Annak idején a Számkivetett forgatását pár hónapra le kellett állítania Robert Zemeckis rendezőnek, ami alatt a főszereplőt játszó Tom Hanksnek több kilótól meg kellett szabadulnia, illetve szakállat növesztenie, mivel a történet szerint éveket tölt el a lakatlan szigeten.
Ebben a három hónapos szünetben a rendező leforgatta a Temetetlen múlt-at, amit saját Hitchcock-filmjeként definiált, nem is véletlenül. Már az alapszituáció megidézi a suspense mesterének egyik legjobb filmjét, a Hátsó ablak-ot: Claire Spencer (Michelle Pfeiffer), a lánya kiköltözése után egyedül érzi magát otthonában, amin férje, Norman (Harrison Ford) a folyton túlórázó egyetemi professzor sem segít. Egyik nap felfigyel a szomszéd asszony (Miranda Otto) kétségbeesett sírásása, majd nem sokkal később a nő eltűnik, ráadásul a férj (James Remar) is elég gyanúsan viselkedik: egy viharos éjszaka közepén egy hatalmas csomagot tuszkul a kocsijába.
Mindezekkel az eseményekkel párhuzamosan pedig mintha szellem szállta volna meg a házat, aki olyan klasszikus elemekkel igyekszik Claire tudtára adni a jelenlétét, mint az ok nélkül kinyíló ajtók, a semmiből leesett tárgyak, de egy ponton túl már írásos üzeneteket is küld.
Ezzel viszont Zemeckis bevitt olyan elemeket a történetbe, amiket Hitchcock biztosan nem tett volna meg.
A továbbiakban a Temetetlen múlt-ról némileg spoileresen fogok írni. Az akkori közönség ugyanis már az előzetest látva előre tudta, mire megy ki a játék, pedig a kísértet kilétére csak a film utolsó félórájában derül fény. Ez a marketingfogás viszont nem idegen Zemeckistől, illetve filmjei forgalmazójától: a Számkivetett egyik traileréből is kiderül, mi a film vége.
Amitől igazán erős lesz a film, az a két főszereplő játéka, ami egy igazi macska-egér játékban csúcsosodik ki. Az első óra tele van félrevezetésekkel, főleg a szomszédokkal kapcsolatban, és maga Claire is bizonytalan lesz saját elmeállapotát illetően. Aztán a mellékszereplők folyamatosan elkopnak, míg csak egy házaspár marad, meg egy végzetes hiba, ami a szó szoros értelmében kísérti őket.
Harrison Ford és Michelle Pfeiffer is egyaránt remekel a szerepükben.
Ford mint a komor, kisebbségi komplexusokkal küzdő professzor, akiről azért lehet sejteni, hogy nem az igazi számára a háttérbe került, támogató férj szerepe. Pfeiffer pedig hosszú szőke hajával és kék szemével is megidézi Hitchcock filmjeinek hősnőit. A színénsznő kiválóan lavírozik az őrület határán álló, több traumát is elszenvedett háziasszony szerepében: végig azonosulni lehet vele, legyen szó a szomszéd utáni nyomozásról, a saját józan eszének megkérdőjelezéséről, vagy az általa addig biztonságosnak gondolt otthon széteséséről.
A természetfelettivel járó elemeket is jól építi fel Zemeckis: hiába ismerjük már őket, de pont annyiszor nyílik ki magától az a bizonyos ajtó, és jelenik meg egy oda nem illő alak a tükörben, amíg még le tudja kötni a nézőt. A figyelmet fokozatosan tereli a házaspár elsőre idillinek tűnő kapcsolatára, hogy aztán lecsupaszítja azt. Ez a két véglet, a nagyon is valós problémákra adott túlvilági válasz viszont sokakból visszatetszést keltett.
A Temetetlen múlt mindezekkel együtt egy végig feszült alkotás,
és egy-két logikai bukfencet leszámítva (miért pont akkor kezd el üzenni a kísértet Claire-nek, amikor?) következetesen halad múlt és jelen, élő és túlvilági, férj és feleség összecsapása felé.
És határozottan nem randifilm.