Marla Grayson (Rosamund Pike) jól menő vállalkozást vezet. Önmagukról gondoskodni képtelen idős embereknek biztosít lakhatást és ellátást. Igen ám, de a látszólag önzetlen gesztus mögött ott lappangnak az önös érdekek. Marla ugyanis kiforgatja vagyonukból a nyugdíjasokat, pénzé téve minden ingósságukat. Az üzlet virágzik, csakhogy antihősünk legújabb kiszemeltjének befolyásos barátai vannak, akik nem szeretnék, hogy az idős hölgy erre a sorsra jusson.
"Ha lenne egy tumorom, Marlának hívnám" – hangzik el a Harcosok klubja egyik jelenetében, a Fontos vagy nekem Marlája pedig valóban olyan az áldozatai számára, mint egy rosszindulatú daganat, amely a semmiből tűnik fel és az életet veszélyezteti. Szimpatizálni nem lehet vele, már csak a kisugárzása (műmosolya, tökéletes Kleopátra frizurája) kimondhatatlanul ellenszenvessé teszi, ugyanakkor harciassága, simlissége és stílusa érdekes jellemmé varázsolják.
Blakeson ügyesen építi fel a cselekményt, megismerteti velünk a főhőst és vállalkozását, a gondosan felépített rendszert, melyben akad bőven kapitalizmuskritika. Aztán érkezik a komolyabb, thrilleresebb szál, ahol már az élet a tét, a következményekkel pedig számolni kell. Marlát persze nem abból a fából faragták, aki egyhamar elengedi az aranytojást tojó tyúkját, más kérdés, hogy a fenyegetettség egy olyan mértékével kerül szembe, mellyel eddig jó eséllyel soha nem találkozott. Ebből a folyamatos adok-kapok játékból alakul ki a véresen komoly harc, ahol drukkolni talán senkinek nem lehet, de a cselekményben elmerülni viszont annál izgalmasabb. Mindkét fél sajátos módszereket alkalmaz, míg az „ártatlan" gondozó a bíróságot vezeti meg negédességével, addig a homályba burkolózó gengszterek nem félnek drasztikusabb eszközökhöz nyúlni.
Blakeson láthatóan igyekezett minden részletre odafigyelni, de rendre beleszalad elsősorban következetlenségekből fakadó hibákba. Gondolok itt arra, hogy egy orosz maffiafőnök hollétét játszi könnyedséggel felfedik, de az elbaltázott gyilkossági kísérletek is kissé erőltetettnek hatnak. A zárásra szerencsére visszatalál a helyes útra a film, s kicsit talán kiszámítható a végső lépés, mindenképp hatásos, kellően ironikus és frappáns. Ehhez a történethez, ilyen befejezés dukált.
Rosamund Pikeról a Holtodiglan óta tudjuk, hogy egyszerre képes csábító, irritáló, illetve félelmetes lenni, és most is hasonlóan változatos a színészi eszköztárja, jogos a Golden Globe jelölés. Peter Dinklage-nek szintén pazarul áll az ellentmondást nem tűrő maffiózó szerepe, noha ez Pike jutalomjátéka, ő is egy üde színfoltja a cselekménynek.
A Fontos vagy nekem stílusában nagyban emlékeztet az Éjjeli féreg-re. Dan Gilroy műve egy fokkal komorabb, kiforrottabb és komolyan vehetőbb, míg Blakeson alkotása jóval ponyvább és kevésbé összeszedett. Ennek ellenére egy végig remek tempót diktáló, szórakoztató élmény, ahol rémes emberek művelnek rémes dolgokat. A maga groteszk módján pedig pont ettől működik az összkép.