Origo: Azt mondta, csak körülbelül 250 music supervisor van az egész világon, amiből 50 dolgozik folyamatosan. Miért ilyen kevés?
Thomas Golubic: Először is, nehéz munka. Rövid ideig többen foglalkoznak ilyesmivel, de aztán kibuknak. Nagyon sokoldalúnak kell lenni: kreatívnak, szervezettnek, fontos a jó üzleti érzék és a kapcsolati háló. Másfelől nem keresünk igazán jól. Kevesen élnek meg ebből, ami nem nagyon bátorítja a többséget. Vagány melónak tartják, de amint rájönnek, hogy mennyire nehéz vele jól keresni, inkább váltanak.
Origo: Mozifilmekkel kezdte a pályáját, amilyen a Hurrikán, A pálya csúcsán, a Simpatico és Az utolsó gyémántrablás, de később tévére nyergelt át.
Thomas Golubic: Ez zeneszerzőkkel is így szokott lenni. Ők is mozifilmekkel kezdenek, mert az mindig rövid távú alkalmi munka. Amire alaposan fel tudunk készülni, és közben kitanuljuk a szakmát. A tévésorozatokon viszont nagyon gyorsan kell dolgozni, és addigra nagyon kell tudni a szakmát. Tévének dolgozni sokkal nagyobb kihívás: kisebb a büdzsé, szorosak a határidők, és rengeteg a munka. Egyszerre több epizódon kell dolgozni, és közben fejben tartani az egész sorozat, valamint azon belül az évad zeneiségét. De persze a nagyjátékfilmek nagyon különbözőek, úgyhogy az is izgalmas. Én azért is mentem a tévé felé, mert ott több lehetőség kínálkozott. A karrierem során a tévé egyébként is nagyon színvonalassá vált, a hollywoodi mozifilmek pedig, őszintén szólva, egyre kevésbé érdekesek. Amerikában ma a tévében kell keresni az igazán izgalmas történetmesélést. Music supervisorok számára pláne kevesebb lehetőséget jelent egy nagy hollywoodi blockbuster, és engem sem igazán érdekelnek. A hetvenes években sok jó amerikai film készül, de most hullámvölgyben vagyunk, szuperhősfilmek és franchise-ok dominálnak. Ezekhez keveset tudok hozzáadni. Persze üzleti döntés is volt, hogy a tévé felé mentem: onnan stabil bevétel jön, a filmekkel pedig nemcsak az a baj, hogy alkalmi munkák, hanem az is, hogy sokáig fejlesztik őket, aztán pedig vagy megvalósulnak, vagy nem, és gyakran csúsznak a forgatások. Ha van egy céged, és fizetned kell az alkalmazottakat, akkor kelleni fog a tévé.
Origo: Amikor olyan sorozatokon dolgozott, mint a Sírhant művek, a Walking Dead vagy a Breaking Bad, érezte, hogy óriási sikerük lesz?
Thomas Golubic: Általában fogalmunk sincs róla. A Walking Dead esetében sejtettük, mivel Frank Darabont nagy rendezőnek számított, és először készített tévésorozatot, egy szexi zombis projektet. A Breaking Bad esetében az első és a második évad végén biztosak voltunk benne, hogy el leszünk kaszálva. A harmadik évad közepén kezdtük érezni, hogy nyeregben vagyunk. A Sírhant művek-kel úgy voltunk, hogy miért nézne bárki is egy temetkezési vállalkozásról szóló sorozatot? Ez a két projekt egyáltalán nem volt biztonságos üzleti vállalkozás, de szerencsére mégis hoztak pénzt és elismerést. Dolgoztam egy Halt and Catch Fire című sorozaton is, amihez nagy reményeket fűztem. Szerintem az utóbbi két évtized egyik legjobbja, de alig nézte valaki. Aki rászánja az időt, imádni fogja, de nem volt hype körülötte, és sok jó sorozat elvész a bőség zavarában.
Origo: Rádiónál kezdte a karrierjét. Annak idején mi vonzotta a zenéhez?
Thomas Golubic: Megszállott zenerajongó voltam. Gyerekként az volt a szokásom, hogy 20 percet sétáltam egy buszig, onnan fél órát buszoztam a vasútállomásra, vonattal egy óra alatt értem be a városba, ahol órákon át boltocskáztam a lemezboltokban, és elköltöttem minden pénzemet. Imádtam felfedezni a zenészek pályáját, nyomozgatni utánuk. Furcsa erre visszagondolni ma, amikor csak előveszed a telefonodat, és bármit megtalálsz a neten. Követtem a kedvenc zenészeim pályáját, és így voltam a filmrendezőkkel is. Ha ennyire megszállott vagy, akkor jól teszed, ha utána ebből akarsz megélni.
Origo: Kik voltak a példaképei?
Thomas Golubic: Stanley Kubrick szerintem egyszerre volt minden idők legjobb rendezője és music supervisora is, nélküle biztosan máshogy alakult volna az életem. A zenészek közül David Bowie és a The Beatles voltak a legkísérletezőbbek. A 2000-es évek elején elektronikus zenét hallgattam, aztán megismerkedtem a hiphoppal, és ez a színtér a mai napig nagyon sokszínű és változékony, egyre több a tehetség. Legyen szó bármilyen könnyűzenei műfajról, szerintem ma sokkal több a jó előadó, mint régen. Sokan hisznek valamiféle aranykorban, amikor ott volt például a Rolling Stones, Bowie vagy a The Beatles, de akkoriban a közönség előtt kevesebb opció kínálkozott, ma viszont félpercenként cserélgetheted a dalokat Spotifyon. Persze a legnagyszerűbb művészek mindig figyelmet keltenek.
Origo: Hol hall manapság jó zenét filmekben vagy sorozatokban?
Thomas Golubic: Ami a filmeket illeti, Claire Denis munkáinak zenéi mindig érdekesek, ráadásul szerepelteti is a Tindersticks tagjait. De inkább tévében vagyok otthon. Ott van például a Killing Eve című sorozat, amiben nagyon dinamikusan használják a zenét. David Holmes a zeneszerző, és dalokat is készít hozzá.
Origo: Milyen manapság az élete?
Thomas Golubic: A cégemmel több sorozaton dolgozunk egyszerre: ilyen a Breaking Bad előzménye, a Better Call Saul, a Sneaky Pete Bryan Cranstonnal, a SEAL Team, a Grace and Frankie és a The Tick. Ritkán tartok előadásokat és workshopokat, például Svédországban volt nemrég egy szemináriumom a Better Call Saul-ról, arra fókuszálva, hogyan fejlődik Jimmy McGill Saul Goodmanné a négy évad alatt. Nálam ez a nyaralás, rendesre nincs időm, folyton dolgoznom kell, hogy fenntartsam a cégem.
Origo: Hogy csinálja, hogy nem ég ki?
Thomas Golubic: Idén eljegyeztem a barátnőmet, és sokat segít, hogy van partnerem, akivel törődnöm kell. Azért kellett normálisabbá tennem az életem, hogy az övét se nehezítsem meg. Időben kell hazamennem este, egyszóval ésszerűbb életstílust vettem fel. Régebben az irodám is a lakásom volt, így több pénzem maradt embereket felvenni, de semmi magánéletem nem volt. Reggel gyorsan el kellett hajtanom a barátnőimet nyitás előtt, és ezt senki nem szereti. Nem akartam örökre szingli munkaalkoholista maradni, úgyhogy összehoztam egy irodát. Aztán mihelyst felszabadítottam egy kevés teret az életemben, rögtön sikerült is felépíteni egy közös életet. De továbbra is szeretem a munkámat, és így nem merít ki annyira.