A Verdák 3-tól Vin Diesel is dobna egy hátast

Vágólapra másolva!

Nem volt szüksége a világnak egy újabb Verdák-filmre, de ha már elkészült, az első rész rajongói jól szórakozhatnak rajta. A Verdák 3 a fájdalmasra sikerült folytatást kikerülve, a 2006-os eredetiig nyúl vissza, hogy elmesélje a versenyzésből kiöregedett Villám McQueen történetét. Az autóversenyek vannak olyan izgalmasak, hogy a film után leporoljuk a matchboxgyűjteményünket, és háromsávos versenypályát képzeljünk a szőnyegpadlóra.

Soós Tamás

Vágólapra másolva!

animációs film Verdák 3 Pixar Lou (kisfilm)

Villám McQueen megöregedett. Az a tizenpár év, amióta versenyzik, autóéletkorban bizony nem kevés. Bár még bírják a csapágyai a terhelést, a technológia egyszerűen túlhaladt rajta. Színre léptek korszerűbb és áramvonalasabb versenyautók, akik állva hagyják a pályán, és ez bizony megtépázza a sportkocsi egóját.

McQueen, aki nem tud belenyugodni abba, hogy eljárt felette az idő, az egyik versenyén végzetesnek tűnő balesetet szenved. Szinte a nulláról kell újrakezdenie mindent egy lelkes személyi edző segítségével, különben az új szponzora arra kötelezi, hogy hátralévő életében a róla elnevezett termékek, lökhárítók és ablaktisztítók reklámarca legyen.

Szórakoztató kikacsintás ez az alkotók részéről, hiszen a filmükre is ugyanez a kihívás vár: bebizonyítani, hogy többre is képes annál, mint hogy Villám McQueen arcával eladjon pár játékot, és önálló filmként is megállja a helyét. Nem is olyan egyszerű feladat ez, ha visszaemlékszünk, milyen csúfosan elbukott rajta a Verdák 2, amely James Bond-paródiaként gondolta újra az autóversenyzős rajzfilmet.

A Verdák folytatása kifejezetten erőltetettre sikerült, mert rosszul állt az autóknak a kémfilmes köntös, és túl sok terepet adtak Matukának, az egyszerű lelkű vontatókocsinak, akit egy újságíró találóan az animációs filmek Jar Jar Binksének nevezett, aki a gyermeteg poénokat erőlteti bele a Verdák-filmekbe.

De az az igazság, hogy már az első Verdák se épp az volt, amit vártunk. A Pixar mindig is eredeti és okos filmeket gyártott valamilyen szívmelengető tanulsággal, amit ugyan az öregek tiszteletéről szóló Verdák is leszállított, de megkapó és eszes történetre már nem futotta tőle. Nagyrészt közhelyekben gondolkodott, a rohanó városi élettel az idilli falusi létet állította szembe, és azt sóhajtotta lépten-nyomon, hogy régen bezzeg minden jobb volt. Arról nem is beszélve, hogy a nagyképű zseni története, aki megtanul négy kerékkel a földön járni, nem tartogatott túl sok meglepetést.

A Verdák 1-2 inkább a Pixar játékrészlegében okozott forradalmat, amit 2006-ban a stúdióval együtt felvásárolt a Disney, és sok évtizedes profizmusukkal gondoskodtak róla, hogy a Star Wars után az autós animációs filmből kerüljön ki a legjövedelmezőbb játéksoruk. A két film mozis bevételei (együtt kb. egymilliárd dollár) eltörpülnek ahhoz képest, amennyit a McQueen-mintás pólókkal, táskákkal, matchboxokkal és még vagy kétszázféle játékkal kerestek, szóval logikus üzleti döntés volt folytatni a szériát.

De egy hatalmas profittal kecsegtető üzleti tervből még nem lesz jó film, és a Pixar most is csak részben tudta megindokolni, miért volt szükséges folytatni az autóversenyzős filmet. Nem maradtunk volna le semmiről, ha nem készül el a Verdák 3, de ha már itt van, és beülünk rá a moziba, egész jól szórakozhatunk rajta, ha tetszett az első film. Az alkotók ugyanis igyekeznek elfeledtetni velünk a fájdalmas második részt, és a 2006-os eredeti hangulatát, stílusát, történetét próbálják feleleveníteni, csak kissé felpolírozva.

Megint egy autóverseny bevillanó képei indítják a filmet, és rögtön szembeötlővé válik, hogy a verseny képi világa kapott egy erős tuningot. A számítógépes animáció, becenevén a CGI rohamtempóban fejlődik, és az elmúlt tíz év minden processzornövekedése és grafikai finomodása látszik a vásznon. Vin Diesel, a Halálos iramban-széria sztárja is elsárgulna egy kicsit az irigységtől, ha meglátná, milyen vagányul néznek ki a Verdák 3 autós akciói.

Sajnos a film többi részét nem sikerült ilyen jól továbbfejleszteni a korábbiakhoz képest. A történet sok újdonságot nem tartalmaz,

a kötelező köröket futja, és az első Verdák iránti nosztalgiát táplálja.

Most is parkolópályára kerül Villám McQueen, miközben fel kell készülnie egy versenyre, csak Kipufogófürdő álmos kisvárosa helyett az új szponzor high tech edzőépületében.

Nem is nagyon áll másból a film, mint ebből a felkészülésből. Ebből a szempontból kétségkívül új hangot képvisel a Verdák 3 a filmtörténetben, mert alighanem ez az első olyan film, ami egy másfél órás tréningmontázsból áll. Csak most nem Rocky püföli a philadelphiai marhaoldalast a jégveremben, hanem Villám McQueen túráztatja a motorját a texasi salakpályákon.

Apropó, Texas: a tréninget egy idő után áthelyezik az említett amerikai államba, és ez a legjobb, ami a filmmel történhetett. A texasi roncsderbi ugyanis a franchise legemlékezetesebb jelenete, vicces, kreatív, és a maga módján ijesztő is egyben. És hát a vidéki öreg sportkocsik, na meg a bárban zenélő Bruce Springsteen cover band is feldobja a filmet a felnőtteknek szóló kikacsintásokkal.

Amikre szükség is van, mert egyébként egy pillanatra sem lehet kétségünk a felől, hogy a Pixar most elsősorban a kisebb korosztályhoz beszél, akik még előszeretettel matchboxoznak, és értékelni tudják az autós szóvicceket. Bár az erőltetett szócsavarások számából visszavettek az első részhez képest, a színvonal mit sem emelkedett, így ezt a részt sem úszhatjuk meg „Ko-csicsikálni” és „régi haverdám” szintű faviccek nélkül. Az angol szöveg is hasonló poénokkal dolgozik, de

a magyar fordítók valamiért úgy érzik, nem egy, de nem is kettő, hanem tíz lapáttal kell rápakolniuk az eredetire,

és minden mondatba elsütni egy olyan szóviccet, amik halmozásától a film végére kisül az agyunk.

Mindezzel együtt sem rossz film a Verdák 3, mert a tanulsága szimpatikus, és egy-két sikerült jelenet elviszi a hátán, csak hát ettől sokkal jobbat szoktunk meg a Pixartól.

Sajnos, úgy látszik, már náluk sem ciki biztos középszert gyártani.

Nem is olyan rég még az eredeti ötleteiről és a kikezdhetetlenül magas színvonaláról volt híres az animációs stúdió, amelynek legutóbbi filmjei egy-egy kivételtől – például a zseniális Agymanók-tól – eltekintve lassan, de biztosan csökkenő színvonalat mutatnak. És nem sok jóval kecsegtet a közeljövő sem, mert a mexikói folklór által inspirált, és a halottak világába kiránduló Cocó-t leszámítva csupa folytatással – Toy Story 4-gyel, A hihetetlen család 2-vel – készülnek.

Ha csak John Lasseter nem tud megint csodát csinálni, és összehozni minden idők legjobb negyedik részét a Toy Story-val (a harmadikkal ez sikerült), akkor bizony a Pixarnál is el kell gondolkodniuk rajta, hogy eljárt felettük az idő, és az egykori zseniális versenyzőnek át kell engednie a pályát a fiataloknak. Vagy kitalálni valami új trükköt, amivel visszakormányozzák magukat az élbolyba.

Bezzeg a kisfilmben van spiritusz

A Verdák 3 előtt vetített Lou című kisfilm azért visszaadja a reményt, hogy nincs még minden veszve, és ha a kötelező pénzszerzési köröket letudták, újra formába lendülhetnek a Pixar alkotói. Bájos és intelligens ez a kísérőfilm, amely egy társait terrorizáló óvodásról szól. Az erős kisfiú abban leli örömét, ha másokét elrontja: elveszi a játékaikat, vagy megdobálja őket focilabdával. Ám az egyik nap őt vicceli meg egy rejtélyes lény, ami az óvoda udvarán heverő tárgyakból áll össze, és azokra is esik szét, ha megdobják, mint Oogie Boogie a Karácsonyi lidércnyomás-ban.

A Lou a gyerekkori traumákról és a barátságról mond egy aranyos mesét, mely legmeghatóbb pillanatában egy olyan bevállalós fordulattal áll elő, amelyet az Agymanók-ban is megkönnyeztünk. Az imádnivaló kisfilm ráadásul technikailag is frappáns és profi, a varázslatos lény és az agresszív kisfiú kergetőzése olyan jó ritmusban pörög, és olyan ügyes vágásokkal dolgozik, amitől nemcsak izgalmas, de látványos is lesz a jelenet. Ha a Pixar nagyjátékfilmjei is ilyen ötletesek lennének, egy rossz szavunk sem lehetne.