáskorlátozottak helyzetéből adódó poénforrásokat. A szereplők talpraesettek, életrevalók, ezért sosem rajtuk csattan az ostor. A film nem akar polgárpukkasztó lenni, megbotránkoztatni, távol tartja magát az olcsó ízléstelenségtől, de attól azért nem riad vissza, hogy viccet csináljon olyan apróságokból, mint hogy a remegő kezű Barba Papa mellényomja a kódot az italautomatán.

Akkor hol itt a gond? Nos, a problémák elsősorban a tempókezelésben, a forgatókönyv ritmustalanságában, a jelenetek ad hoc sorrendjében keresendők. A Tiszta szívvel olyan, mintha fújnánk, fújnánk egy lufit, abban a reményben, hogy majd nagyot szólva kipukkad, ám ehelyett rendre leereszt, és kezdhetjük elölről a műveletet.

Balsai Móni és Fenyvesi Zoltán a Tiszta szívvel című filmben Forrás: A Company Hungary

Valahányszor mozgásba lendülne a film, egy-egy ütős fordulatot, drámai pillanatot követően minden átmenet nélkül behúzza a kéziféket, és kapunk egy szétfolyó, seszínű jelenetet, mondjuk olyat, amiben Rupaszov és a gengszterfőnök sorban állnak a Tescóban. A jelenetek gyakran túl vannak nyújtva, tovább csordogálnak a kelleténél, nem volt elég szigorú a vágóolló. Ennek alighanem az az oka, hogy

Till Attila lazaságot és életszerűséget kívánt csempészni a filmbe, ám az összkép inkább formátlan, céltalan lett.

Ez az esetlegesség a dramaturgiában is megmutatkozik. A cselekmény legfőbb fordulópontjait nem követik lélektanilag hiteles, narratív szempontból szükséges jelenetek. Rajzolt animációk segítségével megoldott, óriási ugrásokkal lépünk át a sztori logikus szövéséhez és a karakterek építéséhez elengedhetetlen lépcsőfokokon.

Mondok egy példát: a két srác először lesz szemtanúja annak, ahogy Rupaszov gyilkosságot követ el. A bérgyilkos odagördül hozzájuk, és fegyvert szegez Zolika halántékának. Jöhet a kulcsmomentum, ahol láthatjuk a srácok reakcióját, ahol elkezd épülni a három figura kapcsolata, igaz? Hát nem: a jelenet ukmukfukk véget ér, és Zolikáék legközelebb önként jelentkeznek a következő akcióra.

Ettől pont a lényeg veszik el. Kiszökik a levegő.

Ilyen és ehhez hasonló okokból a többi drámai ív, a magánéleti szálak is súlytalanok maradnak. A volt barátnőjét visszahódítani próbáló Rupaszov a szerencsésebb, mert az egyre többet foglalkoztatott Thuróczy Szabolcs karizmatikus, melankóliával átitatott játékával elviszi a vállán a film gyengébb szakaszait is, akár kiégett gyilkos, akár bizakodó hősszerelmes arcát mutatja.

Thuróczy Szabolcs a Tiszta szívvel című filmben Forrás: A Company Hungary

Sajnos az amatőr színész Fenyvesi Zoltán, aki a szerep által megkívánt alakítás fizikai részét nagyszerűen teljesíti, nem igazán tudja életre kelteni a karaktere lelki drámáját, pedig a film elsődleges érzelmi tétjeit ő hordozza. Például hogy meg tud-e bocsátani az apjának, aki gyerekkorában elhagyta. A zsörtölődő szárnysegéd szerepe mindig hálás, de Fekete Ádám élni is tud vele, ő szállítja a film legviccesebb jeleneteit, a horgászós monológja szenzációs.

A befejezés egyébként valamelyest magyarázattal szolgál sok olyan kritikai észrevételre, amit eddig felsoroltam. De csak valamelyest, mert legalább annyira tekinthető kibúvónak is, mentségnek, amivel takarózni lehet. És hiába ágyaz meg a végkifejletnek egy-két diszkréten elrejtett utalás, ez mit sem változtat azon, hogy az oda vezető utat méretes kátyúk borították.