Megérkezett a Hab előzetese

Vágólapra másolva!
Megérkezett a Kerekes Vica és Mátray László főszereplésével készült romantikus vígjáték, a Hab előzetese. A filmnek korábban a forgatására is kilátogattunk. 
Vágólapra másolva!

Dóra (Kerekes Vica) cukrász, aki

A fiatal lánynak sürgősen pénzre van szüksége, hogy a csőd széléről visszarántsa szeretett cukrászdáját, azonban a hitelt csak családosok vehetik igénybe.


„A Hab egy klasszikus vígjátéki alapokra helyezett romantikus komédia, sok zenével, humorral és francia eleganciával. Olyan különleges, meseszerű látványvilágot terveztünk, ami miatt érdemes moziban, nagyvásznon megnézni. A filmben valós párkapcsolati helyzetek és archetipikus karakterek jelennek meg, így magukra ismerhetnek azok, akik nem mernek elköteleződni, vagy épp képtelenek elszakadni egy szerelemtől, de tükröt kapnak a már évek óta házasságban élők is. A Hab egyszerre humorosan szórakoztató, megható és elgondolkodtató élményt nyújt majd a nézők számára" – mondta Lakos Nóra, a film rendezője.

A filmben olyan színészek tűnnek fel még a mellékszerepekben, mint Kovács Lehel, Zsigmond Emőke, Elek Ferenc, Bányai Miklós, Láng Annamária, Pálfi Kata, Gyarmati Erik és Szikszai Rémusz.

A vígjátékot szeptember 10-től vetítik a mozik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!