Ivan Passer cseh filmrendező a nevadai Renóban halt meg 86 éves korában – jelentette be a család egyik barátja.
Passer tagja volt annak a filmes nemzedéknek, amely létrehozta a cseh újhullámot az 1960-as években.
Forgatókönyvírója volt a Milos Forman rendezte Egy szöszi szerelme (1965) és Tűz van, babám (1967) című filmeknek.
Passer és Forman ugyanabba a bentlakásos középiskolába jártak Podebradyban a második világháború után, osztálytársuk volt a néhai cseh köztársasági elnök, Vacláv Havel is.
Csehszlovákia szovjet megszállása után távoztak az Egyesült Államokba. Passer hazájában csak egy filmet rendezett, az 1965-ben bemutatott Intim megvilágításban címűt. Öt évvel később, már Amerikában, a legeredetibb elsőfilmes rendező díját kapta az amerikai filmkritikusoktól.
Az Egyesült Államokban először egyetemeken tanított, majd színészkurzusokat szervezett. 1971-ben rendezte Győzelemre született című filmjét a fiatal Robert de Niro szereplésével. Tíz évvel később készítette el nagysikerű Cutter útja című filmjét Jeff Bridges és John Heard főszereplésével.
Az HBO számára 1992-ben készült Sztálin című filmje Robert Duvall főszereplésével három Golden Globe-díjat is kapott. És négy Primetime Emmy-díjat is nyert - az egyiket a nagy magyar operatőr, Zsigmond Vilmos kapta. A filmet egyébként részben Magyarországon forgatták.
Nomád című utolsó filmjét 2005-ben rendezte Passer Szergej Bodrov orosz rendezővel együtt Kazahsztánban. A filmet Golden Globe-ra jelölték.
Passer 2007-ben megkapta a Cseh Oroszlán-díjat a cseh filmművészethez való hozzájárulásáért.
2008-ban a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjjal tüntette ki.