Az Oscar-díj teljesen felpörgette a belevaló színésznőt

Brie Larson
Vágólapra másolva!
Brie Larson hiperűrsebességre kapcsolt az Oscar-díja után. Egyre-másra vállalja el az izgalmas szerepeket, és közben a változatosságra is odafigyel. Hamarosan King Konggal fog megküzdeni, aztán női szuperhősként védi az emberiséget, és ráadásul még a függetlenfilmes múltjához sem lesz hűtlen. Ha teljesül az álmunk, akkor legközelebb egy véres és izzadt Larsont láthatunk majd lövöldözni a mozikban.
Vágólapra másolva!

Az Oscar-díj okozta eufória után több színésznő is dicstelen pályát futott be. Leggyakrabban Halle Berryt szokták példaként hozni arra, hogy Oscarral a kézben is el lehet tűnni a süllyesztőben, ha az ember sorozatban rosszul választ filmet (Halj meg máskor, Gothika, Macskanő).

Az idén februárban A szobá-ért díjazott huszonhat éves Brie Larson úgy próbál a csúcson maradni, hogy több szuperprodukcióban is szerepelni fog – két éve múlva Marvel-szuperhősként láthatjuk majd a mozikban –, és közben a függetlenfilmes múltjához sem lesz hűtlen.

Brie Larson A szobáért elnyert Oscar-díjával az idei gála után Forrás: AFP/Angela Weiss

A legfrissebb hír vele kapcsolatban, hogy nem csupán eljátssza az Unicorn Store című indie-vígjáték főszerepét, hanem rendezőként is kipróbálja magát. Egy szüleihez visszaköltözött nőt fog alakítani a filmben, aki meghívást kap egy különös üzletbe.

Hogy mi következik ezután, azt már sejtelmesen fogalmazza meg a The Hollywood Reporter cikke: „a bolt próbára teszi az elképzeléseit, hogy valójában mit is jelent felnőni”.

Brie Larson a Short Term 12 című filmben Forrás: Demarest Films

Larsont a 2013-as Short Term 12-ben nyújtott lehengerlő alakítása emelte Hollywood nagy reménységei közé. Destin Daniel Cretton rendezővel az idén nyáron már le is forgatták a második közös filmjüket, a The Glass Castle című felnövéstörténetet, amelyben Woody Harrelson és Naomi Watts alakítják a főhősnő kalandvágyó, energikus, ám teljességgel megbízhatatlan szüleit.

A legtöbb embert persze az érdekli, Larson beválik-e majd Captain Marvel szerepében. A színésznő részvételét hivatalosan július végén jelentették be, azóta pedig már két, Instagramra rakott fotóval is bizonyította, hogy remek választás volt a női szuperhős szerepére.

Brie Larson marveles sapkában Forrás: Brie Larson Instagram

Az első kép szinte megelevenedik Larson vagányságától és vonzerejétől, a második pedig azt sugallja, hogy a színésznő humorérzéknek és elhivatottságnak sincs híján. Captain Marvel jelmezében bújt ágyba, és a képregényt olvasva készült a szerepre.

Brie Larson Captain Marvel-képregényt olvas Forrás: Brie Larson Instagram

A színésznőt valószínűleg a Free Fire című thrillerben láthatjuk a legközelebb, qmelyben a hetvenes évek vadító ruháit viselve bostoni gengszterekkel keveredik tűzpárbajba. Cillian Murphy, a District 9-ból ismert Sharlto Copley és Az U.N.C.L.E. emberé-nek orosz szuperkémje, Armie Hammer oldalán fog lövöldözni egy raktárépületben. A Free Fire a londoni fesztivál zárófilmjeként fog Európában debütálni október 16-án, és remélhetőleg hozzánk is hamar el fog jutni.

Brie Larson a Free Fire című filmben Forrás: StudioCanal

Mérget azért ne vegyünk rá, ugyanis Ben Wheatley előző filmje, a Tom Hiddlestont egy luxustoronyházba záró High-Rise elkerülte Magyarországot. A kísérletező kedvű Wheatley sohasem elégszik meg azzal, hogy egy szimpla műfaji filmmel álljon a közönség elé, rideg, éjfekete humorral operáló, sokszor elidegenítő stílusa megosztja az embereket, így aztán a High-Rise című disztópiája is szélsőségesen eltérő kritikákat kapott. A Free Fire-tól sem szabad egy tipikus lövöldözős filmet várni, most annyit lehet tudni róla, hogy vér, izzadtság és irónia biztos lesz benne.

Tom Hiddleston és Brie Larson a Kong: Skull Island című filmben Forrás: © 2015 Warner Bros. Entertainment Inc./Chuck Zlotnick

Ha Wheatley legújabb agymenését egyetlen hazai forgalmazó sem vállalja be, akkor könnyen lehet, hogy jövő márciusig kell várnunk a következő Brie Larson-filmre. Akkor mutatják be nálunk a Kong: Skull Island-et, amely a vietnami háború idejére teszi King Kong és a nyugati civilizáció első találkozását. Ha nem térnek el nagyon az eddigi feldolgozásoktól, akkor ezúttal Brie Larsonba fog belezúgni az óriásmajom. Az első előzetes iszonyú hatásos lett.

Mindenki ettől a belevaló csajtól van most elájulva

Bátor szerepvállalások, elkötelezett, manírmentes alakítások jellemzik Brie Larsont, aki A szoba gyermekét védelmező anyatigrisének eljátszásáért Oscart kapott. Mi a titka a színésznőnek? Ennek jártunk utána a róla múlt ősszel a róla szóló portrécikkünkben.

.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!