Mijazaki Hajao életművét dolgozza fel az amerikai filmakadémia múzeumának első kiállítása

Sen to Chihiro no kamikakushi, Spirited Away, Chihiro Szellemországban
Chihiro szellemországban
Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjas japán animációs mester, Mijazaki Hajao életműve előtt tiszteleg a tavasszal Los Angelesben megnyíló filmakadémiai múzeum első időszaki kiállítása - számolt be a Variety.com.
Vágólapra másolva!

A tárlatot a filmmúzeum Marilyn és Jeffrey Katzenbergről elnevezett galériájában rendezik be.

A kiállítás 2021. április 30-tól látogatható, a múzeum hivatalos megnyitását követően. A kiállítás a híres japán animációs műhelyt, a Ghibli Stúdiót alapító animációs filmrendező hat évtizedes pályafutását mutatja be. Ez lesz a japán művész alkotásainak első retrospektív kiállítása Észak-Amerikában.


Bill Kramer, a filmakadémia múzeumának igazgatója hangsúlyozta, hogy a világhírű mester pályafutásának bemutatásával méltó módon indítják az intézmény működését, és egyúttal jelzik a múzeum globális hatókörét.

A kiállítást több mint 300 relikviával rendezték be,

és Mijazaki 11 animációs filmjét ismerheti meg a közönség, köztük a Chihiro szellemországban és A vándorló palota című alkotásait.

A tárlatot hét szekcióra osztják, ezek mindegyikét a mester egy-egy animációs témájának szentelik. A kiállítás kurátora a filmmúzeumban dolgozó Jessica Niebel és J. Raúl Guzmán. A tárlatot a Ghibli Stúdió közreműködésével szervezték.

- magyarázta Niebel.

- fűzte hozzá.

Mijazaki 2003-ban Oscar-díjat kapott a Chihiro szellemországban című rajzfilmjéért, és 2014-ben életművét is Oscar-díjjal ismerte el az amerikai filmakadémia.


A filmakadémia 28 ezer négyzetméteres Los Angeles-i mozgóképmúzeumában (Academy Museum of Motion Pictures), amit Renzo Piano olasz sztárépítész tervezett, vetítések, sztárokkal szervezett közönségtalálkozók és híres filmek kellékei is várják majd a filmrajongókat.

A filmmúzeum gyűjteménye több mint 12 millió fotót, 190 ezer filmet és videót, 80 ezer forgatókönyvet, 61 ezer posztert és 104 ezer filmes művészeti tárgyat tartalmaz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!