Az elveszett mozgókép, ami miatt április 30-án ünnepeljük a magyar film napját

Képeslap A táncz jelenetéből

1901. április 30-án mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezte A táncz-ot. A Filmalap kezdeményezésére ezentúl minden év április 30-án erre a jeles eseményre is emlékezve ünnepeljük meg a magyar film napját. A Pekár Gyula ismeretterjesztő előadásához készített mozgóképes illusztráció kópiái sajnos nem maradtak meg az utókornak, csupán a képeiből készített képeslapok és a korabeli újságokban megjelent fotók alapján lehet elképzelésünk arról, milyen is lehetett az első, tudatosan rendezett magyar filmalkotás képi világa.

Nagy szomorúsága a magyar film- és kultúrtörténetnek, hogy az első, tudatosan megalkotott hazai mozgóképből egyetlen példány sem maradt az utókor számára. Bár már a film születése (1895 december: a Lumière testvérek első vetítése Párizsban) után nem sokkal Magyarországon is hódítani kezdett a mozgókép, az első időkben a filmek csak egyes események megörökítésére szolgáltak, amelyeket aztán a mozgó kép varázslatára kíváncsi közönségnek, mint afféle különleges attrakciót lehetett bemutatni.

A magyarországi filmvetítések és a filmkészítés 1896-ban vette kezdetét, mintegy a millenniumi ünnepségek kezdetére.

Emlékezetes az első, Magyarországon készült filmfelvételek története: a millenniumi ünnepségek idején az első magyar hivatalos „mozgófényképész", Sziklai Zsigmond építész felvételt készített az ünnepségekről, és az Andrássy úti vetítőjében majdnem kisebb botrány tört ki, mert az egyik beállítás kissé felségsértőre sikerült: „levágta” ugyanis I. Ferenc József fejét.

Képeslap A táncz jelenetéből Forrás: Filmarchívum

Az öt évvel később forgatott A táncz ennél jóval tudatosabban készült. Nem csupán egyszerű „eseménydokumentálás" céljából született, hanem már komoly koncepciót követve, átgondolt felépítéssel és kiváló szereplőgárdával. Magyarország A táncz-cal az első filmgyártó országok között volt, ahol megjelent a tudatos filmkészítés, a cselekményvezetés igénye.

A tudatosságban nem kevés szerepe volt a tudományosságnak.

1900-ban az Uránia Tudományos Egyesület létrehozta az Uránia Magyar Tudományos Színházat, Oroszi Antal épp akkoriban tönkrement varázslatos, keleties hangulatú mulatójának épületében (a mai Uránia Nemzeti Filmszínház helyén, a budapesti Rákóczi úton), ahol a Magyar Tudományos Akadémia által életre hívott egyesület mozgóképekkel illusztrált tudományos előadásokat tartott.

Az Uránia Tudományos Egyesület célja tehát az volt, hogy a friss találmány, a mozgókép segítségével és „a tudományok és a művészet népszerűsítése révén” emelni tudja „a hazai közművelődés színvonalát”. Azaz, a magyar tudományos élet már a kezdetekkor kiváló lehetőséget látott a filmben.

A táncz plakátja Forrás: Filmarchívum

Az Uránia Tudományos Egyesület munkáját segítette Zsitkovszky Béla fényképész, tervező, operatőr és rendező, későbbi filmesek mestere, az egyik első mozgóképes tanító. A millenniumi ünnepségeken Matlekovics Sándor, az Uránia Tudományos Egyesület későbbi elnöke irányítása alatt az eseménysorozat optikai látványosságainak műszaki felügyelője volt, ekkor találkozott a Lumière fivérek kinematográfjával és mélyült el a mozgóképes rendszerek tanulmányozásában, ami odáig vezetett, hogy megalkotta saját kameráját, az első, magyar tervezésű filmfelvevőgépet, amellyel később A táncz-ot is rögzítette, az Uránia tetőteraszán. De ugyancsak ő rendezte be az első magyar filmlaboratóriumot, szintén az Urániában.

A táncz Forrás: Filmarchívum

A táncz három hónapon keresztül forgott, vagyis akkoriban rendhagyó módon hosszú ideig, de a hosszúsága is rendhagyó volt: csaknem félórányi terjedelemben 24 táncot elevenített fel, mintegy történeti sorrendben, s a megmaradt fényképek tanulsága alapján a kosztümök és a tánclépések autentikussága terén is mély tudományos kutatásokról árulkodott.

Ebben a tánctörténeti igényességben egyszerre játszott szerepet az ötletgazda Pekár Gyula, író, újságíró, politikus és az általa felkért zenetörténész, Kern Aurél. Azt nem tudni, hogy a rendkívül férfias Pekárnak (róla mintázta Stróbl Alajos az Arany János-szobor egyik mellékalakját, Toldi Miklóst) mekkora szerepe volt abban, hogy a korszak legnagyobb színházi és táncművészei (és kiváltképp művésznői) szerepet vállaltak az alkotásban.

De az az akkoriban a művészek által még világszinten lesajnált filmezés szempontjából egyedülálló, hogy olyan ünnepelt színházi sztárok és balerinák elevenítették fel a táncokat, mint Blaha Lujza, Márkus Emília, Pálmay Ilka, Fedák Sári, Hegedüs Gyula, Rózsa Miklós.

Rendhagyó ritkaság ez a tudományos és művészi igényesség akkoriban, nem csak Magyarországon, de az egész világon. Az újonnan született „vásári mutatványossággal” ekkoriban ugyanis nemigen „kompromittálták” magukat másutt jeles művészek, írók és tudományos szakemberek.

A magyar film már születésekor – a világ többi részével nagyjából időazonosságban – felmutatja azokat a sajátosságokat, melyek más országok kinematográfiájától mindvégig megkülönböztetik: az irodalom természetes jelenléte, jeles színpadi színészek midenkori közreműködése, tudósok, esztéták napjainkig megszakítatlan érdeklődése a film iránt

– írta Nemeskürty István Zsitkovszkyék alkotásáról a magyar film „regényében”, A képpé varázsolt idő című kötetében.

A táncz megszületése tehát a magyar filmtörténet szempontjából jelentős állomás volt: a film Magyarországon már a kezdetekkor „eljegyezte magát” az irodalommal, a színpadi művészettel és nem utolsósorban a tudománnyal.