Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Sergio Leone egy interjúban azt mondta, a Volt egyszer egy Amerika a moziról szól, tisztelgés az amerikai filmművészet előtt. Nyilvánvalóan vannak ilyen filmek, az egyik legszebb talán egy másik nagy olasz rendező, Giuseppe Tornatore alkotása, a Cinema Paradiso, egy gyönyörű mese, szintén a gyerekkorról. A Volt egyszer egy Amerika az eddig elmondottak miatt számomra inkább egy sokkal megfoghatatlanabb dologról, az időről szól. Ezt támasztja alá a filmet keresztül-kasul átszövő számtalan, az időt jelképező motívum is.
Ilyen a már említett ezüst zsebóra, amit Nudlit megelőzve Max lop el egy részegtől, majd Nudli visszalopja, és a rendőr elkobozza. Mindez két perc alatt történik, tudjuk, mert két fiú minden mondatát a pontos idővel kezdi – kevés filmről mondható el, de itt valóban minden párbeszéd tökéletes. A zsebórát a végén Max (Bailey miniszterként) húzza elő a zsebéből Nudli látogatásakor. Vagyis a barátságnak legalább az emlékét ő is végig megőrizte. Másrészt amikor leteszi az asztalra, tudjuk, hogy az ő ideje valóban lejárt.
De van egy másik, hasonlóképpen fontos, csak kevésbé feltűnő óra is a történetben. Ez az ingaóra Dagi éttermében áll, olyan régi fajta, amit kulccsal kell felhúzni. Az órakulcsnak a karikájára teszik rá az utcagyerekek annak a pályaudvari széfnek a kulcsát, amelyben a közös pénzüket tartják egy bőröndben. Amikor a film elején Nudlinak menekülnie kell, elviszi a kulcsot, de amikor kinyitja a széfet, a bőröndben csak újságokat talál. Logikusan azt gondolja, hogy a banda egyetlen, rajta kívül életben maradt tagja, Dagi vette el az egymillió dollárt. Dagi ugyanezt gondolja róla. Ezután a jelenet után pár perccel már az idős Nudli visszatérését látjuk, aki először Dagi étterméhez megy. Első mondata, köszönés helyett, hogy visszahozta a kulcsot. Dagi el is veszi, és felhúzza az órát, vagyis amióta Nudli elment, harmincöt éve az óra nem járt – megállt az idő.
Máskor pedig egyetlen szó vonul végig a történeten, és az eltűnt időt az mutatja, ahogyan az értelme megváltozik. Megint csak visszatérve Nudli és Max megismerkedésére: a rendőrnek, aki a zsebóra miatt faggatja őket, Max szemtelenül azt mondja, a nála láthatóan fiatalabb Nudli a nagybátyja, és ezt mondja az anyjának is, aki akkor látja először Nudlit. Az egyik idősík váltás után, amikor az öreg Nudli Max sírját keresi, a temetőgondnok megkérdezi, hogy rokona-e a halottnak. A nagybátyja, válaszolja Robert de Niro egészen leírhatatlan arckifejezéssel – és mennyire mást jelent ez a hatvanöt éves férfi szájából, aki azt gondolja, a barátja feleannyi idősen meghalt, márpedig a holtak nem öregszenek.
Hosszan lehetne még sorolni a hasonló motívumokat, amelyek közt az egyik legfontosabb Ennio Morricone csodálatos zenéje. A Vadnyugathoz hasonlóan itt is dramaturgiai szerepe van, például amikor Patsy a már említett süteményt a zene ritmusára eszi meg. Ráadásul a Volt egyszer egy Amerikában a zenei motívumok is hálóként tartják a film szerkezetét.
Sergio Leone ezúttal is használja a zenét úgy is, mint a Vadnyugatban, ahol bár Charles Bronson fújja a szájharmonikát, a zene nem az atmoszférához tartozik, hanem mint filmzene szólal meg. Ezúttal az egyik fiúnak, Kancsinak van egy pánsípja, máskor viszont a fiúk fütyörészik a filmzene motívumait. De a lényeg ezúttal a Wagnertől tanult vezérmotívum-technika, vagyis az, hogy egy emberhez, tárgyhoz vagy akár elvont fogalomhoz, érzelemhez társított zenei motívum az ismétlések során már automatikusan felidézi azt, amihez tartozik. Így tér vissza a már említett Beatles-dal Max és Nudli utolsó találkozásakor, az atmoszféra részeként. Behallatszik a fogadásról, talán nem is tudatosodik az emberben, hogy ismét a Yesterday dallamát hallja, mégis az elmúlás gondolatát és szomorúságát csempészi a jelenetbe.
Máskor viszont a zene jelentése olyan egyértelmű, hogy nem is kell ismételni. Az egyik legismertebb patrióta dal, a God bless America, egyetlen egyszer hangzik fel, Max öngyilkossága után. A kukásautó eltűnt, Nudli sokkos állapotban álldogál az út szélén, amikor feltűnik két autó gazdag fiatalokkal. Az egyik kocsiból hallani a dalt, a részeg bulizók nevetve, kurjongatva elszáguldanak, miután kidobtak az útra pár üveget. Hogy ennek mi a jelentése – Leone elítéli amerre Amerika tart, vagy ellenkezőleg, Nudli mellett elszáguld az élet, a jövőt képviselő fiatalok, míg ő már a múlthoz tartozik –, azt mindenki maga kell eldöntse. De, aki filmet rendez az idő múlásáról, annak nem lehet közömbös a múlt.
Ha a film felszíne a krimi, az alatta rejlő történet a személyes eredetmítosz, a felnőtté válás, a hűség, barátság és árulás története, akkor a harmadik réteg szól az időről. Van azonban egy jelenet, amelyben ez a legmélyebb réteg szó szerint felszínre kerül: a régi zsidótemető felszámolásakor.
A Nudlit visszatérésre késztető első ok egy levél, amelyben a hitközség értesíti, hogy a temetőt eladták és a halottakat áthelyezik. Csakhogy mire Nudli hazamegy, három halott barátjának valaki már helyet vásárolt az új temetőben, egy drága, mondhatni hivalkodó kriptát építtetett nekik – ez a felső két réteg, a rejtély és a halott barátok történetéhez tartozik. A kép, ahogyan a markoló hatalmas darabokat emel ki a földből, amelyben még talán az elfelejtett halottak nyugszanak, viszont mást is sugallhat. Azt, hogy nincs annál nagyobb baj, ha a holtakat nem hagyják békében nyugodni, ha megzavarják a folytonosságot, sőt magát a múltat. Hiába kerültek a barátok koporsói szép új nyughelyre, a temető feldúlása zavart és nyugtalanságot kelt. Így válik érthetővé, miért ragaszkodik Nudli a saját történetéhez, miért nem nevezi Maxet a régi nevén: mert nemcsak az emlékeit veszítené el, hanem a múltját is. Ha Max életben maradt és becsapta a legjobb barátját, akkor Nudli harmincöt éve nem egy eltemetett barátságra épült, hanem egy csalásra, akkor a három és fél évtized csupán tévedés volt.
Ezért nem engedi Nudli, hogy Max átírja a múltat, és megsemmisítse az ő történetét. Hogy megmásítsa, végső soron eltörölje a múltját. Ezért nem hajlandó megölni, hiszen már régen halott. A végső vetélkedésből ezért Nudli kerül ki győztesként, mert életben marad, míg Max a szemétben végzi. Meglehet, ez sok örömet nem okoz neki, de ha a barátait el is árulta egyszer, az emlékeihez legalább hű maradt. Ezért látjuk az utolsó jelenetben ismét fiatal férfikén, amint az ópiumtól kábán bámulja a baldachint, majd szélesen elmosolyodik. Tudja, hogy a többiek halottak, de azt is tudja, hogy ettől függetlenül, a múltban, valaha volt egyszer egy barátság.
