Spanyolországban kapott fődíjat Bogdán Árpád filmje

Genezis
Vágólapra másolva!
Bogdán Árpád filmje, a Genezis nyerte a „Valencia holdja" fődíjat a Cinema Jove filmfesztiválon Spanyolországban. Dobos Tamás operatőrt a Genezis fényképezésért elismerő oklevéllel méltatta a nemzetközi szakmai zsűri. A spanyol nagyváros népszerű filmfesztiválját 33. alkalommal rendezték meg június utolsó hetében, a játékfilmek versenyébe mindössze tíz alkotás kapott meghívást.
Vágólapra másolva!

Bogdán Árpád (Boldog új élet, 2007) második mozifilmje, a Genezis a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, a főszerepekben Cseh Anna Marie (Fiatalság, A fény ösvényei), valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók. Az operatőr Dobos Tamás (Apaföld, Lágy eső), a zeneszerző Tarr Béla állandó alkotótársa, Víg Mihály, a vágó Politzer Péter (Before Dawn, Fehér tenyér).

A Genezis világpremierje februárban volt a Berlinalén.

Bogdán Árpád új filmje a Mirage Film és a FocusFox koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!