A Filmalap által indított Inkubátor Programban olyan filmes diplomával rendelkező filmkészítők pályázhatnak első nagyjátékfilmjük gyártási és forgalmazási támogatására, akik még nem készítettek egész estés filmet. Nevezhetnek dokumentumfilm, animáció és fikciós filmtervvel is – a tíz döntőbe került forgatókönyv között így mindhárom megtalálható (azt külső szemmel nem lehet átlátni, hogy ezek mennyire versenyeznek egymással). A nyertes öt filmterv között feltűnően arányosan oszlanak el a dokumentum-, animációs és fikciós filmek, de hogy ez a véletlen műve, vagy ki lett számolva, milyen műfajból hánynak illik döntőbe kerülni (illetve nyerni), azt nem tudni.
Már csak azért sem, mert a közönség szavazata is számít,
és titok, hogy melyik terv a zsűri kedvence, és melyik a közönségé.
Az Inkubátor Program döntőseinek tervét végigpásztázva feltűnő hasonlóságokat, trendeket figyelhetünk meg. A fiatal filmesek úgy tűnik, sokkal inkább befelé fordulnak, zavarba ejtő személyesség jellemzi a filmterveket. Ezeket viszont meglepő profizmussal adták elő, ami minden bizonnyal annak köszönhető, hogy egy forgatókönyv-fejlesztési szakaszon átesve mindenkinek van már egy kész forgatókönyve.Láthatóan nem a világ történései, sokkal inkább a személyes indíttatás szüli a könyveket, vagy csak ebből sülnek ki a legjobb, legösszetettebb, legőszintébb darabok. Ennek következtében azonban a műfaji filmek sajnos méltatlanul háttérbe szorulnak. Magyarországon sok esetben talán még mindig azt gondoljuk, hogy az a jó rendező, aki jó drámát tud csinálni, és nem értékeljük megfelelően a jó vígjátékokat, akciófilmeket, horrorokat.
A nők kiszolgáltatottsága, az abuzív kapcsolatok, visszaélések nálunk is trendi téma, van bőven anyag, amit filmre lehet vinni. Ezt pedig kezdő filmesek létükre a feltörekvő nemzedék rendkívül éretten, jó oldaláról megragadva próbálja meg feldolgozni.
Ezzel együtt olyan fiatalokról beszélünk, akik több remek kis filmet elkészítettek már, fesztivál- és közönségsikerek vannak a hátuk mögött.
A filmterveket ismertetve nem csak az öt nyertesre koncentrálunk, mert az előző évet alapul véve könnyen lehet, hogy ha más úton is, de a többi tervből is lesz film. Mi legalábbis reméljük.
Talán a legszemélyesebb filmterv Haragonics Sára Szia Sári! című dokumentumfilmje, mely saját családjáról szól. Sára és öccse hét éve veszítette el édesanyját, ezzel együtt édesapjuk 30 év házasság után a feleségét, unokatestvére, pedig a pótmamáját hiányolja. A helyzetgyakorlatos dokumentumfilm a három férfi érzéseire, magányára koncentrál.
Hogyan próbál meg három különböző életkorú ember megküzdeni a hétköznapi nehézségeivel, miközben egy fontos személy hiányzik az életéből? A filmet mindeközben a Sárinak küldött üzenetek tartják össze.
Haragonics Sára filmje annyira intim hogy az ember, kezdetben szemérmesen azt érzi, hogy el kell fordulnia, mert nem rá tartozik ez a történet, de minél jobban megismeri a tervet, annál inkább megszereti a szereplőit, mosollyal az arcán várja, mi lesz ezekkel a srácokkal. A rendezőnő diplomafilmje, az SZFE-n készült Szembenézés is ezt a témát járja körül. Akkor sok visszajelzést kapott, hogy filmje milyen sokat segített másoknak feldolgozni a saját gyászukat.