Mifune Tosiró: A legnagyobb szamuráj

Szamurájlázadás (Mifune Tosiró)

Száz évvel ezelőtt, 1920. április 1-én született a legnagyobb japán mozisztár, Mifune Tosiró. Tizenhat filmet forgatott Kuroszava Akirával, ezek többsége az egyetemes filmművészet klasszikusa. Mifune erőteljes, egyszerűségében is érzelemgazdag jelenléte, öniróniával csillapított lobbanékonysága nem csupán a többi japán színész közül emelte ki:  A testőr (1961) és a Rőtszakállú (1965) című Kuroszava-filmekben nyújtott alakításaiért Mifune kétszer is átvehette a velencei filmfesztivál legjobb színésznek járó díját, A hét szamuráj-ért (1956) pedig a brit filmakadémia jelölte a legjobb idegen nyelvű színész kategóriájában.

Százéves lenne Mifune Tosiró, a japán, sőt, az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb hatású színésze. Ugyanakkor, noha több mint 150 filmben játszott, s ezek közül "csupán" 16-ot forgatott Kuroszava Akirával, Mifune pályafutásának legfontosabb állomása volt az emberség egyetemességének koncepciójával a nyugati filmszínházakat első japán rendezőként meghódító Kuroszavával való együttműködés. Az ő filmjeiben vált igazi színésszé, s tudta legjobban kibontakoztatni játékmódjának markáns kettősségét, a lehengerlő fizikai jelenlét és mély érzelmesség csak látszólag ellentmondásos párosát.

Kuroszava Akira és Mifune Tosiró a Rőtszakáll forgatásán Forrás: AFP

Ha Kuroszava Akira volt a "legeurópaibb" japán rendező (akinek a japán és a nyugati kultúra ötvözéséből született "nyugatos keleti" filmjei olyan rendező nagyságokat ihlettek meg, mint Ingmar Bergman, Andrej Tarkovszkij, Federico Fellini, Stanley Kubrick, George Lucas vagy Sergio Leone), akkor Mifune Tosiró volt a "legeurópaibb" japán színész. Nem csupán azért, mert megnyerő fizikai adottságai, férfias arcvonásai miatt az 1950-60-as években az ázsiai filmekhez kevésbé szokott nyugati néző számára is jól felismerhető volt, de mert kirobbanóan hiteles alakításaival univerzálisan értelmezhetővé tette például a jellegzetesen japán szamuráj archetípusát, sőt, annak számos vonását mintegy átvándoroltatta a nemzetközi filmművészetbe.

A testőr (Mifune Tosiró) Forrás: AFP

Kuroszavával forgatott filmjeinél kiváltképp szembetűnő: Mifune akkor volt igazán elemében, ha kívülállókat kelthetett életre. A teljesség igénye nélkül: első közös alkotásukban, a jakuzafilmek alapjait lerakó A részeg angyal-ban (1948) jobb sorsra való tüdőbeteg gengszter; az igazság viszonylagosságát forradalmi elbeszélésmóddal ábrázoló A vihar kapujában-ban (1950) erőszakkal és gyilkossággal vádolt rabló; A hét szamuráj-ban (1954) alacsonyabb kasztból származó, temperamentumos harcos, aki rátermettségével bizonyítja: helye van a falut haramiáktól védő szamurájok között; A testőr-ben (1961) öntörvényű, ellenfeleit egymás ellen kijátszó rónin (bukott, gazdátlan szamuráj).

A részeg angyal (Mifune Tosiró és Jamamoto Reiszaburo) Forrás: AFP

Mifune maga is kívülállónak számított: kívülről érkezett a színművészetbe. Az első világháború után japán megszállás alatt álló Kínában született, s csak 1946-ban költözött a szigetországba. Mivel kamaszkorában már fényképész apja mellett dolgozott, s a második világháborúban a Japán Császári Légierőnél légifotósként szolgált, jelentkezett a tokiói Tóhó filmstúdió fotóművészeti osztályán, s operatőr-asszisztensként kezdett dolgozni – nem sokkal később behívták az épp új arcokat kereső stúdió tehetségkutatójába, amelyre kollégái Mifune tudta nélkül nevezték be.

Ginrei no hate (Mifune Tosiró) Forrás: AFP

A próbafelvételen haragot kellett eljátszania, amihez világháborús élményeit hívta segítségül. S bár a zsűri túlságosan nyersnek, lobbanékonynak és kezelhetetlennek találta, a döntnökök elnöke, Jamamoto Kadzsiró felfigyelt Mifune ösztönös tehetségére, és Tanigucsi Szenkicsi figyelmébe ajánlotta, akitől Mifune megkapta első szerepét, menekülő bankrablót alakított a Ginrei no hate (1947) című bűnügyi drámában. A film forgatókönyvét Kuroszava írta, s ugyancsak játszott benne Simura Takasi, Kuroszava legtöbbet foglalkoztatott színésze is, A részeg angyal címszereplő orvosa, a harcosok vezetője A hét szamuráj-ban.

Olyan tehetséggel volt megáldva, amilyennel nem találkoztam korábban a japán film világában. Mindenekelőtt a gyorsasága volt meglepő, amellyel kifejezte magát. Egy átlagos japán színésznek hozzá képest háromszor annyi felvételre volt szüksége, hogy elérje a kívánt hatást. Mozdulatainak sebessége olyan volt, hogy egy egyszerű színésznek három különböző mozdulatra volt szüksége, hogy ugyanazt kifejezze. Közvetlenül, merészen dolgozott, az időzítéshez való érzéke a legélesebb volt, amit valaha japán színésztől tapasztaltam. Ám a tempója ellenére meglepően kifinomult érzékenységgel bírt

– jellemezte Kuroszava Mifune összetett színészi képességeit.

A hét szamuráj (Mifune Tosiró és Mijagucsi Szeidzsi) Forrás: AFP

Mifune legtöbbször ösztönből, ugyanakkor szigorú intellektuális önkontrollal játszott – mély beleéléssel, már akkor, amikor a method acting filmszínészetet forradalmasító módszertana még csak a Csendes-óceán túlpartján kezdett kibontakozni.

Tapasztalatlan és képzetlen színészként állt a kamerák elé 1947-ben, s már korai Kuroszava-filmjeiben érezhető tehetségének ereje (A részeg angyal mellett az 1949-es Néma párbaj és Veszett kutya, valamint az 1950-es Botrány). A vihar kapujában (Kuroszava nyolcadik filmjében) törvényen kívüli, állatias embereként pedig már első tökéletes, az egyetemes filmművészet feledhetetlen alakítását nyújtotta.

A vihar kapujában (Mori Maszajuki és Mifune Tosiró) Forrás: AFP

S ugyanilyen elemi erővel formálta meg szerepeit további 11 Kuroszava-filmben: A félkegyelmű-ben (1951), A hét szamuráj-ban, az Egy lény feljegyzései-ben (1955), az Éjjeli menedékhely-ben (1957), A véres trón-ban (1957), a Rejtett erőd-ben (1958), A gonosz jól alszik-ban (1960), A testőr-ben és folytatásában, a Szandzsuró-ban (1962), a Menny és pokol-ban (1963) és a Rőtszakállú-ban (1965).

A Rőtszakállú hosszúra nyúlt, csaknem két évig tartó forgatása alatt megromlott Mifune és Kuroszava kölcsönösen gyümölcsöző munkakapcsolata. Bár a valódi okokról egyikük sem beszélt nyílvánosan, a legvalószínűbb teória, hogy mivel Mifune a filmhez növesztett szakálla miatt nem tudott más filmekben játszani, és ezért a forgatás végére nehéz anyagi helyzetbe került, megharagudott az ezúttal kifejezetten lassan és aprólékosan dolgozó Kuroszavára.

Mindenesetre többet nem dolgoztak együtt – sokak szerint Kuroszava kreatív pauzájához és öngyilkossági kísérletéhez Mifune távozása is vezetett. Kuroszava öt évig nem forgatott, majd első színes filmje, a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt Dodeszukaden (1970) kedvezőtlen hazai fogadtatása után teljesen összeomlott.

Rőtszakáll Forrás: AFP

Mifune ezzel szemben hamar talpra állt, és Japán legnépszerűbb színészeként a tengerentúlon is munkát kapott. Ugyanakkor nyugatos színjátszása elsősorban Kuroszava alkotásaiban érhető tetten. Már korábban, az olyan magasan jegyzett filmjeiben, mint az Oharu élete (az 1952-es filmet a japán filmművészet egyik megtelemtője, Mizogucsi Kendzsi rendezte), A riksakuli (1958, r.: Inagaki Hirosi) vagy a Szamuráj-trilógia (1954-56, r.: Inagaki Hirosi) Mifune, alakításait illetően is, meglehetősen ázsiai színész. Hazáján kívül forgatott alkotásaiban pedig kifejezetten egzotikus elem – még akkor is, ha a hitelesség miatt osztották rá szerepét, mint Jack Smight az 1976-os Midway-ben, amelyben a Pearl Harbor elleni támadást megtervező Jamamoto Iszorokut alakította (a tengernagyot korábban két japán filmben is eljátszotta, de japán tengeralattjáró-parancsnokot alakít Steven Spielberg 1979-es Meztelenek és bolondok-jában is). Egyedül az Oscar-jelölt A fontos ember (1962, r: Ismael Rodríguez) Ánimas Trujanojaként olvad a falusiak közé, legalábbis hihetően játssza el a mexikói indiánt.

A fontos ember (Flor Silvestre és Mifune Tosiró) Forrás: AFP

Mégis, Kuroszava – az egyetemes gondolat jegyében japán filmjeihez sokszor az európai klasszikus irodalmat, az amerikai filléres krimiket és tömegfilmeket (főleg John Ford westernjeit) segítségül hívó, rendezők generációira elemi hatást gyakorló – alkotásaihoz hasonlóan, Mifune alakja is kölcsönhatásba lépett a világ filmművészetével. És nem csupán a Rogelio Barriga Rivas regényéből készült erkölcsi tanmesében, A fontos ember-ben, amelyben lehengerlően alakítja a semmirekellő hedonistát.

John Boorman Pokol a Csendes-óceánon című 1968-as pacifista szemléletű, második világháborús drámájában lakatlan szigeten vesztegelő japán katona, aki belebotlik egy amerikai pilótába (Lee Marvin). A két "hajótörött" lassacskán túllép a háborús ellenségeskedésen, és megértik, hogy a túléléshez szükség van a másikra. Sőt. Boorman meglehetősen kuroszavai gondolatot, az emberség egyetemes eszméjét közvetíti, az emberi kapcsolatok, a kommunikáció nélkülözhetetlenségét hangsúlyozva – mindezt úgy, hogy a másfél órát parádés játékkal kitöltő két színész szigorúan saját anyanyelvén szólal meg, s nagy szerephez jut a hanglejtés, a gesztusok, a legelemibb kommunikációs kifejezési eszközök.

Pokol a Csendes-óceánon (Lee Marvin és Mifune Tosiró) Forrás: AFP

Boorman mellett egy másik brit rendező, Terence Young is igyekezett maradéktalanul kiaknázni Mifune képességeit. A Vörös nap (1971) című westerben három mítosz hőse ad egymásnak randevút: a vadnyugati fegyverforgató (Charles Bronson), a gengszter (Alain Delon) és a szamuráj (Mifune Tosiro). Az italowesternek mocskossága áll itt szemben a bushido állhatatos filozófiájával. Charles Bronson a faragatlan, de összetett jellemű vadnyugati (anti)hős, Alain Delon az ebben a figurában gyökerező, de már a szeszcsempészek romlottságát idéző gengszter, Mifune pedig a tájidegen, mégis a western hőskorát idéző tiszta jellemű harcos. Young ütközteti az új romlottságát a régi tisztasággal, mintegy leleplezve a műfaj erkölcsi elkorcsosulását – ugyanis kiderül, a szamuráj az igazi vadnyugati hős, ő képviseli azokat a belső erényeket és szigorú erkölcsi törvényeket, amelyeket a klasszikus western a párbajhősnek tulajdonított.

A Vörös nap három filmes mítoszának randevúja más szempontból is izgalmas. Charles Bronson szerepelt A hét szamuráj amerikai változatában, A hét mesterlövész-ben (1960, r: John Sturges), sőt, az általa életre keltett figura egy kis része a Mifune által eljátszott Kikucsijo alakjából származik (a nagyobb, jobban felismerhető részt Horst Buchholz játszotta el). Alain Delon pedig magányos, a bushido szerint élő bérgyilkost alakított Jean-Pierre Melville A szamuráj (1967) című neo-noirjában. S ha nehéz is kimutatni az összefüggéseket, Melville bevallottan rajongott Kuroszava csambaráiért (japán szamurájfilm), amelyekben Mifune tökéletesre csiszolta a "kóbor hős" archetípusát.

A Vörös nap-ban tehát, ha úgy tetszik, Mifune elégtételt vett az imposztorokon. De leginkább: az egymást kölcsönösen gazdagító keleti és nyugati filmkultúra összesimulása vált nyilvánvalóvá.

A testőr Forrás: AFP

Delon, Bronson, Buchholz – csak három nyugati színész, akinek köze van Mifune szerepeihez. De sokkal többen vannak, elég három Kuroszava-remake-et felsorolni: Paul Newman A vihar kapujában nyomán készült Az erőszak-ban (1964, r.: Martin Ritt), Franco Nero A testőr ihlette Djangó-ban (1966, r.: Sergio Corbucci), s leginkább: Clint Eastwood a szintén A testőr-t újrahasznosító Sergio Leone westernben, az Egy maréknyi dollárért-ban (1964). Eastwood egyenesen a Kuroszava-film miatt mondott igent Leone invitálására – alakításában pedig nagyban hagyatkozott Mifune "sorvezetőjére", s nem csak Leone italowesternjeiben.

Kuroszavához hasonlóan tehát, Mifune közvetlenül és közvetve is hatást gyakorolt az egyetemes filmvilágra. Pályafutásának utolsó szakaszában, a nyolcvanas-kilencvenes években egyaránt szerepelt népszerű történelmi (ám Kuroszava bíráltata szerint: történelmietlen) minisorozatban (Sógun, 1980; r.: Jerry London), amerikai akciófilmben (A szamurájkard, 1982; r.: John Frankenheimer), kanadai kalandfilmben (Jacques Dorfmann A farkas árnyéka c. 1992-es filmjében ismét indiánt alakít) és japán drámákban (Tora-san Északra megy, 1987, r.: Jamada Jodzsi; Óceán hozott, 1994, r.: Kajo Hatta).

Kuroszavával 1993-ban, Honda Isiró temetésén békültek ki, de már nem futotta erejükből egy újabb közös filmre. Kuroszava 1998. szeptember 6-án, Mifune fél évvel korábban, 1997. december 24-én (77 éves korában) halt meg. Csaknem húsz évvel később csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek sétányán – mintegy elismerve művészetének, kiváltképp A testőr óriási hatását az amerikai filmekre. Ami csak akkor lett volna még nyilvánvalóbb, ha nem mond nemet George Lucas kérésére, aki Darth Vader és Obi-Wan Kenobi szerepére is kiszemelte. Merthogy a látványos szuperprodukcióknak új utat mutató Csillagok háborújá-t (1977) – egyebek mellett – egy Kuroszava–Mifune-film, a Rejtett erőd ihlette.