Walkerék látszólag boldog család, de mindenkinek megvan a maga problémája. Jess (Jennifer Garner) egy fontos prezentációra készül a munkahelyén, férje Bill (Ed Helms) a szebb napokat látott együttesével lép fel, fiúk Wyatt (Brady Noon) elsős gimnazistaként a Yale egyetemre felvételizhet, míg nővérének CC-nek (Emma Myers) kulcsfontosságú focimeccse lesz. Rajtuk kívül egy kisbaba és egy kutya teszi teljessé a családot. Mindegyikük csak saját magával foglalkozik, így kapnak egy kis leckét. Egy „véletlen" folytán összecserélik a testüket, amely fenekestül felforgatja a mindennapokat.
A szinopszist olvasva már kialakulnak az emberben fenntartások, de ne legyünk előítéletesek, attól, hogy egy önálló gondolat és hiteles pillanat sincs a filmben, még lehetne szórakoztató. A Családi cserebere viszont már ennek lehetőségét is csírájában elfojtja. Minden szereplő félelmetesen el van túlozva, és hiába beszélünk tudatos alkotói koncepcióról, ha egyáltalán nem működik. Az efféle darabok a helyzetkomikumokra, kínos szituációkra építenek, nincs ezzel gond, ám jelen esetben a krach beütése előtt is kellemetlenül viselkednek Walkerék.
Mintha a 90-es, 2000-es évek direkt tévére készült gagyi komédiáit idézné meg, és nem venné észre, hogy mennyire eljárt felette az idő.
Holott megvolt a lehetőség egy önreflexív poénokkal operáló, stílusos vígjátékra. Remek példa, amikor hőseink felfedezik a testcserét és azon hüledeznek, hogy soha nem történt még ilyen, majd felsorolják az összes hasonszőrű film címét. Ezekből kellett volna jóval több, de sajnos az túl sok kreativitást igényelt volna. Inkább haladunk szépen a kitaposott ösvényen. A gyerekek felnőtt szerepkörben és vice versa. Helyt kell állni a másik életének aktuális kihívásában, ami természetesen katasztrófába torkollik.
Az egy dolog, hogy az alkotóknak láthatóan fogalmuk nincs a futballról a CC meccsén történtek fényében, de a felvételi beszélgetés, illetve a prezentáció is röhejesek. Nem jó, vagy vicces értelemben, sokkal inkább, mint amikor a föld alá bújnánk szégyenünkben. A slusszpoén, hogy a baba és a kutya is testet cserél, ami olyan CGI-szörnyszülötteket eredményez, amelyek a rémálmainkban fog kísérteni.
Ezt 2023-ban, egy nagyjából 50 millió dollárba kerülő filmnél nem engedhetik meg maguknak, de ez elmondható a komplett ocsmány képi világról. Nem ússzuk meg izzadtságszagú konklúzió nélkül sem. Az önző família szépen lassan rájön, hogy mindenki hoz áldozatot a közös érdeket szolgálva, így ráeszmélve, hogy a szülők nem is olyan zsarnokok, a gyerekek pedig elindulnak a felnőtté válás rögös útján. Szép-szép, de egy ötévesekre szabott rajzfilmben súlyosabb tétek és konfliktusfeloldások vannak, mint itt. Menetrendszerűen jön a happy end, a boldogság és mi másra vágyhatna az ember karácsonykor.
Érthető, hogy vannak olyan periódusok, amikor az ember csak ehhez hasonló, tét nélküli limonádékat nézne. Biztosan meglesz a maga közönsége a Családi csereberé-nek, de még a teljes agykikapcsolás mellett is nehéz jól szórakozni ezen az idejétmúlt sablonparádén.
A kisebbik baj, hogy mellőzi az eredetiség bárminemű szikráját, de a következmények, mondanivaló, a szereplők közti kémia vagy épp a poénok tekintetében sem állja meg a helyét. Egy rossz értelemben amerikai, szezonális tucattermék, amit nem ment fel a tudatos gagyisága.
A karácsony szelleme helyett itt csak a szekunder szégyenérzet jár át, abban pedig nincs sok köszönet.