Éjjel érkeznek, hang nélkül lézengnek

A filmnek akadnak remek pillanatai, kreatív húzásai, mégsem tud felérni a színvonalasabb műfajbeli társaihoz.

Nicolas Cage kisebb karrierreneszánszon esett át az elmúlt néhány évben. Nem is olyan rég még nagyítóval kellett keresni a friss filmjei közt a minőségi darabokat, a közelmúltban azonban igazán emlékezetes alakításokat nyújtott olyan különleges produkciókban, mint a Disznó, vagy az Álmaid hőse. Most épp a Cannes-i Filmfesztiválon kapott remek kritikákat a The Surfer című műve. Az Amikor leszáll az éj ennek a jó sorozatnak lehetett egy újabb állomása.

Az emberiség megfogyatkozott, mindenki magára van utalva, a miértekről pedig csak annyit lehet tudni, hogy az éjszaka érkező, furcsa, vérszomjas lények támadásai vezettek idáig. Paul (Nicolas Cage) két tinédzser fia, Joseph (Jaeden Martell) és Thomas (Maxwell Jenkins) társaságában él egy elszigetelt viskóban. Hőseink sikeresen elsajátították a túléléshez szükséges praktikákat, ám amikor az egyik fiú kint ragad este, fel kell venni a kesztyűt a fenyegetéssel.

Paul két fia társaságában él egy elszigetelt viskóban Forrás: RLJE Films

A koncepció annak ellenére ígéretes, hogy manapság bőven találkozni mind a posztapokaliptikus, mind a szörnyfilmes zsánerrel. A cselekmény lassan építkezik, sokáig nem mutat semmit, csak Paulék mindennapjait látjuk, ahogy igyekeznek átvészelni az éjjeleket. A gondos apuka emellett nevelni sem rest a két eltérő gondolkodású fiút. Joseph kíváncsi, okos, elege van a félelemből, míg Thomas kicsit szétszórtabb, ami valahol érthető, ugyanis gyengéd érzelmeket táplál a közeli farmon élő család lánytagja iránt. Ebből következik, hogy nem csak a főszereplők az egyedüliek a környéken, ám a kapcsolatfelvétel kockázatos és mindent körbeleng a bizalmatlanság. 

A premisszában van potenciál, a Hang nélkül és az Éjjel érkezik című filmek vonalán mozog, sajnos mégsem ér fel egyikhez sem. Míg előbbi feszültségkeltésből vizsgázott jelesre, utóbbi paranoiahangulata, illetve gondolatisága miatt tudott kiemelkedni az átlagból.

Az Amikor leszáll az éj csak nyomokban tartalmazza ezeket az erényeket, izgalmakat noha tud prezentálni, valódi mélységet kár keresni benne. Világépítése nemkülönben felületes, mely betudható annak, hogy misztikusabbá kívánták tenni az összképet, ehelyett viszont inkább érződik megúszósnak, mintha az alkotók sem tudták volna, miként magyarázzák meg a történteket. Pedig akadnak kérdések bőven, többek közt rejtély, hogyan tudták leigázni az emberiséget ezek a lények. 

A dizájnjuk abszolút autentikus, fenyegető, mintha egy animéből léptek volna elő, ugyanakkor érthetetlen, miért ne tudna védekezni ellenük a hadsereg vagy akár egy jobban felszerelt kommuna.

Benjamin Brewer rendező a konfliktuskezeléssel is hadilábon áll. Mintha direkt írtak volna műbalhékat, hogy fenntartsák a figyelmet, amivel csak annyit értek el, hogy sokszor következetlenné válik a végeredmény. A két fiú ellentéte nem elég kidolgozott, a farmon élők reakciója minimum megkérdőjelezhető, a későbbi vádaskodás pedig a röhejesség határát súrolja. Az utolsó harmad felpörgő tempója szerencsére kozmetikáz az élményen, még ha szignifikánsan nem is tudja befolyásolni. 
Cage zs-kategóriás borzalmai után Brewer alkotása üdítő színfolt, de a sztár ismét felfelé ívelő renoméja fényében már kevésbé fényes a helyzet. 

Az Amikor leszáll az éj így is vállalható, atmoszférateremtésben szuper, de inkább érdekes, mintsem ténylegesen jó film.

Akadnak remek pillanatai, kreatív húzásai, mégsem tud felérni a színvonalasabb műfajbeli társaihoz. A látszatkonfliktusok, a suta világépítés és az ellentmondások olyan hibák, melyek felett nehéz szemet hunyni. Szerencsére Cage-nek jön még idén remeknek ígérkező filmje, a már említett The Surfer és a sorozatgyilkosos Longlegs képében, úgyhogy nem kell megijedni, a jó tendenciája nem törik meg, még ha most kicsit meg is bicsaklott.