Power kapitány nevetséges kalandjai: emlékszik még a kilencvenes évek hihetetlen gyerek sci-fijére?

Power kapitány

Ma már szinte nézhetetlen, pedig itt találták fel az egyik legnagyobb filmes trükköt.

A Föld 2147-ben a Fémháború után... Az ember megvívta harcát a gépekkel, és a gépek győzedelmeskedtek. A fémlények, félelmetes monstrumok tartják kezükben a hatalmat – túlélőkre vadásznak, és digitalizálják őket. Vulkánia a fémlények birodalmának központja, a félelem urának, Lord Dreadnek erődje: innen irányítja a rettegett vezér az új világot. De a fémháború lángjaiból a harcosoknak egy nagyszerű csapata nőtt ki, akik arra szövetkeztek, hogy megdöntsék a félelem urának, Lord Dreadnek a birodalmát. Ők voltak a jövő katonái, az emberiség utolsó reménysége

– hangzott az egyetlen évadot (de abban 22 részt) megélt, az amerikai Landmark Entertainment Group által gyártott 1987-es (a magyar Szív TV-n a kilencvenes években sugárzott, illetve a Hungarovideo által VHS-kazettán forgalmazott) televíziós sci-fi sorozat, a Power kapitány és a jövő katonái első részének felvezetője. S miután a narrátor felvázolta az akár az 1984-es Terminátorból is ismerős alaphelyzetet (miközben az 1981-es, ugyancsak posztapokaliptikus Mad Max 2 zenéjét "idéző" sötét aláfestőzene szól és az 1987-es Robotzsaruból ismerős "dizájnkosztümben" jelennek meg a főszereplők), a nézőt eligazító mindentudó hang be is mutatja az emberiség utolsó reményeként jellemzett "jövő katonáit" és azok különleges képességét.

Power kapitány és a jövő katonái: egyes kritikák szerint minden epizód valójában félórányi Mattel-reklám volt Forrás: Landmark Entertainment Group

Ott volt rögvest a címszereplő Jonathan Power kapitány (Tim Dunigan), a "fantasztikus energiapáncél" kitalálója, majd jöttek a legénység tagjai, Matthew "Sólyom" Masterson őrnagy (Peter MacNeill), a légiharc mestere, Michael "Tank" Ellis hadnagy (Sven-Ole Thorsen), a szárazföldi hadműveletek irányítója, Robert "Cserkész" Baker őrmester (Maurice Dean Wint), a hírközlés és felderítés felelőse, végül Jennifer "Pilóta" Chase tizedes (Jessica Steen), a támadófegyverek kezelője. Természetesen a gyártó Landmark mögött szponzorként fellépő játékgyár, a Barbie babát is piacra dobó Mattel mind az öt "jövő katonának" saját játékbabát készített, ahogy a főgonosz Lord Dreadnek (őt David Hemblen alakította a sorozatban) és számos "fémlény" csatlósának is – de ami a Mattel szempontjából sokkal fontosabb volt: a széria egyes epizódjait megszakító reklámidőben is a saját termékeit kínálhatta, miközben minden egyes epizódban volt egy "interaktív" 5 perc azoknak a gyerekeknek, akiknek volt Power kapitány-játékgyűjteményük.

A Power kapitány és a jövő katonái 1987-ben nem kizárólag a gigantikusra nyújtott "termékelhelyezés" miatt számított szenzációnak a tévében. Igaz, a nem túl eredeti alapsztori és a látványvilág a moziban kétségkívül elhasalt volna (elég az igénytelen díszletekre és kosztümökre, például a bojler- és kávéfőző-szerű robotokra gondolni) – de képernyő nézői számára már az a tény is elég volt a kezdeti sikerhez, hogy

a televíziózás történetében ebben a sorozatban használtak először élőszereplős jelenetekhez számítógépes grafikát, azaz CGI-t

(a moziban 30 évvel korábban, a Vertigo főcíméhez igénybe vették a komputeranimációt, de a CGI-t élőszereplős cselekménnyel is már 1973-ban házasították, a Westworld című vadnyugati sci-fiben), azaz a Power kapitány technikai úttörőnek számított a tévében, és erre igyekeztek is felhívni a nézők figyelmét.

Ahogy a töméntelen, a sorozat alapján készített Mattel-játékra is: a 22 rész mindegyike jóformán arról árulkodik, hogy a sorozat ötletgazdája (Marc Scott Zicree) és forgatókönyvírója (J. Michael Straczynski) nem a drámai cselekmény ívét, hanem a játékfigurák alapján megalkotott hősök bugyuta akcióit tartották szem előtt, azaz az egész sorozat leginkább arra hasonlított, ahogy a kisfiúk odahaza "fémháborúsdit" játszanak a nappali szőnyegén. Csak sokkal brutálisabban.

A sorozat egyébként már megírt második évadjára is a habkönnyű cselekmény erőszakos ábrázolása miatt nem tartottak igényt az amerikai tévétársaságok. Persze nem csak az volt a baj, hogy a Power kapitány egyszerre próbálta megszólaltatni a gyerekeket és a felnőtteket (végül előző célcsoportnak túl erőszakos, utóbbinak túl bugyuta lett a széria), hanem a magas gyártási költség is: egy rész 1 millió dollárba került (akkoriban ennyiből akár egy évadnyi rajzfilmet legyártottak), és az évad végére kiderült, hogy a műsor és a játékok közötti kapcsolat nem volt kielégítő. Azaz, özönlöttek a panaszlevelek a Mattelhez és a tévétársaságokhoz, hogy az "interaktív játékkal" nem lehet játszani.

Holott a szériához kifejlesztett játék űrhajó önmagában szenzációs találmány lett volna. A Power kapitány és legénységének űrhajóját formázó, revolverszerű eszközt ugyanis szenzorokkal és ravasszal szerelték fel: a játékot az epizódok "interaktív" ötpercében a tévéképernyő felé kellett irányítani, és igyekezni kellett a tévében villódzó célpontok közül minél többet "lelőni" vele, ezzel egy időben pedig kivédeni a tévéből a néző kezében tartott űrhajó irányába célzó ellenség lövéseit... (hasonlóan a ma a gyerekek körében népszerű csoportos lézerharchoz).

Csakhogy a forradalmi játék a legtöbb gyerek kezében nem volt hajlandó működni – ezt később úgy próbálták jóvátenni a Mattelnél és a Landmarknál, hogy a szenzoros űrhajóhoz elég erős fényjeleket továbbító VHS-kazettákat dobtak piacra, három különböző küldetéssel...

Hiába fújták le a második évadot, a sorozatra sokan nosztalgiával gondolnak, ezért többször szóba került, hogy lesz folytatása: Gary Goddard rendező 2012-ben és 2016-ban is úgy nyilatkozott, hogy a széria újraélesztésén dolgozik, 2016-ban egy trailert is készítettek a Comic Con-ra.