Meg akarta mérgezni a férjét az artistanő, ezért megcsonkították

Szörnyszülöttek (középen: Olga Baclanova)

Kilencven évvel ezelőtt mutatták be Tod Browning ma is viszolyogtató, félelmetesen valóságos horrorfilmjét, a Szörnyszülöttek-et – amely 1932 februári bemutatójakor csúfosan megbukott ugyan a moziban és felkavaró ábrázolásmódja miatt évekig heves vita tárgya maradt, de ma már esztétikai és kulturális értelemben egyaránt a legjelentősebb alkotások között tisztelik a filmtörténészek. 

Kevés horrorfilm veszít sokkoló erejéből több évtized távlatából – és Tod Browning Szörnyszülöttek című alkotása talán a legerősebb kivétel. Kilencven év alatt egy korszak félelmeit és vágyait magába sűrítő, bemutatásakor még oly rémisztően ható szörnyfilm is ártatlan, jobb esetben is csak művészi értékeit megőrző rémmesévé szelidül a folyamatosan a sokk mértékét – és ezzel a néző ingerküszöbét is – egyre magasabbra emelő műfaj aktuális állapotának viszonylatában. Példának okáért (s hogy ne menjünk e példáért túl messzire) Browning "fő műve", a hangosfilmkorszak első nagy sikerű (és a műfaj történetében megkerülhetetlen) alkotása, a Lugosi Bélát kulturális ikonná teremtő Drakula(1931) ma már sokkal inkább hat sötét és nyomasztó szerelmi történetként, mintsem dermesztő rémületet kiváltó vámpírfilmként.

Szörnyszülöttek Forrás: Metro-Goldwyn-Mayer

Browning legtöbb filmjében sajátos műfaji elemek keverednek, s alkotnak megbonthatatlan egészet: a melodráma, a bűntörténet és a fantasztikum elegye teszi őket ellenállhatatlanul izgalmassá. A Drakula, a Vámpírasszony (1935) vagy Az ördög babái (1936) például ezért maradhattak ugyancsak időtálló alkotások, de már nem a sokk, a jeges rémület, hanem a bűn és a szerelem természetéből fakadó (azokat elkísérő), az örökös tudatalattiban lappangó szorongás látomásszerű megragadása miatt maradnak örökérvényűek.

Ezzel szemben az a film, amely voltaképpen Browning további karrierje szempontjából végzetesnek bizonyult (a továbbiakban már csak négy filmre kapott lehetőséget, és 20 évvel a halála előtt, 1942-ben kénytelen volt visszavonulni Hollywoodból), nem csupán művészi értékeit őrizte meg, de szemernyit sem vesztett sokkoló erejéből – a Szörnyszülöttek a mai napig zsigeri borzongást vált ki nézőjéből.

Szörnyszülöttek (középen: Olga Baclanova) Forrás: MGM

Ennek legfőbb oka pedig nem is annyira Browning páratlan hangulatteremtő képességében rejlik, hanem abban, hogy a Szörnyszülöttek a szürreális szerelmi rémálmot ezúttal dokumentumfilmes realizmussal ötvözte – a film "monstrum fantasztikuma és szenzációja" maga a valóság: a vándorcirkuszi közegben játszódó történet szándék szerint viszolygást keltő figuráit (a kamaszkorában nem mellékesen cirkuszhoz csatlakozó) Browning valódi, testi fogyatékkal élő mutatványosokkal játszatta el.

A filmben szereplő sziámi ikrek, a félig férfi-félig nő, az emberi csontváz, az élő torzó, a kéz nélküli "csoda", a szakállas nő vagy a gombostűfejű ember nem a képzelet szüleményei – ugyanakkor Browning nagyon hamar igyekszik a néző számára világossá tenni, hogy a Tod Robbins elbeszéléséből született filmben nem a fogyatékkal született, de teljes életre törekvő emberek a címszereplő szörnyszülöttek.

Szörnyszülöttek (Schlitze Surtees) Forrás: MGM

A film nyitányában egy vásári kikiáltó invitálja a kíváncsi látogatókat egy mutatványosbódéhoz: lakója egykor gyönyörű asszony volt, de a látványa most a legtöbb embert elborzasztja. Egy nő fel is sikolt, majd a kikiáltó elmeséli a valaha a "levegő pávájaként" emlegetett asszony történetét: Cleopatra (Olga Baclanova) miután tudomást szerzett a törpe Hans (Harry Earles) mesés örökségéről, elcsábította a férfit, majd házasságra lépett vele, hogy aztán mérgezni kezdje, és a gyilkossággal szerzett vagyonból élhessen boldogan erőművész szeretőjével, Herculessel (Henry Victor).

Csakhogy az esküvőt követő cirkuszi fogadáson (ahol a nő először tölt mérget a férje poharába) hamar világossá válik aljas terve – miután Hans barátai, a többi "szörnyszülött" kinyilvánítja, hogy elfogadják Cleopátrát, mintegy beavatási ceremóniaként pedig egy kupa bort adnak kézről kézre, a lerészegedett szépség nem tudja türtőztetni magát, kiüvölti magából nem csupán a többiek, de liliputi férje iránt táplált megvetését és undorát.

Szörnyszülöttek (Henry Victor, Harry Earles és Olga Baclanova) Forrás: MGM

A durván megalázott és csalódott Hans ráébred, hogy becsapták – s miközben úgy tesz, mintha megbocsátana, s továbbra is elfogadná a mérgeket, barátaival kegyetlen bosszút forral.

A film csúcsjelenetében a "szörnyszülöttek" megtámadják a "normális" szeretőket, Herculest megölik, Cleopátrát pedig olyanná teszik, amilyennek ő nevezte őket: "nyálkás" és "koszos", lábak nélküli, roncsolt kezű, félig vak, csak kárálni képes, kátrányba és tollba hempergetett tyúk-asszonnyá.

Szörnyszülöttek Forrás: MGM

Browning filmje tehát nem gúnyt űz a testi fogyatékkal élő mutatványosokból, épp ellenkezőleg, arra világít rá, hogy a valódi szörnyeteg a lélekben lakozik – ezzel pedig egyaránt adja érdekes értelmezését a szépséggel szembeni szexuális frusztrációnak, s megy szembe a hollywoodi szépségideállal, valamint hatásosan tagadja meg a fizikai tökéletességet is zászlajára tűző, akkoriban divatos "fajnemesítő filozófia", az eugenika téveszméit (kezdve azzal az áltudományos állítással, hogy minél erkölcsösebb valaki, annál vonzóbb lesz fizikai megjelenése, és fordítva).

Mégis, a Szörnyszülöttek-et bemutatásakor a kritikák nem minden várakozást felülmúló, mély tartalmat hordozó horrorként üdvözölték, hanem szinte kivétel nélkül beteges és felháborító filmként marasztalták el, olyan gyomorforgató fércműként, amely kizsákmányolja a testi fogyatékkal élőket (erre való hivatkozással a filmet az Egyesült Királyságban 30 évre be is tiltották). A film csúfosan megbukott, és csak a hatvanas években, a modern horror térnyerésekor fedezték fel valódi értékeit, azt a szeretetet, ahogy Browning a fizikailag sérült szereplőihez közelít, s nem démonizálja, hanem emberként ábrázolja őket – miközben minden beállítással, baljós fény- árnyék játékkal (operatőr: Merritt B. Gerstad), asszociációkat is erősítő vágással Browning olyan erős hangulatot teremt, amelyben tökéletes egységben forr össze a borzalom az erkölcsi üzenettel.

A film kései felfedezése óta nem csupán a fizikailag sérültek elfogadását hirdető erőteljes állásfoglalásként tekintenek Browning művére, de tágabb perspektívában értelmezték a társadalmi osztályok közötti harc allegóriájaként vagy a szépségipar kritikájaként is – valamint hivatkozási alappá vált a rockzenében (David Bowie, Frank Zappa, a Ramones), s a befogadási ceremónián kántált "Gooble gobble, one of us" szállóigévé vált az amerikai popkultúrában, így például Martin Scorsese is idézte (ráadásul kontextusban) A Wall Street farkasa (2013) című filmjében.

Browning évtizedekig szemétdombra vetett, majd megkésve remekműként üdvözölt filmje a hollywoodi horror történetének egyik legértékesebb alkotása – elsősorban azért, mert ma is erőteljes, hátborzongató tanmeseként arra az egyetemes igazságra világít rá, hogy ember és ember között kizárólag a belső értékek jelentenek minőségbeli különbséget.