A 46 éves rendezőnő az egyik leghíresebb hollywoodi dinasztiából származik. Apja Francis Ford Coppola, a Keresztapa-trilógia és az Apokalipsztis, most rendezője élő legenda, de rendez az édesanyja, Eleanor Coppola, a bátyja, Roman Coppola és az unokahúga, Gia Coppola is. Nicolas Cage és Jason Schwartzman pedig az unokatestvérei.
Színészi ambícióit korán letörték a Keresztapa III.-ban nyújtott alakítását ért negatív kritikák, és a karrierjét azóta is végigkísérik az "apuci kislánya" megjegyzések, noha rendezőként szinte azonnal megtalálta jellegzetes, egyedi stílusát.
Második filmjéért, az Elveszett jelentés-ért legjobb rendezői Oscar-díjra jelölték, és a legjobb forgatókönyvnek járó szobrot meg is nyerte. A Made in Hollywood (Somewhere) fődíjat nyert a velencei filmfesztiválon, a Marie Antoinette-et viszont kifütyülték Cannes-ban.
Tizenegy évvel később, a Csábítás-t most ismét a cannes-i versenyprogramban mutatták be és szinte egyöntetű kritikai dicséret övezte, Sofia pedig mindössze a második nő a fesztivál hetvenéves történelme során, aki elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.
A cannes-i bemutató előtti napon, kilenc másik nemzetközi újságíró társaságában adott interjút a Filmklubnak Sofia Coppola.
Nemcsak hogy az édesapja egy rendezőlegenda, de tavaly az édesanyja is rendezett egy filmet (Paris Can Wait, Alec Baldwin és Diane Lane főszereplésével – a szerk.). Milyen érzés egy ilyen rendeződinasztiában élni?
Nagyon izgalmas periódus ez az egész családnak, mert anyu rengeteget dolgozott, hogy elkészítse a filmjét és végül egy olyan személyes munkát tett le az asztalra, amilyet nézőként ő és a barátai megnéznének. Számomra pedig eszméletlen menő és inspiráló, hogy az anyám nyolcvanévesen fogta magát, és rendezett egy filmet.
Családon belül mennyire osztják meg egymással az ötleteket, mennyire vonják be egymást a munkába?
Roman, a bátyám producerként segít, és mindig megmutatom neki a terveimet már forgatókönyv-fázisban. Szokott tanácsokat adni, és értékelem az ötleteit. Az apámnak a Csábítás forgatókönyvét csak akkor mutattam meg, amikor már elkészült. Tartottam tőle, hogy mit fog gondolni, de szerencsére imádta, és nagyon bátorított.
Mi keltette fel az érdeklődését ezzel a történettel, illetve az eredeti filmmel kapcsolatban?
Anne Ross, a látványtervezőm, aki a Csábítás producere is lett, hívta fel a figyelmemet az eredeti filmre (az 1971-es, Clint Eastwood főszereplésével készült film magyar címe A tizedes háreme – a szerk.) és ő mondta, hogy jó lenne egy modernebb, női szempontból készült változat.
Az első reakcióm rögtön az volt, hogy sosem készítenék remake-et más filmjéből, de utána megnéztem, és elkezdett motoszkálni a fejemben a gondolat. Más volt, mint amire számítottam, és rengeteg gondolatot indított el bennem. Egy nőkkel teli házról szól, de az oda betoppanó férfi szemszögéből. Elolvastam a könyvet, ami viszont a nők szemszögéből íródott, és ez egy sokkal érdekesebb kihívásnak tűnt. Innentől már nem remake-ként gondoltam az egészre, hanem inkább egyfajta iker filmre, ami megmutatja a másik oldalt.
Meglátta benne azonnal a párhuzamokat az első filmjével, az Öngyilkos szüzekkel is?
Igen, emlékeztetett rá. Egyrészt az alaphelyzet, a nők közössége, valamint a bezártság, és hogy az mit hoz ki belőlük. De nem csak nekem jutott eszembe a párhuzam, mert pont nemrég kaptam egy e-mailt Jeffrey Eugenidestől, aki az Öngyilkos szüzek regényt írta. Hallotta, hogy ezen a projekten dolgozom, és lelkendezett, hogy mennyire szerette az eredeti filmet, és ő is sokszor gondolt a hasonlóságokra. Szóval bizonyos szempontból érzek némi visszatérést ahhoz a világhoz, de egy sokkal sötétebb hangulattal.
És közös a két filmben Kirsten Dunst jelenléte, akit akkor ön rendezett az első felnőtt szerepében. Hogyan változott azóta a kapcsolatuk?
16 éves volt, amikor először együtt forgattunk. Utána mindig kapcsolatban maradtunk, közel állunk egymáshoz, és csodás volt látni, ahogy felnőtt. Most éppen azt tervezi, hogy ő is rendezni fog, nagyon tehetséges, okos nő, akivel bármikor szívesen dolgoznék újra.
Ez a harmadik közös filmjük, Elle Fanninggel pedig a második, rögtön a már kipróbált színésznőire gondol egy-egy új szerep kapcsán?
Nagyon szeretem őket emberként és színészként is. Remekül kijövünk, így öröm velük a közös munka. Ráadásul most jó móka volt teljesen más szerepekben viszontlátni őket. Kirsten például sosem alakított még ennyire elnyomott, csendes figurát, és már eleve izgatott, hogy elképzeljem őt Edwina bőrében.
Elle pedig 11 éves volt, amikor legutóbb együtt forgattunk, most pedig kész nő, aki ebben a szerepben maximálisan beveti a nőiességét. Külön kihívás volt, hogy a valódi személyiségétől nem is lehetne távolabb ez a végzetes kacérság.
Őket lényegében ön fedezte fel, de hogyan választotta ki Nicole Kidmant és Colin Farrellt a főszerepekre? Ők mindketten sokoldalú sztárok, akiket már rengeteg különböző műfajban láthattunk, ráadásul épp tegnap mutatták be itt Cannes-ban egy másik közös filmjüket (Egy szent szarvas meggyilkolása), ami messze nem ilyen érzéki, sőt.
Még nem láttam az Egy szent szarvas meggyilkolásá-t, de alig várom, hogy megnézhessem. Nicole-t mindig is nagyon kedveltem, és reménykedtem, hogy lesz lehetőségünk együtt dolgozni. Csodálatos színésznő, és imádom a kicsit morbid humorát. Tudtam, hogy az ő előadásában még a melodráma is mindenki számára átérezhető lesz. Szóval hamar megvoltak a női főszereplők, és csak egy olyan fickóra volt szükségünk, aki képes ezekhez a csodálatos nőkhöz felérni. Valaki, aki a tizenkét éves bakfisok szemében ugyanannyira ellenállhatatlan, mint a felnőtt nők számára, de egyben bonyolult és ellentmondásos karakter is.
Colinban mindez megvan; sármos, karizmatikus, de egy kicsit veszélyes is. Ráadásul az eredeti regényben a férfi ír származású, és egy pluszréteget ad hozzá az egzotikumához, hogy külföldi. Egyébként pedig fontos volt számomra a kontraszt, hogy itt van egy sötét, szőrös férfi a hófehér, tiszta szűzlányok ellen, és belerondít a kis tiszta selyem-csipke világukba.
Colin egyébként vette a poént, hogy fejükre állítottuk a nemi sztereotípiákat, és ő cseppen bele egy női társaságba, ahol a vágy tárgya válik belőle. Általában ez fordítva szokott történni a filmekben. Amikor nekivetkőzött a kertészkedős jelenethez, rengeteget nevettünk, hogy majd csinálunk egy szexi naptárt a félmeztelen képeivel. Csak egy igazi férfi képes poént csinálni a férfiasságából.
Nagyon fontos és különleges összetevője a filmnek a jellegzetes déli hangulat. Mennyire volt nehéz megteremteni ezt a hangulatot?
Felmerült, hogy áthelyezzük időben vagy térben máshova, de engem vonzott a kihívás, és elképesztően egzotikusnak találtam az amerikai déli vidéket. Mára már rengeteg dolog megváltozott, de akkoriban nagyon jellegzetesek voltak a szokások, manírok és az akcentus. A főhősnőket pedig úgy nevelték, hogy mosolyogva kiszolgálják a férfiakat, számomra ez egy véglete a kultúránknak. A polgárháború idején pedig hirtelen elfogytak a férfiak, ezért dilemmát okozott nekik, hogy a férfi vagy a női viselkedési mintát kövessék különböző helyzetekben.
Szándékosan egy meseszerű világot akart teremteni a díszletekkel és az egyre sötétebbre forduló gótikus hangulattal?
Vonzott a déli gótikus zsáner, ráadásul sosem forgattam semmi hasonlót. A díszlet és a fényképezés szempontjából kihívás volt megteremteni ezt a hangulatot, de úgy gondoltam, hogy a férfi főhős szemszögéből érdekes lesz, hogy becsöppen egy ilyen nőies mesevilágba, ami utána a film második felében rémálomszerűvé változik.
Ebben a hangulatteremtésben nagy szerepe volt a kapuknak, a gyertyatartóknak és annak, hogy milyen szögből veszi mindezt a kamera. Még a képaránnyal is fokozni akartuk a klausztrofób hatást, hogy valóban úgy érződjön, mintha a ház fogságában lennének mindannyian.
Az eredetin kívül milyen filmek hatottak önre, különösen az említett déli gótikus zsáneren belül?
Inkább festmények, fényképek, különösen portrék inspiráltak, de megnéztük például Polanskitól az Egy tiszta nő-t az operatőrömmel, Philippe Le Sourddal, aki egy igazi művész, imádtam vele dolgozni.
A férje (Thomas Mars, a Phoenix együttes énekese – a szerk.) most is közreműködött a filmzenében?
Igen, ő volt a zeneszerző. Nagyon minimalista zenét akartam és a Phoenixnek lényegében szabad kezet adhattam. Az ötletük volt az is, hogy felhasználják a zenében Monteverditől a Magnificat-ot.
Nem gondolt arra, hogy itt is olyan zenei anakronizmust alkalmazzon, mint a Marie Antoinette-ben?
Nem, az a film teljesen más volt, ott nagyon fontos volt a popos hangulat, a tinédzserek világa. Most hű akartam lenni a korhoz és inkább kicsit naturalistább irányba menni, valamint a szexuális feszültségre koncentrálni. A modern zenék csak elvonták volna erről a figyelmet és megtörték volna a gótikus atmoszférát.
Don Siegel eredetijéhez képest kihagyta a rabszolga, illetve Martha bátyjának a karakterét és talán kevésbé morbid is a film. Hogyan döntött ezekről a változtatásokról?
A rabszolgaság témája annyira nagy falatnak tűnt és elvitte volna egy olyan irányba a filmet, amit nem akartam, ezért már korai fázisban eldöntöttem, hogy kihagyom a karaktert. Engem a nők és a férfiak közötti hatalom-dinamika érdekelt és ezért rájuk akartam koncentrálni.
Hasonlóan éreztem a vérfertőzés szállal kapcsolatban is, nem tetszett és nem akartam ebbe az irányba menni. Az érdekelt, hogy el vannak vágva a világtól, de ettől még nem akartam Marthából őrültet csinálni, hanem fontos volt, hogy lehessen velük azonosulni.
A katonával kapcsolatban pedig a pedofíliát is kihagyta.
Igen, nem akartam ilyesmit a filmemben, elvégre ez az én verzióm.
Felbőszítette ez az eredeti filmmel kapcsolatban?
Az túlzás, de az egész filmtervvel kapcsolatban az érdekelt, hogy mennyire lenne más a nők nézőpontjából. Úgy éreztem, hogy megérdemlik, hogy lássuk az ő oldalukat is. Ráadásul a nők gyakran szavak nélkül, csak a pillantásaikkal kommunikálnak, valamint a nők között mindig van kimondatlanul is egyfajta hierarchia, számomra ez az érdekes ebben a történetben. A férfiak és nők közti hatalmi dinamika pedig nagyon is releváns téma napjainkban.
Egyébként nem is néztem meg többet A tizedes háremé-t, de júniusban tartunk majd egy dupla vetítést Quentin Tarantino mozijában, a New Beverly Theatre-ben, ami biztos nagyon érdekes lesz és felvet majd egy csomó izgalmas kérdést, párhuzamot.
Érez nyomást a cannes-i premierrel kapcsolatban azután, hogy a korábbi filmjeit hogy fogadták itt?
Persze, izgatott vagyok, mindig kicsit félelmetes először megmutatni a közönségnek a filmedet. A színészek és én is most fogjuk először látni a hangvágás után, ráadásul a Lumière terem az egyik legjobb mozi a világon. A verseny részén még egyáltalán nem gondolkodtam, csak örülök, hogy egyáltalán egy ilyen mezőnyben gondoltak ránk.
Clint Eastwood is épp itt van a fesztiválon. Kíváncsi a véleményére?
Direkt meghívtam, de sajnos addigra már elmegy Cannes-ból. Persze remélem, hogy majd megnézi.