A harmadik rész valószínűleg az utolsó filmje Dean DeBlois-nak, aki a forgatókönyvet jegyzi és az animációt rendezte. Fogatlan, az éjfúria sárkány és Hablaty, az ifjú viking barátságát ismét próbára tevő film a sorozat legjobb bemutató hétvégi bevételét hozta, hiszen a 2010-ben mozikba került Így neveld a sárkányodat 43 millió dollár, a 2014-es második rész 49 millió dollár jegybevételt hozott bemutató hétvégéjén.
A Fox Alita: A harc angyala című akciómozija, amely a múlt hét végén a kasszasikerlistát vezette, 11,5 millió dolláros jegybevételével a második helyre csúszott vissza.
A Roger Rodriguez rendezésében James Cameron és Jon Landau produceri közreműködésével született mangaadaptáció 103 millió dollárt jegybevételt hozott külföldön, ezzel kilenc nap után a 170 millió dolláros költségvetésből készült film teljes bevétele elérte a 155 millió dollárt.
A kasszasikerlista harmadik helyét a Lego-kaland 2. foglalta el kilencmillió dolláros (6 milliárd forintos) jegyeladással. A Warner Bros filmjének összebevétele az észak-amerikai mozikban így már 84 millió dollár, míg a nemzetközi piacokon 117 millió dollár.