A Filmklub podcast vendége Hajdu Szabolcs filmrendező volt, aki durva mélypontról jutott el idén nyáron a zajos ünneplésig. Délibáb nélkül nincs Ernella, foglalta össze nekünk Hajdu az utóbbi három évét, utalva arra, hogy a westernfilmje körüli kudarcokból és traumákból nőtt ki aztán a film, amit eddig mindenki, aki látta, ünnepel, és ami két fontos díjat is nyert a Karlovy Vary-i filmfesztiválon.
Az elején lehetett tudni, hogy nem fog belőle jó kisülni, mesélte Hajdu Szabolcs a Délibáb című westernről. A Filmalappal megromlott a viszony, emiatt tartott a stáb attól, hogy visszavonják a támogatást, állandó volt a feszültség a forgatás alatt, miközben családtagjaik halála miatt többen romokban hevertek lelkileg.
A film megbukott, de ahogy Hajdu mondta, „minden kevés lett volna ahhoz képest, amit elvesztettünk útközben”. A legdurvább mélypontja volt ennek a rossz „spirálnak”, amikor Lovas Nándor és Réti 'Petó' Péter, Hajdu két közeli munkatársa és barátja néhány hónap eltéréssel öngyilkosságot követett el.
„Ez túl extrém volt ahhoz, hogy fel lehetne dolgozni” – mondta Hajdu. A sokkszerű állapotból próbáltak kikecmeregni egy színházi előadással, „zombiállapotban, támolyogva” kezdték a próbákat. Arról akartak beszélni, hogy „mi történik a hétköznapokban, a saját gyerekeinkkel, órától órára, mert itt keresendő mindennek a gyökere, ami a barátaink öngyilkosságához vezetett”. Ez lett az Ernelláék Farkaséknál.
Nem az a jó házasság, ahol nincs veszekedés
Az Ernelláék Farkaséknál már teljesítette a küldetését: díjakat nyert, új forgalmazási módszert fejlesztett, és erőt adott a kívülállóknak, lázadóknak és függetleneknek, hogy érdemes partizánharcot folytatni. De nemcsak a filmesekre ragadhat valami abból a lelkesedésből és hitből, ami a filmet áthatja, hanem az összes nézőjére is. Házasságban, családban élni senkinek sem könnyű, de legalább együtt nevethetünk rajta. Kritikánk.Olyan helyzeteket kerestek, ami minél több emberre jelen pillanatban érvényes. Mindenki hozott történeteket a csapatból, mert ahogy Hajdu Szabolcs mondta: „a közvélemény-kutatással nem jutsz olyan eredményre, mint ha a saját hétköznapjaidat nézed.”
Nem a legérdekesebb irányba mentek, hanem a legjellemzőbbet, a legigazabbat keresték. A skandináv filmeket, de a románok közül is többet Hajdu „forgatókönyves”-nek, „kispekulált”-nak tart, ők nem ebbe az irányba akartak menni.
Voltak buktatói az ötletnek, de Hajdu nem félt a saját lakásába helyezni a történetet. Jobb, ha nyíltan vállalják, hol laknak: „legalább nem pletykál senki valótlant.” A lakás csak nyert vele, mondja, felszereltek pár polcot, amit addig halogattak.
Az is kiderült most, Török-Illyés Orsolya, a film egyik női főszereplője, Hajdu Szabolcs felesége volt az, aki a gyerekek, főleg a hatéves Zsiga, instruálásában oroszlánrészt vállalt. „Kellett kitalálni trükköket – mesélte Hajdu -, Orsolya volt a főkolompos, ő súgta a szöveget a kanapé mögül, ő kötött háttéralkukat.” Mikor bokszkesztyűvel kellett a kisfiúnak lebunyóznia az édesapját, azt lelkesen csinálta.
A gyerekek képernyő-addikciójáról is beszélgettünk, és bár Hajdu szerint igaz, hogy nem Robinson Crusoe-t kell nevelni a gyerekből, mert nem tud majd abban a társadalomban élni, ami 15 év múlva lesz, mégis „van benne valami fájdalmasan szomorú, hogy a gyerek felkel, és zsupp, első dolga, hogy felnyitja a laptopot, és rá van tapadva”.
„Minden személyes, és minden fikció” – mondta Hajdu Szabolcs arra a kérdésünkre, mennyire a saját életüket írták bele a filmbe. A történet nagy része nem az ő életük, de helyzetek vannak hasonlóak: előfordul, hogy veszekedés közben elkezdik idézni a darab szövegét. Bár ő nem olyan visszafogott, mint a figura, akit a filmben játszik.
A Filmklub podcast adását megtalálja az iTuneson, letöltheti MP3 formátumban, vagy meghallgathatja az alábbi lejátszóban. A podcasthoz tartozó RSS-csatornát itt találja.