A Mátrix alkotói ezúttal a rossz tablettát vették be

Vágólapra másolva!

Keanu Reeves-nek és Carrie-Anne Moss-nak még mindig jól áll a fekete bőrkabát és a napszemüveg, és bár a Mátrix: Feltámadások felülmúlja a franchise korábbi folytatásait, sem látványvilágában, sem tartalmában nem szolgál újdonsággal. Az új rész tökéletes példája annak, miként válik egy egykori kapitalizmuskritika a kapitalizmus áldozatává.

Német Dániel

Vágólapra másolva!

sci-fi Keanu Reeves Carrie-Anne Moss Lana Wachowski Mátrix

A Mátrix egy egész generáció számára jelentette a csupa nagybetűs moziélményt, noha 1999-ben még nem is sejthettük, milyen látnoki erővel bír. Olyannyira, hogy már egyes tudósok sem tartják teljességgel elvetendő elméletnek, hogy mindannyian egy mesterséges intelligencia által kreált szimulációban élünk, de az egészen biztos, hogy a premier időpontjában még nem tudhattuk, hogy alig egy évtizeddel később a napjaink jelentős részét az interneten töltjük. Arról nem is szólva, hogy a számítógépes játékokban, virtuális valóságokban egyre élethűbb világokban barangolhatunk, azaz a Wachowski-testvérek látomása évről évre valószerűbbnek hat.

De nem csupán az eredeti gondolata miatt vált slágerfilmmé a Mátrix. Amellett, hogy félistenként ábrázolta az állandóan a számítógépet nyüstölő és a női nemmel a valóságban soha nem érintkező "kockákat", ügyesen ötvözte a kung-fu film, a cyberpunk és más, egészen addig csak "szűk" közönség által rajongott műfajokat egy grandiózus sci-fi-ben, forradalmi látványvilággal.

Felsorolni is nehéz, hogy a Mátrix hány későbbi rendezőt ihletett meg, de hatást gyakorolt mások mellett a divatiparra – hiszen hirtelen mindenki fekete bőrkabátban és napszemüvegben szeretett volna feszíteni –, de a számítógépes játékok piacát is megihlette; utóbbi kapcsán elég csupán a Max Payne-re gondolni, amelyet a fejlesztők eredetileg egy szimpla lövöldözős játéknak szántak, de végül azzal nyerte el kultikus státuszát, hogy a film hatására lehetőséget biztosítottak arra, hogy akció közben lelassítsuk az időt, így látványos koreográfia mentén röpíthettünk golyót az ellenfelekbe. És sajnos a különböző pop-kulturális hatásokon túl a való életben is inspirációt nyújtott néhány pszichopatának, de erről már írtunk korábban.

Persze, ahogyan nincs fa gyökér nélkül, és az első barlangrajzokat leszámítva mindegyik kulturális produktumra hatással gyakorolt egy azt megelőző alkotás, úgy a Wachowski-testvérek is nagy kanállal merítettek ötletet a tömegkultúrából és a filmtörténetből. A hosszú bőrkabátban, lassított felvételekben lövöldöző főhős sem eredeti gondolat, az 1973-as Akit félszeműnek hívnak című svéd thrillerben is ugyanígy végez a gazemberekkel a címszereplőnő, de a balett-táncra emlékeztető, művészileg megkomponált akciójelenetek megidézik John Woo vagy Ringo Lam olyan nyolcvanas évekbeli hongkongi klasszikusait is, mit A fegyverek istene vagy a Lángoló város. A sztori pedig leegyszerűsítve egy buddhista filozófiával nyakon öntött megváltástörténet, amelyben a Csillagok háborújá-hoz hasonlóan egy látszólag jelentéktelen szürke fiatal akarva-akaratlanul messiássá válik.

Az összeollózott ötletek azonban tökéletesen illeszkedtek egymáshoz és valószínűleg a Mátrix minden idők egyik legjobb sci-fijévé vált volna, ha nem készülnek hozzá olyan folytatások, amelyek visszamenőleg is képesek voltak lerombolni az élményt.

Miként 2004-ben a Fűrész bár a meglepetés erejével hatott, mai szemmel már nem egy feszült és fordulatos thrillerként, hanem inkább egy hivalkodóan ízléstelen és vásári franchise alapköveként maradt fent, úgy a Mátrix zavaros, túlbonyolított és a több száz millió dolláros költségvetésük ellenére is műanyag számítógépes trükkorgiának ható második és harmadik része is megtépázta az eredeti film emlékét. Ráadásul a történet animációs sorozatban és számítógépes játékban is tovább folytatódott, azaz a készítők igyekeztek a legtöbb pénzt kisajtolni belőle.

A társadalom- és kapitalizmuskritikus mondanivaló – amely szerint mindannyian öntudatlanul egy felülről kontrollált látszatvalóságban élünk – éppen a kapitalizmus áldozata lett.

Pedig a legújabb folytatás egészen ígéretesen indul. Neo ugyanannál a technológiai cégnél dolgozik, mint 1999-ben, csak éppen semmire nem emlékszik a múltjából. Vagyis tudat alatt emlékszik, hiszen készített egy számítógépes játéktrilógiát az első három rész eseményeiből, csupán azt nem sejti, hogy nem a fejéből pattant ki a történet, hanem valóban átélte azt. Egy nap azonban bekopogtatnak hozzá azzal, hogy a Warner, a jogtulajdonos mindenképpen szeretne egy negyedik epizódot a játékból és vele vagy nélküle, el is készítik, mielőtt azonban belevágna a munkába, a való világból betör néhány túlélő a Mátrix-ba és szembesítik azzal, hogy ki is ő. Neo ezúttal is beveszi a piros tablettát, újra tisztába kerül a múltjával és szerepével, és már csak izgatja, hogyan mentse ki az illúzióból volt szerelmét, Trinity-t is, aki kissé boldogtalanul ugyan, de békésen éldegéli szintén öntudatlan állapotban a langyos mindennapjait a szimulációban.

Kifejezetten szellemes és üdítő, ahogy az alkotók reflektálnak a Mátrix pop-kulturális jelentőségére, igaz, hasonló metapoénokat már csúcsra járatott, mások mellett, például Wes Craven a Sikoly-ban vagy Kevin Smith a Jay és Néma Bob visszatér-ben, szóval ez a fajta poszt-modern élcelődés eredetinek semmiképpen sem nevezhető. De a probléma inkább az, hogy miként a filmben a számítógépes játékhoz hideg üzleti kalkuláció mentén készítenek folytatást, úgy a negyedik rész során is azt érezhetjük, mintha pusztán anyagi nyereségvágyból született volna.

Tagadhatatlan, hogy a Mátrix: Feltámadások tele van kiváló ötletekkel és izgalmas akciókkal, de a történet olyan ihlettelen, mintha fegyverrel csikarták volna ki a forgatókönyvírókból, akárcsak a második és harmadik rész, fókuszálatlan és zavaros. És noha kíváncsiak vártuk, hogy az 1999-ben még jóstehetséggel bíró Lana Wachowski 2021-ben mit mond el a jelenünkről és a jövőnkről, ezúttal cserbenhagyta a látnoki ereje.

És bár számítottunk arra, hogy ezúttal nem fogják olyan forradalmi trükkökkel és akciójelenetekkel elkápráztatni a retinánkat, mint két évtizeddel ezelőtt, de azért kellemetlen, hogy látvány szempontjából nem csupán nem szolgál újdonsággal, de egy milliméterrel sem emelkedik ki az átlagos hollywoodi blockbusterek sorából. Nem csodálkoznánk azon sem, ha kiderülne, nem kizárólag a járvány miatt döntött úgy a Warner, hogy a mozipremierrel egy időben Amerikában az HBO Max kínálatában is elérhetővé válik a produkció. Ugyanis

nem is feltétlenül kínálkozik nagyvászonra, ez pedig mindent elmond egy Mátrix-filmről.